Budapest főváros törvényhatósági bizottsága közgyűlési jegyzőkönyvei 1917

8. 1917. június 13. rendes közgyűlés jegyzőkönyve - 799

1917. június 13-iki közgyűlés. 798—799. szám. 361 tése szerint az V. ker. Markó-utcai főreáliskola épü­letének kiürítése iránt az intézkedés megtörtént. Dr. Márkus Jenő tanácsnok az interpelláció első pontjára vonatkozólag előadja, hogy a háború kitörése után a belügyminiszter körrendeletben fel­hívta a törvényhatóságokat, hogy a közkórházakban helyezzék el a katonákat. Ennek az volt az ered­ménye, — miután a főváros akkor még nem ren­delkezett a Vöröskereszt és más társadalmi és egyéb úton felállított kórházakkal, — hogy tényleg a pol­gári betegek részére szolgáló ágyszámok 50—70%-át katonai betegek foglalták el. 1915-től ez a meg­terhelés fokozatosan lefogyott és ma az a helyzet,' hogy a közkórházi ágyainkból, a Gellért-kórházat nem számítva, 4300 ágyból összesen 238, vagyis 6­5°/o van a katonaság részére lefoglalva. Ennek a lefoglalásnak is meg van a maga magyarázata, t. i. részben azért történik és azért maradt meg a gyakorlatban, mert ettől függ egyes kórházi főorvosok hadrendi beosztása, ami a kórháznak és az illető betegeknek érdekében is áll, de összefüggésben van ez a dolog egyéb ked­vezményekkel is, t. i. bizonyos beszerzések eszkö­zölhetők ezáltal, hogy katonai betegeket is ápolnak. Minden esetre maga is osztja teljes mértékben a felszólaló bizottsági tag azon nézetét, hogy arra keli törekedniök, hogy az összes kórházi ágyak a polgári betegek rendelkezésére álljanak és közölheti, hogy a tanács a maga részéről meg fogja tenni a megfelelő intézkedéseket aziránt, hogy a lefoglat ágyak e polgári betegek részére visszaadassanak. !799. Dán Leó törvényhatósági bizottsági tag felszólalván, a községi müszerüzem kifejezett cél­jától eltérő munkálatai végzésének megszüntetése ügyében a következő interpellációt terjeszti elő: „1. Van-e tudomása a polgármester úrnak, hogy egy hétfőn reggel megjelent lapnak híradása szerint, a müszerüzem újabban megint eredeti meg­alakításakor kifejezett céljától eltérőn, mázolási és egyéb oly munkálatokkal foglalkozik, amelyek egyáltalán nem állanak semmiféle összefüggésben a műszerüzem tulajdonképeni hivatásával és amelyek, ha ily irányzattal tovább folytatódnak, mélyen bele­nyúlnak a dolgozó, adófizető szakiparosság érdek­körébe? 2. Hajlandó-e megvizsgálni ez ügyet és meg­állapittatni, vájjon a jelzett közleményben foglalt adatok és ott felsorolt konkrétumok igazak-e és ha igen: 3. intézkedni, hogy a müzerüzem egyedül és kizárólag azzal az üzemkörrel foglalkozzék, amely­nek betöltésére hivatott és ne avatkozzék feles­legesen oly szakmunkák elvégzésébe, amelyek sem nem képezik hivatását, sem pedig az üzem vagy annak az intézménynek, amelynek számára elvégez­tettek előnyét nem szolgálják, ellenben az e munká­latokra váró és erre berendezett iparosságot anyagiakban mélyen sértik?" Dr. Márkus Jenő tanácsnok az interpellációra nyomban válaszolván, előadja, hogy a legköze­lebbi zárószámadás bemutatása alkalmával mód­jában lesz a közgyűlésnek egészen világos képet nyerni a müszerüzemről, amely csak az 1916. évi költségelőirányzat keretében szerepelt elsőízben és így az 1916. évről szóló beszámoló keretében fogja megismertetni a közgyűléssel a műszerüzemet, annak minden egyes üzemágát, hogy a közgyűlés tisztán lásson ebben'a dologban. Egyébként megnyugtathatja az interpelláló bizott­sági tagot és a közgyűlést abban az irányban, hogy a Az interpellációra adott válaszokat úgy intei­pelláló, mint a közgyűlés tudomásul veszi. \ \

Next

/
Oldalképek
Tartalom