Budapest főváros törvényhatósági bizottsága közgyűlési jegyzőkönyvei 1896
3. 1896. február 5. rendes közgyűlés jegyzőkönyve - 165 - 166
1896 febr. 5-én. — 164—166. szám. 4!) január 23-iki folytatólagos közgyűlésen, a mikor mint inditványozó a zárszó jogával élt, beszédét egyes biz. tagok közbeszólásokkal zavarták. E miatt nem hallotta azt, hogy az emiitett közgyűlésen elnökölt polgármester úr a zajongókat figyelmeztette és rendre intette volna, csak azt hallotta, hogy a figyelmeztetéssel csupán hozzáfordult és ekkor a vélt jogsérelem indulatában szóló olyan kifejezést használt az elnökkel szemben, a melyről utóbb maga is belátta, hogy nem igazságos. Jóllehet ez az ügy közte és a polgármester úr között mindjárt a közgyűlés után a legbékésebben rendbe hozatott, mégis azt hiszi, hogy miután az incidens itt a közgyűlés előtt történt, méltányos és talán a t. Közgyűlés is helyeselni fogja, hogy az befejezést is a közgyűlés szine előtt nyerjen. Szóló tehát teljesen önelhatározásából kifolyólag kéri a közgyűlést, méltóztassék tudomásul venni, hogy a kérdéses közgyűlésen elnökölt polgármester úr, mint mindig, a szóban forgó esetben is pártatlanul teljesítette kötelességét úgy a közbeszólt biz. tagokkal, valamint a szólóval szemben is. Szóló sajnálja azokat a kifejezéseket, a melyeket az elnöki figyelmeztetés alkalmával az indulat hevében használt; kéri tehát, hogy azok nem mondottaknak tekintessenek, annál is inkább, mivel a polgármester úr szeplőtlen jellemét mindig nagyrabecsülte és tisztelte. Kamermayer Károly polgármester úr Kasits Péter biz. tag úr felszólalására válaszolva, kijelenti, miszerint azt hiszi, hogy a mikor a főpolgármester urat helyettesitette, kötelessége volt a rendet úgy a közgyűlés tagjaira, mint a felszólalókra nézve is fentartani. A maga részéről sajnálja, hogy éppen Kasits Péter úr irányában, a ki iránt különben mindig nagy tisztelettel viseltetett, kellett szigorúbban eljárnia és talán a hang, a melylyel a figyelmeztetés történt, sem volt egészen oly higgadt, a milyen az elnöktől joggal megkívántatik. Igaz, hogy Kasits Péter is elragadtatta magát az indulattól. Az ügy különben teljesen ki van egyenlítve. Szavait azzal fejezi be, hogy ha a közgyűlés tagjai egymás irányában türelemmel lesznek s egymást kölcsönösen meghallgatják, akkor ilyen incidensek nem fognak előfordulni. Helyeslőleg tudomásul vétetik. !165. Tárgyaltatott a tanács 1503/1896— II. számú előterjesztése: az I. kerületi Döbrentey-utczából a szent Gellérthegyre vezetendő villamos sodronykötél-vaspálya építése iránt Nóvák Ferenczczel megkötött szerződés ügyében. A közgyűlés a tanácsnak előterjesztése alapján az I. kerületben a Döbrentey utcza torkolatától kiinduló, az ottani emelkedésen át déli irányban haladva a Gellérthegy fensikjának keleti szélén végződő »Budapesti szent-gellérthegyi villamos fogaskerekű vaspálya« kiépítéséhez szükséges székes fővárosi közterületeknek használatul átengedése iránt elkészített s Nóvák Ferencz vállalkozó által szabályszerűen aláirt és két eredeti példányban kiállított szerződést a maga részéről ezennel jóváhagyja és a szokásos jóváhagyási záradékkal ellátva a szerződésnek mindkét példányát a kereskedelemügyi m. kir. minister úrral egyetértőleg leendő jóváhagyás végett az összes iratok kapcsán a nagym. m. kir. belügyminister úrhoz terjeszti fel. !166. Tárgyaltatott a tanács 4058/1896— II. számú előterjesztése, a IX'. ker. Boráros-tértől a IV. ker. Eskü-, illetve Petőfi-térig tervezett dunaparti villamos vasútvonal építése iránt a budapesti villamos városi vasut-részvénytársasággal megkötött szerződés tárgyában. .A közgyűlés a tanács előterjesztése alapján a nagykörúti vasút Boráros-téri végpontjából kiindulólag a Csepel-rakparton a vámházig, innen pedig a Sóház-utczán és a Fővámtéren át a Ferencz József rakparton egészen a Petőfi-térig vezetendő villamos közúti vasút kiépítéséhez szükséges székesfővárosi közterületeknek használatul átengedése iránt elkészített s a ^Budapesti villamos városi vasut-részvénytársaság« mint vállalkozó által szabályszerűen aláirt, két eredeti példányban 13