Budapest főváros törvényhatósági bizottsága közgyűlési jegyzőkönyvei 1909
5. 1909. március 3. rendes közgyűlés jegyzőkönyve - 460 - 461 - 462 - 463 - 464
112 1909. március 3-iki közgyűlés. 460-464. szám. !460. Elnök ur bejelenti, hogy gróf Festetics Géza tanácsnok ur betegsége miatt akadályozva lévén, az interpellációra a mai ülésen nem válaszolhat. Tudomásul vétetik. !461. Dr. Bárczy István polgármester ur a napirend előtt felszólalván, a következő jelentést teszi: „A folyó évi február hó 17-én tartott közgyűlésen Márkus Miksa bizottsági tag ur indítványára méltóztattak egy bizottságot kiküldeni abból a célból, hogy a fertőtlenítő intézet ellen a sajtóban megjent vádakra nézve a helyszínén szakszerű vizsgálatot ejtsen meg, hogy azután a közönség a vizsgálat eredményéből a megfelelő megnyugtatást megkaphassa az intézet működésének megbizhatótásága tekintetében. Ezen közgyűlési határozat következtében a bizottság megalakittatott, még pedig olyképen, hogy minden kerületből egy biz. tag vett részt, nevezetesen: dr. Andreánszky Jenő, dr. Ludvik Endre, dr. Reisz Mór, Steuihardt Antal, dr. Adler Zsigmond, dr. Reiner Ede, dr. Csillag Zsigmond, dr. Hainiss Géza, dr. Bókay Árpád és Földváry Imre bizottsági tag urak, azonkívül a közgyűlés határozata értelmében ezen bizottságban való részvételre felkéretett dr. Liebermann Leó egyetemi tanár ur, az országos közegészségügyi tanács tagja, a bakteriológiai intézet részéről és dr. Gerlóczy Zsigmond egyetemi magántanár ur, a fertőző kórházak főorvosa. Ez a bizottság dr. Vaszilievits János alpolgármester ur vezetése alatt a vizsgálatot a helyszínén a lehető legnagyobb alapossággal megejtvén, jelentését a mai napon terjesztette be; ezen jelentés a legközelebbi közgyűlés napirendjére is ki fog tűzetni és a „Fővárosi Közlönyében szószerint közöltetni fog. Kötelességemnek tartottam addig is, mig ez a napirendre kitüzetik, a t. közgyűlésnek egész röviden bejelenteni azt, hogy a bizottság jelentésének a végén kinyilatkoztatja, miszerint teljes meggyőződést szerzett arról, hogy a fertőtlenítő intézet működése kifogástalan, annak berendezése és gépei a célnak teljesen megfelelnek, a fertőtlenitési eljárás tökéletes és a betegszállítás szabályszerű és minden tekintetben megfelel a közegészségügyi követelményeknek. Kérem, méltóztassék ezt tudomásul venni." A közgyűlés polgármester ur ezen bejelentését tudomásul veszi. !462. Olvastatott Perczel Béla törvényhatósági bizottsági tag urnák egy hatósági beraktározási és árverezési csarnok felállítása ügyében benyújtott indítványa. Tárgyalás és javaslattétel végett kiadatik a tanácsnak. Erről a tanács tárgyiraton értesítendő. !463. Tárgyaltatott a bizottmány és tanács 2106/1909— VI. számú előterjesztése: a pozsonyhegyi vendéglő bérlete ügyében. A pénzügyi és gazdasági bizottmány és a tanács egvbehangzó javaslata alapján a közgyűlés Kozár Mihály budapesti "lakossal a pozsonyhegyi vendéglő bérlete iránt kötött szerződést az eddigi bérleti feltételek mellett s az eddigi évi 400 (Négyszáz) korona bérösszeg változatlan fenntartása mellett 1909. évi május hó 1-től kezdődőleg további három évre, vagyis 1912. évi április hó végéig meghosszabbítja. Miről a tanács további intézkedések megtétele végett, az összes iratok kiadása mellett értesittetik. !464. Tárgyaltatott a bizottmány és tanács 295.019/1908— VI. számú előterjesztése: a II. ker. Tölgyfa- és Pálffy-utca sarkán fekvő 3495. hrsz. telek bérbeadása ügyében. A közgyűlés a pénzügyi és gazdasági bizottmánynak a tanács által pártolólag előterjesztett javaslatára, a II. ker., Tölgyfa-utca és Pálffy-utca sarkán 3495. hrsz. a fekvő 91 x ™ négyszögölnyi fővárosi területet évi 91 K 70 f bérösszegért, a főváros által bármikor érvé-