Budapest főváros törvényhatósági bizottsága közgyűlési jegyzőkönyvei 1917

15. 1917. november 7. rendes közgyűlés jegyzőkönyve - 1364

628 1917. november 7-iki közgyűlés. 1363—1364. szám. y !1364. Tárgyaltatott a bizottság és tanács 88.288/1917— III. számú előterjesztése: a „Budapesti faáru- és famegmunkáló r.-t." és Spolarits György közös kérvényére, bérleti szerződésének meghosszabbí­tása iránt. A közgyűlés a kisajátító- és a pénzügyi bizott­ságoknak és a tanácsnak egybehangzó javaslatához hozzájárulva elhatározza, hogy a X. ker. Kőbányai-út mentén 8624/a/l/l. helyrajzi szám alatt fekvő s a 21^~ ttsz. térrajzon A) betűvel megjelölt 700 négy­szögöl kiterjedésű fővárosi területet az 1917. évi november hó 1-től három éven keresztül, azaz 1920. évi október hó végéig terjedő időre 1190 K, azaz Egy­ezeregysszázkilencven korona, az 1920. évi november hó 1-től három éven keresztül, azaz 1923. évi október hó végéig terjedő időre pedig 1540 K, azaz Egyezer­ötszáznegyven korona évi bérösszeg ellenében s a székesfőváros részéről bármikor és bármely okból érvényesíthető egynegyed évi fölmondási jog kikötése, egyebekben pedig a szokásos szerződési föltételek mellett az 1917. évi november hó 1. napjától kezdő­dően hat egymásután következő esztendőre, vagyis az 1923. évi október hó végéig terjedő időre Spolarits György és fiai cég részére anyagraktározás céljára való használatra bérbeadja. Utasítja a közgyűlés a tanácsot, hogy a szokásos, valamint a most megállapított és a tanács részéről még fölvehető új, vagy eltérő föltételeket és kiköté­seket foglalja írásbeli szerződésbe, megjegyezvén, hogy a bérbeadás csakis a szerződésnek a felek részéről történő szabályszerű aláírása után válik a székesfővárosra nézve kötelezővé. Erről a közgyűlés a tanácsot a bemutatott tár­gyalási iratoknak a visszaadása mellett, további meg­felelő eljárás végett, értesíti. A közgyűlés a kisajátító és a pénzügyi bizott­ságoknak és a tanácsnak egybehangzó javaslatához hozzájárulva elhatározza, hogy a X. ker. Kőbányai-úton fekvő 8624/a/l/l. hrsz. alatt fekvő 1000 négyszögöl kiterjedésű fővárosi terület bérlete iránt a „Budapesti faáru- és famegmunkáló gyár részvénytársasággal megkötött és legutóbb a 215/916. kgy. számú hatá­rozattal 1918. október végéig meghosszabbított bérleti szerződést 1917. november hó 1 -tői kezdődőleg Spolarits Györgyre ruházza át és egyidejűleg azt az 1918. novem ber hó 1 -tői kezdve két évre, azaz 1920. október hó végéig terjedő időre évi 1700 K, azaz Egyezerhétszáz korona bérösszeg ellenében, az 1920. évi november hó 1-től kezdve három évre, azaz 1923. évi október hó végéig terjedő időre pedig évi 2200 K, azaz Kettőezerkettöszáz korona bérösszeg ellenében s a székesfőváros részéről bármikor és bármely okból érvényesíthető egynegyed évi fölmondási jog kikötése, egyebekben pedig az összes eddigi szerződési föl­tételek változatlan épségben tartása mellett a lejárattól, vagyis az 1918. évi november hó 1. napjától kezdődően öt egymásután következő esztendőre, vagyis az 1923. évi október hó végéig terjedő időre meghosszabbítja. Az eddigi szerződéses föltételeken kívül kiköti még a közgyűlés a következőket: Bérlő a bérelt területet kizárólag tésztagyár céljára használhatja. Utasítja a közgyűlés a tanácsot, hogy az eddigi, valamint a most megállapított, nemkülönben a tanács részéről még fölvehető új, vagy eltérő föltételeket és kikötéseket foglalja írásbeli szerződésbe, megjegyez­vén, hogy a bérbeadás csakis a szerződésnek a felek részéről történő szabályszerű aláírása után válik a székesfővárosra nézve kötelezővé.

Next

/
Oldalképek
Tartalom