Budapest főváros törvényhatósági bizottsága közgyűlési jegyzőkönyvei 1907

20. 1907. szeptember 19. rendes közgyűlés jegyzőkönyve - 1384 - 1385 - 1386 - 1387

1907. szeptember 19-iki közgyűlés. 1383—1387. szám. 539 folyam megnyitására a kultuszminiszter ur elvi engedélyét. Az ipar­oktatási főigazgató azt közölte a tanáccsal, hogy a maga részéről a női kereskedelmi tanfolyam megnyitását az 1. kerületben nem tartja szükségesnek, habár feltétlenül nem zárkózott el előle. Az igazgató jelentése szerint azonban mindössze 15 tanuló jelentkezett a tanfolyamra és ezeknek is nagyobb része tandíj­mentességet igényel. így messze mögötte maradt a tanfolyam meg­nyitásához szükséges számnak. Igaz, hogy a 2. kerületi tanfolyamon 24. az 1. kerületben lakó növendék van, ezek azonban közelebb érik a 2. kerületi iskolát, mint a Koronaőr-utczai iskolát és az igazgató felhívására részben kijelentették, hogy nem hajlandók az 1. ker. Koronaőr-utczába járni. A balparton is voltak jelentkezők, akik már itt elhelyezhetők nem voltak, ezek sem akartak azonban átmenni a Krisztinavárosba, ugy, hogy csak az igazgatónál jelentkezett 15 tanuló maradt Minthogy, tehát a tanfolyam megnyitása nem mutatkozott nagyon szükségesnek és minthogy ez a fővárosnak lényeges anyagi megterhelésével járt volna, a tanács a folyó évre lemondott a női kereskedelmi tanfolyamnak a Koronaőr-utczai iskolá­ban való megnyitásáról. Ha azonban a jövő esztendőben kedvezőbbek lesznek a viszonyok, a jövő évtől kezdve a női kereskedelmi tan­folyam esetleg a Koronaőr-utczában is megnyitható lesz. Az adott válaszokat ugy interpelláló bizottsági tag ur, mint a közgyűlés tudomásul veszi. !1384. Kasics Péter törvényhatósági bizottsági tag ur a követ­kező interpellácziót terjeszti elő: „Hajlandó-e a t. polgármester ur és illetőleg a t. Tanács erélyesen odahatni, hogy addig is, mig a déli vasútnak az 1. kerület (Krisztina­város) fejlődését megakasztó pályaudvara kihelyeztetik, átjáró gyalog­hidak és közelebb legalább egy ilyen gyalogáthidalás a déli vasút indóháza előtt a felszálló és kiszálló oldal közt sürgősen létesíttessék?" Az interpelláczió polgármester úrral közöltetik. Erről a polgármester ur jegyzőkönyvi kivonaton értesítendő. !1385. Kasics Péter törvényhatósági bizottsági tag ur a követ­kező interpellácziót intézi a polgármester úrhoz: „Hajlandó-e a t. polgármester ur 1. meggyőződést szerezni, esetleg nyomozást indíttatni az iránt, vájjon a Budavárában most folyamatban levő utcza- és útburkolási (aszfaltozási) munkálatok alkalmával nem történtek-e a székesfőváros, illetőleg a háztulajdonos polgárok terhére eső pazarlások, avagy felesleges és könnyen el­kerülhető túlságos kiadások? 2. Hajlandó-e sürgősen gondoskodni arról, hogy a várbeli régi, hiányos, az egészségügyi követelményeknek meg nem felelő csatornázás bajai és hiányai még a burkolás befejezése előtt orvosoltassanak és a vár a modern igényeknek megfelelő csatornával elláttassék? Az interpelláczió polgármester úrral közöltetik. Erről a polgármester ur jegyzőkönyvi kivonaton értesítendő. !1386. Olvastatott dr. Kraemer József törvényhatósági bizottsági tag urnák a közlekedés biztosítása ügyében alkotott 1285/1906. kgy. sz. szabályrendelet 5. §-ának módosítása iránt előterjesztett indítványa. A közgyűlés jelen indítványt nyomban tárgyalván, ennek ered­ményéhez képest kimondja, hogy a sürgősség csak a szabályrendelet végrehajtásának függőben tartására irányult, azaz, hogy a szabály­rendelet életbeléptekor már létezett lámpákra nézve az engedély iránti kérvény benyújtásának határideje — a közgyűlés ujabb intéz­kedéséig — függőben tartandó; a szabályrendelet módosítására vonat­kozólag ellenben utasítja a tanácsot, hogy a jogügyi bizottmány meghallgatásával tegyen előterjesztést. Erről a tanács tárgyiraton értesítendő. !1387. Elnöklő főpolgármester ur bejelenti, hogy a tárgysorozat 1- és 68. számú előterjesztései a napirendről levétettek, mert az

Next

/
Oldalképek
Tartalom