Budapest főváros törvényhatósági bizottsága közgyűlési jegyzőkönyvei 1913

19. 1913. szeptember 24. rendes közgyűlés jegyzőkönyve - 1727 - 1728 - 1729

1913. szeptembe r 24-iki közgyűlés. 1726—1729. szám. 633 körülményt, hogy vannak bizonyos napok, amikor a fogyasztás hullámzása folytán kevesebb a munka­órák száma, ezzel szemben azonban más napokon, amikor a forgalom fokozottabb, több, tehát kiegyen­líttetik a különbség. Ami pedig a kenyér minő­ségét illeti, meg kell említeni, amit talán nem is kel­lene hangsúlyozni, hogy úgy a kenyérgyár igazgató­ságának, mint a kenyérgyári bizottságnak egyik leg­fontosabb feladata az, hogy a közönség igényeit nemcsak mennyiség, nemcsak ár, hanem minőség tekintetében is kielégítse Lehet, hogy talán a kenyér minősége ellen akad valakinek kifogása, de hiszen a kenyérgyár nem is tekinthet vissza olyan hosszú múltra, hogy a minőség tekintetében is teljesen pozitív, meg­állapodott módszeren nyugvó minőségbeli típusokról lehetne szó. Mindenesetre azonban az illetékes fak­toroknak minden törekvése oda koncentrálódik, hogy a kenyér minőség tekintetében is tökéletesedjék. Végül még csak arra óhajtok kitérni, hogy semmiféle kereskedelmi jellegű községi üzemtől vagy vállalkozástól, tehát a községi kenyérgyártól sem le­het megkövetelni azt, hogy működését változásoknak alá nem vethető, merev elvek és formák között foly­tassa s ehhezképest eladási árait is exisztenciális érde­keinek veszélyeztetésével is változás nélkül fönntartsa. Az ilyen eljárás ellenkeznék a községi vállalatok hivatásával, azoknak üzleti jellegével és általában a kereskedelem józan elveivel. Viszont biztosíthatjuk a közönséget, hogy a községi kenyérgyár, miként ezt a múltban már ismételten tette és amint ez az élelmi­cikkek eladásával foglalkozó többi községi üzemek­nél is történik, mihelyt azt a gyár helyzete és a konjunkturális alkalom megengedik, minden külső intelem nélkül, egyedül közérdekű hivatásának tuda­tában, a kenyér árát megint le fogja szállítani. Kérem válaszom tudomásul vételét." Vértes Emil bizottsági tag röviden kijelenti, hogy a tanács nevében adott választ tudomásul nem veheti. 1727. Dr. Füredi Mór bizottsági tag felszólalván, a villamos vasutakon a dohányzási tilalom ügyében a következő interpellációt intézi a polgármesterhez : „Hajlandó-e megtisztelni a főváros törvény­hatóságát azzal, hogy az általuk hozott és kormány­hatóságilag megerősített határozatot, tekintet nélkül annak a tárgyára, végrehajtsa, sürgősen életbe lép­tesse ?" A közgyűlés a választ tudomásul veszi. Az interpelláció közöltetik a polgármesterrel. Erről a polgármester jegyzőkönyvi kivonaton értesítendő. 1728. Dr. Mittelmann Bernát bizottsági tag az autóbusz ügyében, bővebb indoklás után a követ­kező interpellációt terjeszti elő: „Szándékozik-e a polgármester úr a főváros közóhajának megfelelően eljárni abban az irány­ban, hogy a nélkülözhetetlen szükségként jelent­kező autóbusz házi kezelésben való létesítésére mielőbb előterjesztés tétessék?" 1729. Willinger Ferenc bizottsági tag a Vérmező elkerítése ügyében, terjedelmes indoklás után, a kö­vetkező interpellációt terjeszti elö: „1. Van-e a polgármester úrnak tudomása, n °gy a katonai kincstár a Vérmezőt az Atilla-utca oldalán is bekerítette és a teljes bekerítés által az Az interpelláció közöltetik a polgármesterrel. Erről a polgármester jegyzőkönyvi kivonaton értesítendő.

Next

/
Oldalképek
Tartalom