Budapest főváros törvényhatósági bizottsága közgyűlési jegyzőkönyvei 1905

10. 1905. április 5. rendes közgyűlés jegyzőkönyve - 476 - 477

180 1905. április 5-iki közgyűlés. 475—477 1 jizám : a közigazgatási bizottság üléseiben, a melyek nyilvánosak, feljegyzi ezeket az ítéleteket, ha tetszik neki, nyilvánosságra is hozza ezeket. Ez az ő dolga. A mi már most Mauthner Adolf bizottsági tag urnák azt a kívánságát illeti, hogy az élelmiszer hamisítások megvizsgálására nézve valami eljárás léptettessék életbe, hivatkozik szóló még a na. é. május htfban egy interpelláczióra adott válaszára, a hol kijelentette, hogy sajnos, miszerint u. n. tápszertörvényünk nincs. Egy ilyennek meghozatalát maga is kívánatosnak tartja, de emlékezteti a közgyű­lést a kormányelnöknek a múlt év folyamán a képviselőházban tett azon kijelentésére, hogy bármennyire szükséges is ennek a törvény­nek elkészítése és életbeléptetése, ennek pénzügyi akadályai vannak. Hogy azonban legalább a főváros területén eleje vétessék a bajnak, szóló még a múlt évben utasította az ügyosztályt, hogy erre vonat­kozólag összegyűjtve az adatokat, készítsen el egy szabályrendelet­tervezetet, a melynek hivatása leend legalább a főváros területén szabályozni ezeket a dolgokat, a mi természetesen nem fogja meg­akadályozni azt, hogy esetleg a vidéken hamisítanak továbbra is és hamisított élelmiszereket hozzanak a fővárosba. A mi végül a fűszerkereskedőknek azt a kérését illeti, hogy az élelmiszerhamisitás megvizsgálásának kérdése ankétszerüleg tárgyal­tassék, erre nézve az adatok már egybe vannak gyűjtve, az ügy­osztály dolgozik is a javaslaton és mihelyt ez kész lesz, ez a javaslat az illetők közbejöttével ankétszerüleg le is fog tárgyaltatni. Kéri válaszának tudomásul vételét. A közgyűlés polgármester úr ezen válaszát tudomásul veszi. !476. Halmos János polgármester úr Jencs Vilmos bizottsági tag úrnak a zugligeti szarvastéri közúti vasúti megállóhely áthelyezése ügyében előterjesztett interpellácziójára válaszolván, előadja, hogy a jelenlegi megállóhely előbb a Zugliget felé menve valamivel feljebb volt. A zugligeti érdekeltség azonban — értve alatta a telek-, villa­és háztulajdonosokat — egy beadványhan kérte ennek a megálló­helynek a jelenlegi helyre való áthelyezését. Ezen kérelmet azzal indokolták, hogy itt töbh pont torkol be a zugligeti területre és igy a közönség érdekében van, hogy a megállóhely ott legyen. Ezen beadvány alapján vegyes bizottsági eljárás tartatott, a melyben részt vett a rendőrség, az I. ker. elöljáróság, a közmunkák tanácsa, a főváros hatósági kiküldöttei és ott egyhangúlag megállapodtak abban, hogy az állomáshely odahelyezendő, a hol ez idő szerint van, mert ott elégíti ki legjobban a közlekedési érdekeket és egyúttal a publikum igényeit. Ily körülmények között nincs szándékában ezen állóhelynek át, illetőleg visszahelyezése iránt intézkedni, annál kevésbbé, mert annak a bajnak, hogy ott kocsik, omnibuszok közlekednek, elejét lehet venni az által, ha egy bizonyos rendszer léptettetik ott életbe, a mire nézve az intézkedéseket a rendőrség közbejöttével meg fogják tenni. Kéri a válasz tudomásul vételét. Jencs Vilmos bizottsági tag úr viszonválaszában kijelenti, hogy a kérdéses helyen nagy forgalom esetén semmiféle közbiztonsági rendeletekkel nem lehet biztonságot szerezni. A megállóhelynek jelen­legi helyen való fentartása nem a nagyközönség érdeke s ezért a választ tudomásul nem veszi, hanem kéri annak napirendre kitűzését. A közgyűlés többsége polgármester úr válaszát tudomásul veszi. !477. Elnök úr bejelenti, hogy a mai közgyűlésen leendő tárgya­lás végett utólag még egy ügy jelentetett be a tanács részéről, t. i. tanácsi előterjesztés: a budapesti görög szertartású katholikus plébánia javadalom betöltése ügyében, melyet a napirend során dr. Seregi Zoltán tanácsjegyző úr fog ismertetni. Bejelenti továbbá, hogy a tárgysorozat 13. pontja alatt felvett előterjesztés az 1904. évi

Next

/
Oldalképek
Tartalom