Budapest főváros törvényhatósági bizottsága közgyűlési jegyzőkönyvei 1902
16. 1902. junius 18. rendkívüli közgyűlés jegyzőkönyve - 831 - 882 - 833
1902. június 18-iki közgyűlés. 830—833. szám. 313 Erről a főpolgármester úr, az igazoló választmány, a főjegyző úr és dr. Rakovszky Géza törvényhatósági bizottsági tag ur jegyzőkönyvi kivonaton értesítendő. !831. Elnök úr bejelenti, hogy egy II. osztályú tanácsjegyzői állás, továbbá Horánszky Nándor elhalálozása folytán a biráló-választmányban egy, Goldberger Samu lemondása folytán a közlekedésügyibizottmányban egy, végül dr. Gebhardt József és dr. Fried Adolf elhalálozása és Éberling József lemondása folytán a katonaügyi-bizottmányban három tagsági hely üresedett meg. A II. oszt. tanácsjegyzői állásra a pályázat szabályszerűen kiiratott, a kitűzött határidő alatt tizennyolcz pályázati kérvény adatott be. A kijelölő-választmány mai napon tartott ülésében a kijelölést megejtette és pedig jelöltettek: első helyen: dr. Buzáth János, második helyen: dr. K. Kovách László és harmadik helyen: Sánta Dénes tanácsi I. oszt. fogalmazók. Ezen bejelentésével kapcsolatosan javasolja főpolgármester úr, hogy úgy a II. oszt. tanácsjegyzői állás, valamint az előlidézett tagsági helyek a legközelebbi rendes közgyűlésen töltessenek be. A közgyűlés főpolgármester úr ezen bejelentését tudomásul vévén, előterjesztett indítványához képest elhatározza, hogy az üresedésben levő egy II. oszt. tanácsjegyzői állásnak, továbbá a Horánszky Nándor elhalálozása folytán a bíráló-választmányban megüresedett egy, a Goldberger Samu lemondása folytán a közlekedésügyi-bizottmányban megüresedett egy, végül a dr. Gebhardt József és dr. Fried Adolf elhalálozása, valamint az Éberling József lemondása folytán a katonaügyi-bizottmányban megüresedett három tagsági helynek választás utján való betöltése a legközelebbi rendes közgyűlés napirendjére tűzessék ki azzal, hogy a szavazás szavazólapokkal lesz megejtendő. Felhivatik ehhez képest a Hüttl Tivadar törvényhatósági bizottsági tag ur elnöklete alatt működő szavazatszedő küldöttség, hogy a választási eljárást a legközelebbi rendes közgyűlés napján d. u. 3 órakor megnyitni, a szavazatokat d. u. 5 óráig elfogadni, azután a választási eljárást berekeszteni s az eredményről jelentését beterjeszteni szíveskedjék. Erről főpolgármester, a szavazatszedő küldöttségi elnök s az összes szavazatszedő küldöttségi tag urak jegyzőkönyvi kivonaton értesitendők. !882. Elnöklő főpolgármester úr jelenti, hogy a nyomtatott tárgysorozaton 6. szám alatt felvett előterjesztés, mely a kegyes tanitórend intézetének elhelyezésére vonatkozik, a napirendről levétetett s majd annak idején külön fog előterjesztetni. Egyúttal javasolja, hogy legelső sorban a tárgysorozaton 2. szám alatt felvett s Kossuth Lajos születésének századik évfordulója alkalmából teendő intézkedésekre vonatkozó előterjesztés vétessék tárgyalás alá. A közgyűlés főpolgármester úr bejelentését tudomásul veszi s a tárgyalási sorrendre vonatkozó javaslatát egyhangúlag elfogadja. !833. Tárgyaltatott a tanács 118.084/1902—eln. számú előterjesztése: Kossuth Lajos születésnapjának századik évfordulója alkalmából tett indítványra. A közgyűlés, áthatva Kossuth Lajos emléke iránt táplált kegyeletes érzelmektől, a tanács javaslatához képest elhatározza, hogy 1902. évi szeptember hó 19-én, mint Kossuth Lajos születésének századik évfordulóján: 1. ünnepélyes istentisztelet tartassék; 2 Kossuth Lajosnak a Kerepesi-uti temetőben nyugvó hamvai fölé koszorú helyeztessék; 3. a Kossuth Lajos emlékezetére a Kerepesi-uti temetőben emelendő mauzóleumnak alapköve ünnepélyesen letétessék; 7!t