Budapest főváros törvényhatósági bizottsága közgyűlési jegyzőkönyvei 1903
8. 1903. március 18. rendes közgyűlés jegyzőkönyve - 327 - 328 - 329 - 330 - 331 - 332
y 130 1903. márczius 18-iki közgyűlés. 326—332. szám. Az indítvány kiadatik a tanácsnak azzal, hogy erre vonatkozólag az illetékes szakbizottmányok meghallgatása mellett tegyen előterjesztést. Miről a tanács tárgyiraton értesítendő. !327. Bemutattatott Csanád-vármegye közönségének körirata, a melyben a szegényügy jogvédelme tárgyában az igazságügyminiszter úrhoz intézett feliratát hasonló szellemű felirattal kéri támogatni. Az indítvány kiadatik a tanácsnak azzal, hogy erre vonatkozólag az illetékes szakbizottmányok meghallgatása mellett tegyen előterjesztést. Miről a tanács tárgyiraton értesítendő. !328. Elnök úr bejelenti, hogy polgármester úr a napirend előtt két interpelláczióra fog válaszolni. Tudomásul vétetik. !329. Halmos János polgármester úr Surányi József bizottsági tag úrnak interpellácziójára a rendőrfőkapitánynak a fővárosi törvény reformálásának ötletéből a belügyminiszterhez beterjesztett javaslata ügyében és dr. Havass Rezső bizottsági tag úrnak az uj fővárosi törvény megalkotása tárgyában előterjesztett interpellácziójára, miután ez a két kérdés egymással szoros összefüggésben A'an, együttesen válaszol. A mi az elsőt illeti, Rudnay Béla főkapitány tényleg terjesztett fel egy véleményt a belügyminiszterhez, a melyben javaslatot tesz arra nézve, hogy miként volna a rendőrség szervezendő, tekintettel a kilátásba helyezett uj fővárosi törvényre és ott a rendőrségnek jog- és hatáskörét mintegy kiterjeszteni kívánja. Magát a véleményt nem volt alkalma betekinthetni, de van tudomása ennek felterjesztéséről. A mi a másik interpellácziót illeti, igenis van hivatalos tudomása arról, hogy az uj fővárosi törvényre nézve a főbb elvek tekintetében a belügyminiszter részéről a megállapodás megtörtént és erre nézve a javaslat elkészült. Ezen javaslathoz hozzászólani alkalma lesz a székesfővárosnak, a mennyiben az idejekorán közöltetni fog vele, a mikor is a törvényhatóságnak módja és alkalma lesz ezen javaslattal kimerítően és behatóan foglalkozni. Ugyanekkor alkalma lesz természetesen a rendőrség által készített véleménynyel is alaposan foglalkozni. Kéri a válasz tudomásul vételét. Polgármester úr ezen együttes válaszát ugy az interpelláló bizottsági tag urak, valamint a közgyűlés tudomásul veszik. !330. Elnök úr bejelenti, hogy dr. Eulenberg Salamon, Penyvessy Adolf és Kasics Péter bizottsági tag urak egy-egy interpellácziót fognak polgármester úrhoz intézni. Tudomásul vétetik. !331. Dr. Eulenberg Salamon bizottsági tag úr kimerítő indokolás után a következő interpellácziót intézi polgármester úrhoz: Hajlandó-e a polgármester úr a közgyűlést tájékoztatni a felől, hogy a nemzeti kincseknek hazahozatala tárgyában a miniszterelnök úrhoz intézett feliratunknak volt-e már valamelyes eredménye, és nyujtott-e a miniszterelnök űr reményt arra nézve, hogy a közgyűlés kérése teljesíttetni fog? Halmos János polgármester úr azonnal válaszolván, kijelenti, hogy ezen felterjesztésre eddig válasz nem érkezett, de ezen ujabb felszólalás folytán kötelességének fogja tartani az ügyet nemcsak írásban megvizsgálni, hanem személyesen is utánajárni, és ha lesz a dolognak eredménye, a közgyűlésnek azonnal előterjesztést fog tenni. A választ úgy interpelláló bizottsági tag úr, mint a közgyűlés, tudomásul veszi. !332. Penyvesy Adolf bizottsági tag úr a következő interpellácziót intézi polgármester úrhoz: