Budapest főváros törvényhatósági bizottsága közgyűlési jegyzőkönyvei 1915

4. 1915. május 26. rendkívüli közgyűlés jegyzőkönyve - 495 - 496

1915. május 26iki közgyűlés. lehet kihámozni. A kilenc hónap múlva felfedezett állítólagos szövetségi szerződéssértést igazán nem lehet komoly oknak tekinteni ma. A nemzeti aspirációk kielégítése dolgában sem a tárgyalások elhúzása, sem a megajánlás és a követelés között megállapítható differencia nem elég alap a háború rettenetes következményeinek a felidézésére. Nem is beszélek a többletkövetelés jogtalanságáról és arról, hogy a megajánlott engedmények háború nélkül biztosíttattak, míg most majd meg fogják látni, hogy mit kapnak. A három évtizeden át becsületes szövetségeseket legnagyobb bajukban cserbenhagyni, aztán ennek fejében zsarolási kísérleteket tenni, végül pedig hátba támadni: hajmeresztő példája az alávaló romlottságnak. S elszörnyedve kérdezzük t. közgyűlés, csakugyan akadhat ország, mely mikor ma a nyugodt békében válthatná valóra,amiről tegnap még lázálmában sem mert álmodni, mégis inkább a háborút választja? Miért teszi? Okosságból? A Machiavelli nemzete ne tudná, hogy az ilyen túlságos okosság már nem is okosság. Ha nem is vagyunk oly ősi kalmárrrépség, mint az olasz, de bennünk polgárokban él a tisztelet és ismeret a kereskedői élelmesség, az üzleti eszesség iránt. Pár évvel ezelőtt a velencei újjáépült kampanile felavatásánál a külföldi nagy városok között egyedül mi voltunk azok, akik hivatalosan is részt vettünk Itália örömében. Jól emlékszem, hogy a genovai herceg ünnepi lakomáján* Róma akkori polgármestere, Nathan mellett ültem s ő ott elmondta, hogy polgármestersége előtt kedvenc stúdiuma volt a közgazdasági élet erkölcstana, amelyről az akadémián is tartott előadásokat. Ennek az erkölcstannak szerinte is legfőbb alaptétele az, hogy a becsületesség a legjobb üzlet. És ime, az ő honfitársai, úgy tudom, az ő hozzájárulásával, ugyancsak hűtlenek lettek ehhez az erkölcstanhoz, mert hiszen azt látjuk, hogy az olasz nép vezetői, akik tisztes haszon helyett hadizsákmányra vetettek szemet: rossz hazafiak, rossz kereskedők, rossz emberek. Most szeretném a volt kollégámtól megkérdezni, hogy hova lett a régi princípium? Mert, hogy amit ők velünk miveltek, nem becsület, azt már tudjuk, — hogy nem üzlet, azt pedig ők fogják megtudni. Szánjuk a derék népet, melyet gyenge hitvány üzérpolitikusok hajszolnak véres becstelenségbe s az emberi tisztesség, az olasz népre egyenes örökségképen szállott emberi műveltség nevében bélyegezzük meg csábítóit, akik, mikor nekünk vetnek tőrt, nemzetüket ejtik verembe. Nincs nemesebb, mint a jóság, szépség s a műveltség s ez a nemesség is kötelez. Maguk ellen esnek bűnbe, akik kivált minket, magyarokat most abba a kényszerűségbe hoznak, hogy kezet kell emelnünk az anyára, kinek emlőiből szíttuk első műveltségünket, hogy félelmet és pusztítást kell vinnünk a földekre, melyeket felszabadulni segítettünk s erőnket, haragunkat kell éreztetnünk az országgal, melyet megszoktunk második hazánknak tekinteni. Nem az fáj nekünk annyira, hogy ellenségeink száma eggyel szaporodott, hanem hogy éppen azzal az eggyel, amellyel hosszú évtizedek szövetsége fűzött egybe, amelynek népe, földje, műveltsége, művészete olyan szerelmesen kedves volt mindannyiunknak. Ezzel t. közgyűlés kimondtam, amit mindnyájan érzünk, hogy ellenségeink nagy számának egy bármily jelentőssel való megnövekedése eltölthet bennünket fájdalommal, a csalódás keserűségével, gerjeszthet bennünk haragot, gyújthat bennünk gyűlöletet, de félelmet nem ébreszt bennünk. Felnézünk északra, s látjuk fegyvereink elől menekülni a világtörténelem