Budapest főváros törvényhatósági bizottsága közgyűlési jegyzőkönyvei 1918

15. 1918. október 16. rendes közgyűlés jegyzőkönyve - 1288

19 18. ok tóber 16-iki közgyűlés. 1287—1288. s zám. 605 dések minden irányban megtörténtek és teljesen kielégítőknek bizonyultak aziránt, hogy az ellátás úgy történjék, amint a bizottsági tag úr Kifejtette. A beszerzett adatok szerint a községi élelmiszerüzem nyolcvan saját elárusító helyen árusít zsírt, ezenfelül százhetven hentes útján, sőt százhetvenöt kereskedő árusít ételzsírt, vagyis százhetven és százhetvenöt áll nyolcvannal szemben. Tojást nyolcvan községi eláru­sító üzlet árusít, s ezzel szemben százharminchat kereskedő kap árusításra tojást. Itt is meg van osztva. Burgonyát hatvanhét községi árusító üzem árusít, ezzel, szemben burgonyával ellátunk hatszázhetven­nyolc kereskedőt, s éppen most készülünk felemelni ezt a számot úgy, hogy nyolcszáz helyen fognak árusítani. Az ácsorgás tehát úgyszólván magától meg fog szűnni. Végül még egyet jegyzek meg. Olcsó baromfit az akcióból adtunk árusításra százhúsz kereskedőnek, természetesen maximális áron való árusításra, ezek közül nyolcvan lemondott az árusításról és csak negyven maradt olyan, aki elfogadta ezt az árat, mert a többiek kevésnek találták a hasznot a maximális áron való árusítás mellett. így állunk ebben a dologban, tisztelt közgyű­lés. A szakmabeli kereskedelmet és ipart az egész vonalon belevontuk az akciónkba,' természetesen azokat, akikről tudjuk, hogy a főváros fogyasztó­közönségének az érdekeit tartják szem előtt és akik erre nézve kellő erkölcsi garanciával rendelkeznek. Kérem szépen a választ ilyen értelemben tudomásul venni." !1288. Tárgyaltatott a bizottság és tanács 135.300/1918— IX. számú előterjesztése: a Városházi városi étkezőben az ebédtipusok és az ebédek árának megváltoztatásával kapcsolatban fölmerülő költségek födözete ügyében. A választ úgy az interpelláló, mint a közgyűlés tudomásul veszi. A közgyűlés a pénzügyi bizottságnak a tanács­csal egyetértőleg tett előterjesztése alapján tudomásul veszi, hogy a tanács a kisebb javadalmazású fővárosi alkalmazottak részére fenntartott Városházi Városi Étkezőben az ott eddig kiszolgáltatott kétfogásos és 1 korona 40 fillérbe kerülő ebédtipusról folyó év október hó 15-től kezdődőleg a 2 korona 80 fillérbe kerülő háromfogásos ebédtipusra tért át és elhatározza, hogy az étkezőben tényleg kiszolgáltatott minden egyes ebéd árából a heti előfizetés mellett váltott ebédjegyeknél 1 korona 60 fillért, a napijegyek ellené­ben kiszolgáltatott ebédeknél pedig 1 korona 40 fillért az intézmény részére megtérít; egyidejűleg hozzájárul ahhoz, hogy az étkezők száma az intézmény folyó évi költségvetésében megállapított 400-ról további intézkedésig 550-re emeltessék fel és naponkint 550 fővárosi alkalmazott után téríttessék meg az ebéd­adagonkint megállapított 1 korona 60 fillér, illetve 1 korona 40 fillér. Az új ebédtipusnak a Városházi Városi Étkező­ben való bevezetése, valamint az étkezők számának felemelése folytán a folyó év végéig felmerülő és a költségvetésben rendes fedezettel nem bíró 48.510 koronát a közgyűlés a községi alap kiadási LIII. b. fejezet 6. címe (Népjóléti intézmények — Városházi városi étkező-terem) alatt történő elszámolás mellett, a községi alap bevételi XL. a. fejezet 6. címénél, illetve a kiadási LIII. fejezet 2. címénél a szóban­levő intézmény kezelési hiányának pótlására elő­irányzott segélyösszeg megfelelő fölemelése útján, a községi alap 1918. evi bevételi VI. b. fejezete (Vigalmi adó) alatt már eddig elért egy millió korona 152

Next

/
Oldalképek
Tartalom