Budapest főváros törvényhatósági bizottsága közgyűlési jegyzőkönyvei 1918
3. 1918. február 20. rendes közgyűlés jegyzőkönyve - 250
1918. február 20-íkl közgyűlés. 250. szá m & b) a magyar országgyűlés képviselőházában és főrendiházában; c) az állami közigazgatás keretében, valamint az állam által bármely — akár magánjogi — címen is űzött vállalatokban, ha azok kizárólagos tulajdonosa az állam, továbbá az összes állami intézményekben bármely célra fogyasztott akár vett, akár saját telepen termelt gáz; 9. viszonosság esetén az idegen államoknak Budapesten székelő diplomáciai képviselői által — ha azok nem magyar alattvalók — valamint azok által a személyek által használt gáz, akiknek nemzetközi egyezmények (konzuli, kereskedelmi vagy vámszerződések) alapján ez alól az adó alól mentességre van igényük. B) Elektromosáramra vonatkozólag: Adómentes az elektromosáram: 1. ha a termelő saját szükségletére használt áramot oly telepen termeli, amelyen másfél kilówattnál több nem termelhető; 2. a főváros utcai közvilágításához használt elektromosáram; 3. a szokásos mellékhelyiségeken (konyha, előszoba, cselédszoba, fürdőszoba, kamra, klozet stb.) kívül legfeljebb két lakószobából álló lakásokban világítási- és háztartási célokra használt elektromosáram ; 4. az olyan boltokban vagy műhelyekben világítási vagy fűtési célokra fogyasztott elektromosáram, amely boltok vagy műhelyek tulajdonosainak állami kereseti adója évi 100 koronát meg nem halad; 5. kisipari üzemekben erőátvételi (motorikus), vagy egyéb ipari célokra, vagy laboratóriumokban tudományos célokra használt elektromosáram és pedig az erőátviteli célokra használt elektromosáram csak abban az esetben, ha az ugyanazon műhelyben vagy ipari telepen fölszerelt motorok teljesítőképessége összesen a hat lóerőt meg nem haladja, az egyéb ipari vagy tudományos kísérleti célokra használt elektromosáram pedig csak abban az esetben, ha öt kilowattnál nem nagyobb teljesítőképességű berendezés mellett használják; 6. a) a kir. udvar palotáiban, lakóházaiban és azok melléképületeiben; b) a magyar országgyűlés képviselőházában és főrendiházában; c) az állami közigazgatás keretében, valamint az állam által bármely — akár magánjogi — címen is űzött vállalatokban, ha azok kizárólagos tulajdonosa az állam, továbbá az összes állami intézményekben bármely célra fogyasztott akár vett, akár saját telepen termelt elektromosáram; 7. viszonosság esetén az idegen államoknak Budapesten székelő diplomáciai képviselői által, — ha azok nem magyar alattvalók, — valamint azok által a személyek által használt elektromosáram, akiknek nemzetközi egyezmények (konzuli, kereskedelmi vagy vamszerzodések) alapján ez alól az adó alól mentességre van igényük. Adókedvezmény. 6. §• Az olyan háromszobás lakásokban világítási és háztartási célokra használt gáz- vagy elektromosáram 23