Budapest főváros törvényhatósági bizottsága közgyűlési jegyzőkönyvei 1911
11.1 1911. június 14. rendes közgyűlés jegyzőkönyve - 1126 - 1127 - 1128
8«W^^»ü^i""^^«i 420 J911. június 14-iki közgyűlés. 1128. szám. Ehhez képest a Magyar Lovaregylet jogosult az 5. pontban körülírt területen mindennemű földmunkálatot,'feltöltést, leásást teljesíteni, meglévő kutakat betömetni, új kutakat .ásatni, a terület áttekintését gátló fákat, növényzetet kivágatni, hidakat létesíteni, továbbá az egylet céljára szolgáló épületeket, ú. m. tribünöket, totalisateur, irodai, vendéglő-épületeket, birói páholyokat, istállókat stb. emelni. Mindezekre a munkálatokra és pedig úgy az összes földmunkákra, mint az összes építkezésekre köteles a Magyar Lovaregylet a vonatkozó tervek két példányának bemutatása mellett, szabályszerű hatósági engedélyt kérni és a földmunkák, valamint az építkezések csakis a hatósági engedély elnyerése esetén hajthatók végre. Általában kiköti a székesfőváros közönsége, hogy a Magyar Lovaregylet az 5. pontban körülírt területen ezen szerződés egész tartama alatt mindennemű földmunkát, fásítást, parkozást és építkezést, beleértve a különböző földalatti és földfeletti vezetékeket is, csupán szabályszerű hatósági engedéllyel teljesíthet. 12. Kerítés, parkozás. Köteles a Magyar Lovaregylet az 5. pontban körülírt területet a hatóság kitűzése szerint egész kiterjedésében megfelelő kerítéssel saját költségén ellátni, továbbá a kerítés és a versenypálya közötti területet — amennyire a versenyüzem megengedi — befásítani ós parkozni. 13. • Utak, csatorna, vízvezeték és világítási berendezések. Az 5. pontban körülírt területen úgy a szükséges utaknak, mint a csatorna-, vízvezetéki-, világítási berendezéseknek és hálózatnak a megépítése a Magyar Lovaregylet kötelessége s ezek az építési és berendezési költségek a Magyar Lovaregyletet terhelik. 14. A közcsatorna és a városi vízvezeték kiterjesztése. Az 5. pontban körülírt területen a Magyar Lovaregylet által saját költségén létesítendő csatorna és ivóvízvezetéki hálózatnak üzembevehetősége és használhatósága érdekében a székesfőváros közönsége kötelezettséget vállal az iránt, hogy a városi közcsatornát és a városi vízvezetéki közcsőhálózatot 1915. évi december hó 15-ig, az 5. pontban körülírt területnek a Hős-utca tengelyébe eső pontjáig kiépíti ós a Magyar Lovaregylet által a versenytéren létesített csatornával és ivóvízvezetékkel összeköti, s a versenytérhez vezető közcsatornát és városi vízvezetéki közcsőhálózatot állandóan teljesen jó és használható állapotban tartja. Köteles azonban a Magyar Lovaregylet a városi közcsatornának a versenytérig való kiépítése folytán fölmerülő költségek részbeni megtérítése gyanánt, csatornázási járulék fejében, az összeköttetés létesítése alkalmával, a főváros erre vonatkozó felhívásától számított 15 napon belül, egyszersmindenkorra 180.000koronát, szóval: Egyszáznyolcvanezer koronát a főváros központi pénztárába befizetni, a városi vízvezetéki közcső/