Budapest főváros törvényhatósági bizottsága közgyűlési jegyzőkönyvei 1904

8. 1904. március 23. rendes közgyűlés jegyzőkönyve - 363

134 1904 márczius 23-iki közgyűlés. 363. szám. mert szintén félt attól, hogy Porzsolt alatt a színház válságba fog jutni. Nyilvános pályázat útján adatott ki a színház két év előtt is. Több igen jeles pályázó jelentkezett, közöttük Porzsolt Kálmán is, a ki megelőzőleg öt éven át birta a színházat és a kiről az egész sajtó azt irta, hogy ilyen színigazgató és bérlő mint ő, alig található, sőt azokra, kik ellene voltak Porzsoltnak, azt mondották, hogy szerencse, hogy vannak a bizottságban még tisztességes emberek is, a kik Porzsolt mellett foglalnak állást. De nem akar erre rátérni. Tény az, hogy a népszínházi bizottság többsége Porzsolt Kálmánnak, az eddigi bérlőnek, a ki albérletbéli kötelezettségének eddig eleget tett, adta ki a színházat. Ő maga ajánlotta fel a 72.000 K bért — és itt megint azt mondja: volenti non fit injuria — és az egyéb költségeket. Azonban, hogy a népszínházi bizottság nem járt el könnyelműen, kitűnik abból, hogy épen Heltai Ferencz dr. bizottsági tag úr volt az, a ki csak abban az esetben volt hajlandó a bérleti szerződést megkötni -- daczára annak, hogy nyilvános pályázat útján Porzsolt tette a legelőnyösebb ajánlatot — ha 92.000 K készpénzt tesz le biztositékképen abból a czélból, hogy az első évben esedékessé válandó összes tartozások, illetmények, bérek, még a népszínházi személyzetnek a nyári hónapokra eső illetményei is biztosíttassanak. Néhány nap alatt Porzsolt egy 100.000 K-ról szóló takarékpénztári könyvecskét tett le és ezzel az összes feltételek biztosítva voltak. Ezzel tartozott szóló a közgvülésnek és magának, de a népszínházi bizottságnak is, bogy hűségesen előadja a színháznak két év előtt történt bérbeadását. Visszatérve általánosságban azokra, a miket interpelláló mondott, azt szóló maga is elismeri, hogy igen nagyok azok az összegek, a melyek most és az előző bérlő által is a színház bérlete után fizettetnek. De úgy látszik, hogy észszerű és okos igazgatás mellett a színház mégis meghozza azt a jövedelmet, a melyet várnia kell a bérlőnek, hogy ilyen terheket vállalhasson. Igaz, hogy óriási nagy ez a bérösszeg, különösen ha összehasonlítjuk azzal, hogy annak idején 20.000 K-t, később 22.000 K-t és csak a kiállítás évében kivételesen 32.000 K-t fizettek bér gyanánt, olyan időben, a midőn a Népszínház az újdonság ingerével is bírt, a midőn nem volt sem Magyar-színház, sem Király-színház, sem Vígszínház és a midőn az első 10 évben még az Opera is a Nemzeti-szinházban tartotta az előadásait; de nem a népszínházi bizottság rábeszélése, vagy rákényszeritése folytán emelkedett a bér, hanem az illető pályázóknak önkéntes ajánlata folytán. Azt hiszi, hogy a népszínházi bizottság semmi néven nevezendő szemrehányást nem érdemel. Nem azért, mert válságos viszonyok között vette át ez a bizottság a Népszínház kezelését és ezóta nagyon sikeresen működött. Az egyes bizottsági tagok nagy buzgóságot fejtettek ki, különösen Kléh István bizottsági tag úr, a ki saját személyes hitelének igénybevételével a hazai takarékpénztárnál az intézetnek olcsó kamatok mellett szerzett pénzt, hogy a közbiztonsági szempontból szükséges átalakításokat eszközölni lehessen. A lapok közölték, hogy a népszínházi bizottságnak egyes tagjai most, midőn a válság kitört, a szegény alkalmazottak illetményeinek befizetésére saját zsebükből 4000 K-t adtak. De legkevésbbé érdemel szemrehányást Kléh István bizottsági tag úr, a végrehajtó bizottság elnöke. Kléh István alapításától fogva tagja a népszínházi bizottságnak és olyan érdeklődéssel, annyi szeretettel viseltetett mindig a Népszínház iránt, a mennyi szeretettel csak egy apa lehet dédelgetett gyermeke iránt. Ha talán hibázott volna abban, hogy bízott Porzsoltban, de ez nem tulajdonitható másnak, mint tiszta lelkiismeretes meggyőződésének. Ő bízott abban az emberben. Kléh István tehát nemcsak, hogy szemrehányást nem