Budapest főváros törvényhatósági bizottsága közgyűlési jegyzőkönyvei 1914
16.2 1914. július 9. rendes folytatólagos közgyűlés jegyzőkönyve - 1449
556 1914. július JMki közgy űlés. 1448— 1449. nél való gyorshajtás stb. előfordul ez természetesen minden esetben kihágás és a lehető legnagyobb szigorral büntettetik. A közlekedés lebonyolítására, főleg az előzés és menetsebesség betartásának ellenőrzésére folyó évi május eleje óta külön e célból kirendelt 25 őrszem állíttatott fel a közlekedést ellenőrző polgári ruhás közegeken kívül és a feljelentett esetek, az alkalmazható legnagyobb szigorúsággal biráltatnak el, illetve büntettetnek. Különben a balesetek előidézésében igen gyakran a közönség is hibás, minthogy a közlekedő automobilok számának rohamos emelkedésével nem látszik arányban lenni az ilynemű közlekedés, zavartalan lebonyolításához elengedhetetlenül szükséges utcai fegyelmezettség. Míg a közlekedő gépkocsik száma 1912-ben 1452 volt, addig 1913-ban már 2106-ra rúg a számuk ami 45%-os emelkedésnek felel meg. Egyébként az előbb említett, az automobil közlekedést szabályozó országos rendelet revíziós munkái a belügyminisztériumban jelenleg folyamatban vannak, ahol természetesen a főváros speciális érdekei is, megfelelően képviseltetnek. Ez alkalommal többek közt megbeszélések tárgyát fogja képezni egy oly sebesség mutató műszer kötelező alkalmazásának kérdése is, mely a haladó gépjármű sebességét oly módon mutatja, hogy bármely gyalogjáró az elhaladó kocsi sebességét a megfelelően elhelyezett és este kivilágított nagy számjegyű készülékről azonnal leolvashatja. Ily készülékekkel már Londonban is kísérleteztek, azonban megbízhatatatlanságuk miatt pozitiv eredmény nélkül. Hogy a balesetek okozója nem mindig a nagy sebesség, mutatja különben a teherkocsik által ez évben is okozott néhány halálos elgázolás. Végül bejelentem, hogy a tanács a főkapitányhoz átiratot intézett, amint az interpelláló bizottsági tag úr kívánta, ebben az interpellációban felkérte, hogy addig is, míg a revizionális munkák elkészülnek, fokozottabb és éber figyelemmel kísérje az automobil közlekedést és iparkodjék a szerencsétlenségeket a lehetőség szerint megakadályozni. A főkapitány kijelentette, hogy ebben az irányban a maga részéről minden lehetőt el fog követni. N Kérem a választ tudomásul venni." !1449. Dr. Lung Géza tanácsjegyző dr. Waigand József bizottsági tagnak, a szőnyegek és ágyneműeknek a folyosókon történő porolása által okozott közegészségügyi veszedelmek ügyében előterjesztett interpellációjára a következő választ adja: „A tüdővész elleni minden vonalon való sikeres védekezés iránti intézkedések megtétele végett a közelmúltban szaktudósok bevonása mellett ankét tartatott, mely tárgyalta mindazon kérdéseket, melyek a tuberkulózis profilaxisa ügyében a kérdés helyes megoldására a legalkalmasabbak. A tárgyalás eredményekép javaslat fog készülni, mely a teendő intézkedések közt úgy a söprés, füst és koromképződés megakadályozását, mint pedig az udvarokon való porolás megszüntefését is célozza. Bár a porolás kérdésének megoldása annak közegészségügyi vonatkozásán kívül külön jogi szempontból megfontolást igényel, amennyiben esetleg oly intézkedések válhatnak szükségessé, amelyek a háztulajdonosokra nézve terhet jelenthetnek, mindazonáltal a tanács a kérdés megoldásához fűződő fontos közegészségügyi érdekekre való tekintettel mindenesetre oly intézkedéseket kíván tenni, melyek a jogos magánérdekek sérelme nélkül s a háztulajdonosoknak A közgyűlés a választ tudomásul veszi.