Budapest főváros törvényhatósági bizottsága közgyűlési jegyzőkönyvei 1916

9. 1916. július 12. rendkívüli közgyűlés jegyzőkönyve - 915 - 916 - 917

közgyűlés. 917. szám. s a népjóléti ügyekben esetleg sürgősen szükséges vizsgálatok megejtésére a kerületi elüljáróság rendel­kezésére álljanak. 42. §. Ha az elnök a körzeti ülés valamely megálla­podását, illetőleg határozatát a közérdek szem­pontjából sérelmesnek tartja, azt az ülésen az okok rövid felsorolásával megemlíti, annak végrehajtását felfüggeszti és döntés végett a kerületi népjóléti bizottság elé terjeszti. Ha az elnök e jogával nem él, a hozott hatá­rozatért a felelősség őt is terheli. 43. §. Ha a körzet a gondozásába tartozó egyének rögtöni segélyezése érdekében külön gyűjtést akar ren­dezni, e célra a körzet közgyámjai maguk között külön engedély nélkül is gyűjthetnek; ha azonban a körzet a maga közgyámtagjai körén túl, a körzet területén is gyűjteni akar, ezt a kerületi elöljáró­ságnak jelenti, s ez esetben a kerületi elüljáró erre nézve a kerületi népjóléti bizottság hozzájárulását kéri. A bizottság e kérelmek elbírálásánál ügyel arra, hogy a körzetek gyűjtései a kerületi gyűjtések ered­ményét hátrányosan ne befolyásolják. A bizottság hozzájárulása esetében a körzet a kerületi elüljáró útján a polgármestertől gyűjtésre engedélyt kérhet, az így engedélyezett gyűjtés eredményéről pedig tartozik évenkint elszámolni a kerületi el ül járóságnak, amely azt a Népjóléti Központtal is közli. A közgyámi körzet pénztára 1000 koronánál nagyobb összeget nem kezelhet; ha az általa gyűj­tött pénz ezt az összeget meghaladja, akkor a több­letet a kerületi elüljáróság pénztárába szolgáltatja, ahonnan az így beszolgáltatott összeget egy éven belül a körzet pénztárának 1000 korona erejéig való kiegészítésére igénybe veheti. A körzet az általa segélyezettek neveit és az általa adott segélyek összegét a nyilvántartásba való feljegyzés végett esetről-esetre a kerületi elöljáróság­gal közli, amely ezeket a központi közjótékonysági nyilvántartó részére a Népjóléti Központhoz továbbítja. 44. §. A körzet által gyűjtött pénzt, illetőleg termé­szetbeli adományokat a pénztáros a körzeti ülés határozatainak megfelelően őrzi és kezeli, azokról rendes könyveket vezet és kiadásokat csak az ülés engedélye, valamint az elnök utalványa alapján tehet. 45. §. A körzetek ügyeinek vezetése és vagyonkezelése a kerületi elüljáróság felügyelete és ellenőrzése alatt áll, amely annak helyességét időnkint, de félévenkinl legalább egyszer ellenőrizni köteles, a körzet ügy­forgalmának és vágyonforgalmának adatait pedig a Népjóléti Központtal is közli. 46. §. A kerületi elüljáróság a körzeti elnökök és jegyzők által szolgáltatott adatok felhasználásával, de egy* ként is lehető pontos és rendszeres nyilvántartási vezet a kerület összes közgyámjainak működéséről az egyes közgyámoknak kiosztott, valamint az altaiuK járói, s mindezeket az adatokat részletes kimutatasDan évnegyedenkint közli a Népjóléti Központtal.

Next

/
Oldalképek
Tartalom