Budapest főváros törvényhatósági bizottsága közgyűlési jegyzőkönyvei 1901
18. 1901. május 29. rendes közgyűlés jegyzőkönyve - 676 - 677 - 678
1901. május 29-iki köz g yűlés. 675- 67S. szám. 319 A közlekedésügyi bizottmány és a tanács pártoló előterjesztésére a közgyűlés engedélyt ad a „Székesfővárosi Közlekedési Vállalat Részvénytársaság-"nak arra, hogy az az „Ős-Budavára" czimü mulatóhelytől esti 10 órától éjjeli 2 óráig terjedő időben az Andrássyuton át, egyfelől a Lánczhid-térre, másfelől a Kígyó-térre, mint végpontokig külön társaskocsi járatokat berendezhessen azzal a kikötéssel, hogy a Kigyó-téren a kocsik nem állomásozhatnak, hanem megérkezésük és illetve az utasok kiszállása után a kocsik ismét azonnal visszainditandók. A viteldíjak ezen közlekedésre nézve ;i Váczi-körútig 20 fillérben, ezen túl a Kigyó-térig 24 fillérben, a Lánczhid-térig pedig 30 fillérben állapittatnak meg. Kijelenti a közgyűlés, hogy ezen járatok nem mint a társasággal kötött szerződés 7. pontja alá eső, hanem mint külön járatok engedélyeztetnek. A kezdő és végállomások a társaság által saját költségén tisztán tartandók és a mutatkozó szükséghez képest fertőtlenitendők. Erről a tanács további intézkedések megtétele végett tárgyirat kiadásával értesíttetik. !676. Tárgyaltatott a tanács 35.369/1901.— V. számú előterjesztése: a „Taxaméter" alkalmazása tárgyában alkotott szabályrendelet szövegében foglalt tollhiba kiigazítása iránt. A közgyűlés a tanács előterjesztésére, a bérkocsikon használandó viteldíjjelző-készülék (Taxaméter) alkalmazása tárgyában ~_ kgy. sz. a. alkotott szabályrendelet 2. §-ának 4. pontjába becsúszott leírási hiba kiiagazitásaként elrendeli, hogy az ezen pontban előforduló, „az állami központi mértékhitelesítő bizottság" kitétel helyett, az eredeti megállapításnak megfelelőleg „a mérnöki hivatal és esetleg meghívandó szakértők" kitétel Írandó. Erről a tanács a továbbiakra nézve leendő intézkedés végett tárgyirat kiadásával, Rényi Dezső főjegyző úr pedig a 40,901. sz. közgyűlési határozatot tartalmazó közgyűlési jegyzőkönyv megfelelő kiigazítása iránti intézkedés végett jegyzőkönyvi kivonaton értesíttetnek. !677. Tárgyaltatott a bizottmány és tanács 4300 1901. eln. számú előterjesztése: néhai dr. Kresz Géza, nyűg. tisztiorvos özvegyének ellátása iránt. A jogügyi bizottmány és a tanács előterjesztéséhez képest a közgyűlés néhai dr. Kresz Géza nyűg. székesfővárosi tisztiorvos özvegye részére, néhai férjének a székesfőváros szolgálatában eltöltött s 28 évet meghaladó szolgálati ideje, valamint legutóbb élvezett évi 4800 korona rendes fizetése után a fővárosi nyugdíjszabályzat 22. §-ának b) pontja alapján életfogytiglan, illetve özvegysége tartamára 1320 korona, szóval Egyezerháromszázhusz korona évi özvegyi nyugdíjat, három kiskorú fia, névszerint Károly Ferencz, Ferencz Károly és Géza Ferencz részére pedig 18 életévük, illetve tovább iskoláztatásuk beigazolása esetén 24 életévük betöltéséig a budapesti nyugdíjszabályzat 29. §-ának a) pontja értelmében egyenként évi 200 kor., összesen tehát 600 kor., szóval Hatszáz korona évi neveltetési pótlékot megszavaz. Miről a tanács további megfelelő eljárás végett tárgyiraton értesíttetik. !678. Tárgyaltatott a bizottmány és tanács 13 553 1900.—eln. számú előterjesztése: Graser Károly számtiszt nyugdíjazása tárgyában. A jogügyi bizottmány és a tanács előterjesztéséhez képest a közgyűlés Graser Károly székesfővárosi II. oszt. számtisztet a budapesti nyugdíjszabályzat 2. §-ának a) pontja és 36. §-ának első bekezdése alapján a tiszti főorvos által megállapított szolgálatképtelenségéuél fogva hivatalból nyugdíjazza s részére a székesfőváros szolgálatában eltöltött és a millenáris év kettős beszámításával 13 évet meghaladó, 83