Budapest főváros törvényhatósági bizottsága közgyűlési jegyzőkönyvei 1906

4. 1906. január 31. rendes közgyűlés jegyzőkönyve - 152 - 153

190(3. január .'51-iki közgyűlés.. 151 163. szám. 61 „Tekintetes Közgyűlés! \ *' Polgármester ur folyó évi január hó 26-án 14.286. eln. szám alatt hozzám tett jelentésében arról értesített, hogy Pallér Perencz tanácsnok, a tanácsi IV. katonai és illetőségi ügyosztály eddigi veze­tője súlyosabb természetű betegségben szenved, s tekintettel beteg­ségének eddigi lefolyására, a tiszti főorvos véleménye szerint hiva­talos teendőinek ellátásában előreláthatólag huzamosabb ideig akadályozva lesz, miért is a tiszti főorvos javaslatba hozta, hogy a nevezett tanácsnok hivatalának ellátása alól egyelőre négy hónapra felmentessék. Minthogy a katonai és illetőségi ügyosztálynak kiterjedt és fon­tos ügyköre mellőzhetlenül megkívánja, hogy vezetése tanácsnokra bizassék, más ügyosztály vezetésével megbizott tanácsnok azonban saját teendőinek ellátása mellett egyszersmind a katonai és illetőségi ügyosztály vezetésével kapcsolatos teendőket az ügymenet hátránya nélkül huzamosabb ideig nem teljesítheti, — szükségessé vált, hogy a tanácsnoki létszámban ekként beállott hiány pótlásáról helyette­sítés útján történjék gondoskodás Ehhez képest polgármester urnák e részben tett előterjesztése folytán Rényi Dezső főjegyzőt az 1872 : XXXVI. t.-cz. 58. §-a alap­ján Faller Ferencz betegsége tartamára ideiglenesen, illetve további intézkedésig tanácsnoki állásra helyettesitettem. Minthogy pedig ezen intézkedésein folytán viszont szüksége merült fel annak, hogy a főjegyzői teendők ellátásáról is helyette­sítés utján történjék gondoskodás, ugyaircsak polgármester urnák előterjesztésére a főjegyzői állásra a szabályszerű illetményekkel, — figyelemmel a szolgálat érdekeire, — ideiglenesen Földváry Antal I. oszt. tanácsjegyzőt helyettesitettem, a ki az elnöki és személyzeti ügyosztályba már hosszabb ideje van beosztva s ezen beosztásában a főjegyzőnek akadályoztatása esetén állandó helyetteseként működik. Midőn ezt a tekintetes Közgyűlésnek bejelentem, tisztelettel kérem, hogy a helyettesítések iránt tett intézkedéseimet tudomásul venni méltóztassék. •• Tudomásul vétetik. !152. Elnök ur bejelenti, hogy a nyomtatott tárgysorozatra fel­vett ügyeken kivül utólag felvétetett még a mai napirendre a tanács előterjesztése: a főváros tulajdonát képező borok eladása tárgyában. ECzen ügyet dr. Melly Béla tanácsnok ur fogja elő­terjeszteni. Tudomásul vétetik. !153. Tárgyaltatott a bizottmány és tanács 280.290/1904— VI. számú előterjesztése: a III. kerületi lakosság részére létesítendő uj temető czéljára kijelölt Törökkő-dülői telektömb megszerzése ügyében. Annak előrebocsájtása mellett, hogy ezen határozat meghozata­lánál a törvényhatósági bizottság tagjai az 1872: XXXVI. t.-cz. 60. §-ában meghatározott számban jelen voltak s hogy ahhoz a jelen­levők több mint kétharmada hozzájárult, a pénzügyi és gazdasági bizottmánv s a tanács pártoló előterjesztése alapján elhatározza a XXII közgyűlés, hogy a mérnöki hivatal által bemutatott 5''.,,_ ttsz. tér­. ,_,. 4«í' . , ... 44il | i ..i ,1 >n l'.l. 1443. IMI rajzon megjelölt: r, 144' 4442., 444.>, 4446, 4447 , 4450, 4451.. . 5871, 5872.. 5873, . 5876, 5877.. ^, 5880, 5881, . 5884, 5885.. . 5888, 5889, ^, T, 5892, 589: . 5896, 5897.. . 5900, 5901, 5902, 5903, 5904, 5905, 5906, 5907, 5908, 5909, 5910, 5911, 5912, 5913, 5914, 5915, 5916, 5917.. 5918, 5919, 5920, 5925, 5926, 5927, 5928, 5929., 5930, 5931., 5933, 5934, 5939, 5936, 5937, 5938, 5939, 5940, 5941, 5942, 5943, 5944, 5945.. 5946.. 5947.. 5948.. 5949, 5950.. 5951.. 13

Next

/
Oldalképek
Tartalom