Budapest főváros törvényhatósági bizottsága közgyűlési jegyzőkönyvei 1915
5. 1915. június 2. rendes közgyűlés jegyzőkönyve - 626 - 627 - 628 - 629
az állapot nem felel meg a közélelmezés érdekeinek és minden lehetőt-el kell követniök, hogy a közönségnek ezeket a cikkeket megfelelő olcsón juttathassák a rendelkezésére. Tovább menve, nagyon örvend, hogy ezek a kérdések szóba jöttek. Bizonyos mértékben már kimerítették azt a témát, amelyet a közgyűlés elé akart tárni. Itt van továbbá a tojás kérdése. Tudniillik nyilvánvaló, hogy e tekintetben, mint az előtte szóló is említette, nagyobb drágulásról van szó, mint aminő a viszonyoknak megfelel s ebben nemcsak a külföldre való szállítások, hanem azok a közvetítők is szerepelnek, akik itt illegitim módon érvényesültek, így végig lehetne menni az élelmicikkek egész során és mindegyiknél ugyanazt a tapasztalatot lehetne szerezni és leszűrni, amelyeket eddig szóló és mások is felsoroltak s ebből mindenesetre látszik, hogy és miképen lehetne ezeken a dolgokon segíteni. Amit Glücksthal bizottsági tag proponált, hogy egy bizottság küldessék ki, az mindenesetre egy mód, vagy eszköz lehetne arra, hogy jó ideák és eszmék termeltessenek s az illetőktől fog függeni, hogy fognak-e irányítóan hatni tudni a kívánt irányban. Mindenesetre elengedhetetlenül szükséges, hogy a közgyűlés a lehető legintenzívebb módon foglalkozzék, talán egy alkalommal egészen külön közgyűlésen, ezzel a kérdéssel. Reméli, hogy ezen közgyűlés elé megfelelő eszmékkel és javaslatokkal fognak jönni, amelyeket megvitathatnak és azt hiszi, hogy egy közgyűlésen lehetne végezni ezzel a dologgal, ami nem volna akadálya annak, hogy a közélelmezési ügyosztály megtegye mindazokat a sürgős intézkedéseket, amelyek e tekintetben nézete szerint szintén halaszthatatlanok. A maga részéről egy körülményre hívja fel az ügyosztályvezető figyelmét, tudniillik arra, hogy vidéken ezek az élelmiszerek, amelyekről beszélnek, még elegendő mennyiségben vannak és pedig elég olcsó árakon. Ez így van. Ha a tanácsnok ebben az irányban informálódik, tapasztalni fogja, hogy a mi vidékeinkről ezeket a dolgokat nem ide irányítják, hanem másfelé. És azt hiszi, hogy a főváros a maga részéről úgy intézheti ezeket a dolgokat, hogy e tekintetben bizonyos irányítást gyakorolhat amint ezt egy alkalommal még a béke idejében fel is merült, azonban megvalósításra nem került, hogy tudniillik a fővárosba a felhozatalt növeszteni lehetne. A másik dolog, hogy ha idekerül az élelmiszer a fővárosba, akkor lehetőleg úgy jusson a fogyasztó kezeibe, hogy minél kevesebb ember közvetítse, s minél kevesebben fölözzék le arról a hasznot. Közvetlen tapasztalatából utal arra, érdeklődött iránta, hogy vidéki paraszt hozott fel kalarábét s egy forintért száz dara bot adott, a piacon azonban ugyanakkor nem lehetett többet kapni egy hatosért három darabnál, ami 60% emelkedésnek felel meg. Olcsóbban semmiféle alku utján nem lehetett hozzájutni. Ez is hozzájárul a drágulás dolgához. A harmadik dolog az volna, amire előtte szóló utalt, s amit nem lehet eléggé ajánlani, hogy minden lehetőt el kell követni, hogyha a kivitelt megakadályozni nem tudják, legalább korlátoztassék a kivitel, s ha a tanácsnak van, amint hogy lehetetlen, hogy ne lenne, ebben az irányban valami ingerenciája, ha másképpen nem lehet segíteni, igenis a maximális árak megállapítását a többi élelmicikkre is ki kell terjeszteni. Mert, hogy a hámozott zöldborsót, amely tavaly 60 fillér volt, most négy koronáért adják, ez olyan differencia, amely legitimnek nem nevezhető. Ezen a téren elegendő tér áll rendelkezésre az orvosló intézkedések számára. Sokkal nagyobb mértékben ^^^™^" 1915. június 2-iki közgyűlés. 629. szám. 213 54