Budapest főváros törvényhatósági bizottsága közgyűlési jegyzőkönyvei 1898

11. 1898. április 11. rendkívüli közgyűlés jegyzőkönyve - 515

204 i 8Q8 április íi-iki közgyűlés. — 5

15 száni vonhatatlan palládiumának értékét és becsét kicsinyleni, mert hiszen jól tudjuk, hogy abban a másfél százados küzdelemben, mely a török uralom megtörésétől kezdve a jelen század derekáig tartott, valóban a megyei szervezet volt az az erős bástya, melyen nem egyszer megtörött az alkotmányunk ellen intézett támadás; a megye volt az, mely a nemzet alkotmányos intézményei, törvényei, nyelve, ősi jogszokásai ellen intézett merényleteknek nem csak élét vette, de azokat vissza is utasította. Míg tehát egyrészt elismerjük ezt, és ezzel együtt el kell ismernünk azt is, hogy az akkori viszonyok között, akkori alkotmányunk keretei képezték nemzeti függetlenségünk biztosítékait: addig másrészt be kell látnunk azt is, hogy ama régi alkotmánykereteken belül nem fejlődhetett sem államiságunk, sem kultúránk, sem gazdasági, sem politikai életünk abban az arányban, mely szükséges volt ahhoz, hogy a nemzetek haladásának versenyében a többi európai államok mellé állhassunk. Mert a régi rendi alapon nyugvó alkotmány, melynek egyik sarkköve az utasítási rendszer volt, egyéb hiányai mellett gátja volt a szabadelvűbb és gyorsabb fejlődésnek, és gyakran a legéletrevalóbb eszmék megvalósulását is megakasztotta. Hogy a 48-iki alkotások becsét és értékét kellőképen mérlegelhessük, vessünk egy rövid pillantást az azt megelőzött időkre. Az a sokszor, bizonyos tetszelgéssel hangoztatott és jóformán közmondássá vált gondolat, hogy jól élni csupán Magyarországon lehet, vonatkozhatott a birtokos osztály anyagi, gondtalan jólétére, de nem a nemzeti életnek egyéb feltételeire. Régi alkotmányunk ugyanis bőven felruházta a nemzet egyik osztályát, a populus Werböcziánust, értékes jogokkal sőt kiváltságokkal, de e mellett a nemzetet alkotó tömeg legnagyobb része jog nélküli állapotban volt; a földet megmíveltették ugyan apáink a jobbágyság keze munkájával, de ehhez a földhöz joga csak a kiváltságos osztálynak vala; a közigazgatás és törvénykezés, mindkettő egy kézben, nobile officium volt, nem sokba került, de épen ezért nem is felelhetett meg rendeltetésének, mert ha törvényeink szabályozták is azt, mégis jobbára azoknak önkényétől függött, kik azt intézték. Ipar és kereskedelem, a gazdasági életnek e fontos tényezői oly kevésre becsült foglalkozások valának, hogy az uralkodó osztály az iparost és kereskedőt alig tekintette a nemzettest olyan tagjainak, kiket érdemes volt volna számba venni. A nemzeti nyelv és irodalom fejletlen volt és kevésre becsültetett; az értelmiség még mindig a latint használta; ez a nyelv volt a törvényhozás, közigazgatás, igazságszolgáltatás nyelve; a főúri, nemesi, sőt még az előkelő polgári szalonokban is a franczia és a német volt a társalgási nyelv, s az utóbbi, nyelve egyszersmind a városi iparnak és kereskedelemnek is.