Budapest főváros törvényhatósági bizottsága közgyűlési jegyzőkönyvei 1903

13. 1903. május 27. rendes közgyűlés jegyzőkönyve - 654 - 655

256 1903. május 27-iki közgyűlés. 653—655. szám. pitja meg, mig a Duna balparti részén a fent hivatkozott 200/1897 kgy. sz. határozattal a ferenczvárosi védgátban: Orczy-útban, Köz­temető-útban, Csömöri-útban, Aréna-útban és Dráva-utczában meg­állapított határvonalat továbbá is meghagyva, ezen határvonalat csak annyiban változtatja meg, hogy a megszűnt ferenczvárosi védgát helyett az ennek helyét képező „gróf Haller"-utczát és „Mihálkovits"­teret állapítja meg határvonalként. A megjelölt utakon, utczákon és tereken belőli rész, valamint azoknak minden oldalai a belterülethez tartoznak, kivéve a Czakó­utczának a Naphegy-íelé eső oldalát, a mely a külterülethez csatol­tatik. Továbbá osztva a közgyűlés az előterjesztésben foglaltakat, a székesfőváros külterületén évi 2 (kettő) koronában megállapított ebadó összegét meghagyva, a székesfőváros belterületén jelenleg fizetendő évi 10 (Tíz) korona ebadót közegészségi okokból évi 20 koronára emeli fel, s egyben a katonatiszteknek s ezek osztályába sorozható katonai alkalmazottaknak adott azon engedményt, hogy ebeik után az ebvédjegyet 4 (Négy) koronával válthatják meg, — hatályon kivül helyezve, nevezetteket is a jelen határozattal a kül­területre és belterületre megállapított rendes ebadó összegek befizeté­sére kötelezi. Végül elrendeli a közgyűlés, hogy az ebtartásről alkotott s átdol­gozást igénylő 654/901. kgy. sz. szabályrendelet mielőbb revisió alá vétessék, miért is utasítja a tanácsot, hogy ezen szabályrendeletet a a pénzügyi és gazdasági bizottmány előterjesztésében foglaltatnak figyelembe vételével a következményeknek megfelelőleg dolgozza át, s a kidolgozott tervezetet az illetékes bizottmányok által letárgyal­taivá, mielőbb mutassa be. Ezen határozatnak a határvonal megváltoztatására és az ebadónak részbeni felemelésére vonatkozó része felsőbb jóváhagyást igényelvén, miért is utasítja a közgyűlés a- tanácsot, hogy azt az 1872: XXXVI. tcz. 100.§-a értelmében történt szabályszerű kifüggesztés után az esetleg beadandó felebbezésekkel és a vonatkozó összes iratokkal együtt indokolt felfüggesztés kapcsában a nagyméltóságú m. kir. belügyminiszter úrhoz terjeszsze fel. Miről a tanács a további intézkedések megtétele végett az összes iratok kiadásával értesíttetik. !654. Tárgyaltatott a bizottmány és tanács 56.417/1903— VI. számú előterjesztése: Weingruber Ignácz kérvényére, a városligeti fővárosi pavillon folytatólagos bérbeadása iránt. A közgyűlés a pénzügyi és gazdasági bizottmány, valamint a tanács egybehangzó javaslatához hozzájárul és Laukó és Hevesi ajánlatainak mellőzésével a „fővárosi pavillon" bérletére vonatkozó­lag Weingruber Ignáczczal megkötött szerződést 1904. évi május hó 1-től számítandó további 6 évre ezennel meghosszabbítja. Bérlő köteles leend az ajánlatában részletezett 6000 K értékű beruházá­sokat teljesíteni, évi bére pedig a meghosszabitás tartamára 8000 koronára emeltetik fel. Az Ártézi-fürdő felépítése esetére a főváros részére egy évi felmondási jog köttetik ki. Egyebekben az alap­szerződés összes határozmányai változatlanul érvényben tartatnak. Miről a tanács a további intézkedések megtétele végett az összes iratok kiadásával értesíttetik. !655. Tárgyaltatott a bizottmány és tanács 68.459/1903— VI. számú előterjesztése: Czipauer János ajánlatára, az V. ker. Vizafogó­védgát mentén fekvő 1365. hrsz. telek bérlete ügyében. A közgyűlés a pénzügyi és gazdasági bizottmány egybehangzó javaslatához hozzájárul és a Czipauer Jánossal az V. ker. Vizafogó mentén 1365. hrsz. alatt fekvő telek egy részére vonatkozólag létre­jött szerződést f. évi május hó 1-től számítandó hatálylyal további 3 évre az alapszerződésben és a szerződéses viszonyt módosító tanácsi

Next

/
Oldalképek
Tartalom