Budapest főváros törvényhatósági bizottsága közgyűlési jegyzőkönyvei 1900

8.2 1900. március 16. rendes folytatólagos közgyűlés jegyzőkönyve - 396 - 397

1900 márczius 16-iki közgyűlés. — 395—397. szám. 145 toznak ezen utat a hatóság felhivására saját költségükön, a hatóság által jóváhagyandó tervek alapján makadamszerűleg kiépíteni, csator­názni, vizvezetékkel s világítással ellátni s ezen létesítményeket egy évig jókarban tartani, hogy továbbá az út által homlokzattal érdekelt felek ezen út megnyitását illetőleg a hatóságtól soha semmit sem kö­vetelhetnek. Az iratok további szabályszerű eljárás végett a tanácsnak adan­dók vissza. Erről a íővárosi közmunkák tanácsa átirattal értesítendő !396. Tárgyaltatott a bizottmány és tanács 8106/1900— VII. számú előterjesztése, a milleniumi alapítvány rendeltetésének megállapítása iránt. A tanács azon bejelentését, mely szerint a Magyarország ezredéves fennállása emlékére tett két millió korona nemzeti kulturális és jótékony alapitványt népkönyvtárakkal kapcsolatos és nemzeti irányban fejlesz­tendő munkás otthonok felállítására és fentartására kívánná fordíttatni s e czélból már intézkedett is, hogy az intézmény czéljait, tervezetét és szervezetét magában foglaló részletes programm dolgoztassák ki: a közgyűlés tudomásul veszi. Ennek kapcsán hozzájárul a közgyűlés a tanács amaz előterjesz­téséhez, hogy a szóban forgó alapítványnak 1899-től kezdve az alapító­levél elkészültéig, illetőleg életbeléptetéséig a főváros költségelőirányzatába felvett, illetőleg felveendő évi 80.000 koronát kilevő kamatainak fel­has nálása tekintetében csak akkor tétessék intézkedés, a mikor már magának az alapítványi összegnek hovafordilása iránt a közgyűlés vég­leges megállapodásra ,utott s ehhez képest 1898. évi 821. sz. határo­zatának a fentiekkel ellenkező részét a közgyűlés hatályon kivül hely.zi s elrendeli, hogy az évről évre előirányzott kamatok fentarlássanak a végből, hogy az alapítvány életbeléptetésekor minél nagyobb szabású intézmény lítesitése váljék lehetővé. Mindezekből önként folyik, hogy az 1899-iki kamatokból való részeltetésért folyamodott különböző kulturális és jótékony egyesületek kérelmei figyelembe nem vehetők. Erről a tanács az összes iratok kiadásával további intézkedés végeit értesíttetik. !397. Tárgyaltatott a bizottmány és tanács 15.522/1900— VII. számú előterjesztése, a VII. ker. Arena-uti 12. számú háznak iskolai czélokra való folytatólagos kibérlése tárgyában. A pénzügyi s gazdasági bizottmány, valamint a tanács pártoló elő­terjesztése alapján a közgyűlés a Várkonyi István tulajdonát képező VII. ker Arena-út 12. sz. ingatlant, a melyet elemi iskola elhelyezése czéljára a székes főtáros eddigelé is bérben birt, s a melynek bérlete folyó évi július hó végével lejár, ezen időponttól kezdve további 6 (hat) évre, vagyis 1906. évi július hó végéig az eddigi feltételek, azaz 13.000 (tizenháromezer) korona évi bér és a vizvezetéki díj fizetés, továbbá azon kötelezettség mellett, hogy a bérleti viszony megszűntével legalább két hónappal előbb tartozik a székes főváros a helyisegeket teljesen visszaalakítva a tulajdonos rendelkezésére bocsátani, — folytatólag bérbe veszi, illetve a tulajdonosnak erre vonatkozólag tett s az iratok mellett fekvő ajánlatát elfogadja. A folyó évi augusztus hó 1-től deczember hó végéig szükséges 6.500 korona félévi bér fedezetéül a községi alap kiadásai LX. 3. (Elemi népiskolák—Házbérek.) czímén leendő elszámolás mellett, a kiad. CIII. fej. alatt »Előre nem látott különféle kiadásokra* felvett 200.000 korona átalányösszegből még rendelkezésre álló 169.152 korona jelöltetik ki. Egyben tudomásul veszi a közgyűlés, hogy a vizdíj czímén felmerülő 108 korona 75 fillér költség a községi alap kiad. LX. 8. czíme alatt felvett összegben fedezetet talál, s igy e tekintetben külön intézkedés szüksége fenn nem forog. . A jövő évtől kezdődőleg pedig az évi házbér és vízdíj a minden­kori költségelőirányzatban lesz a megfelelő fejezet és czím alatt évről-évre felveendő. 40*

Next

/
Oldalképek
Tartalom