Budapest főváros törvényhatósági bizottsága közgyűlési jegyzőkönyvei 1906

22. 1906. július 4. rendes közgyűlés jegyzőkönyve - 1147

1906. július 4-iki közgyűlés. 1146-1147. szám. 4Ö5 2. köteles a légszesztársulat az ingatlant összes felépítményeivel és berendezésével, úgyszintén tartozékaival együtt a légszesztársulat s a főváros között Budapesten 1879. évi június hó 9-én kelt szerző­désben, illetve 1891. évi június hó 8-án kelt szerződés, illetve pót­szerződésben meghatározott időben és módon és pedig a telket leg­feljebb a megállapított négyszögölenkénti 35 koronás, összesen pedig 31.794 K, szóval Harminczegyezerhétszázkilenezvennégy koronás vételáron teljesen tehermentesen, a székesfőváros közönségének vissza eladni, birtokába átadni s illetve az erre vonatkozó okiratot a főváros által kitűzendő helyen és időben aláírni; 3. köteles a légszesztársulat a kérdéses telek eladásával s annak a székesfőváros által történő visszaváltásával járó összes kiadásokat s az átiratás költségeit sajátjából viselni, a mely kiadások a légszesz­társulat által a kérdéses ingatlan vételárához hozzá nem számithatók, illetőleg azokkal az ingatlan megszerzési költségei meg nem terhel­hetők ; 4. a légszesztársulat az ingatlant a főváros előzetes engedélye nélkül el nem adhatja és semmi czim alatt el nem idegenítheti ; 5. a fenti 1., 2. és 4. pontokban megállapított kötelezettségek, mint tulajdonjogi korlátozások, a tulajdonjognak a légszesztársulat nevére leendő telekkönyvi átírásával egyidejűleg az adás-vétel tár­gyát képező ingatlanra s a székesfőváros javára a légszesztársulat költségén telekkönyvileg feljegyzendők ; 6. a légszesztársulat s a főváros közönsége között kötött szer­ződés, illetve pótszerződés 8. pontjában a szerződésbeli kötelezett­ségek pontos teljesítésének biztosításául kikötött 200.000- korona biztosítéki összeg erejéig a zálogjog a megvett ingatlanra s a főváros javára, az átírással egyidejűleg kiterjesztésként telekkönyvileg bekebelezendő ; 7. a sertésközvágóhidi jelenlegi kihuzóvágánynak lebontásából s a tervezett uj elgörbített kihuzóvágány felépítéséből, úgyszintén az esetleges későbbi áthelyezésből eredő mindennemű költséget a lég­szesztársulat sajátjából köteles fizetni s az erre szükséges összegeket a m. kir. államvasutak részére s ennek kívánsága szerint megtérí­teni, illetőleg előlegezni; 8. a légszesztársulat köteles a telket az eladást megelőző időből netán terhelő kövezési és csatornázási járulékokat a fővárosnak megtéríteni. Egyúttal a közgyűlés a kérdéses .ingatlanon részben átvonuló sertésközvágóhidi kihuzóvágány áthelyezése tekintetében a m. kir. államvasutak által kívánt s a f. é. június hó 6-án, illetve 7-én kelt 891/906. sz. határozatában részletesen körülirt kötelező nyilatkozatát egész terjedelmében fentarja, illetőleg az ezen nyilatkozat alapján megállapított kötelezettségek teljesítését változatlanul magára vállalja. Miről a tanács további megfelelő intézkedés végett az összes iratok kiadása mellett tárgyiratori értesíttetik. !1147. Tárgyaltatott a bizottmány és a tanács 101.402/1906— VI. számú előterjesztése: Schwarz Mária és társa kérvényére, a X. ker. Szapáry-utcza és Névtelen-ut sarkán fekvő sj^/l. hrsz. telek eladha­tása iránt. A pénzügyi és gazdasági bizottmány, valamint a tanács egybe­hangzó javaslatára a közgyűlés a székesfőváros pesti részének 13.150. sz. telekkönyvi betétében foglalt ^/b/1. hrsz. s a X. ker. Szapáry-utcza és Névteleu-utczák sarkán fekvő 1600 négyszögöl kiterjedésű fővárosi teleknek Schwarz Antal részére műlakatosgyár czéljára történt eladása alkalmából kötött s az 1894. évi február hó 11-én 5848/94. sz. tanácsi határozattal jóváhagyott adásvevési szerződés 3. pontjában foglalt azon kikötésnek, hogy „a vevő, vala­mint az ingatlan mindenkori tulajdonosa a telket csak műlakatos­102

Next

/
Oldalképek
Tartalom