Budapest főváros törvényhatósági bizottsága közgyűlési jegyzőkönyvei 1896
24. 1896. december 2. rendes közgyűlés jegyzőkönyve - 1542 - 1543 - 1544
514 1896 deczember 3-iki közgy űlés. - 1541 —1544. szám. * szerek és fertőtlenítés« czímén a folyó évben részben már felmerült, az év végéig felmerülendő mintegy 1272 frt túlkiadás a most jelzett czímen leendő elszámolásra a bevétel XXIII. »Állategészségügy« fejezete czímének e) » Sertésszállási díjak « tétele alatt a lefolyt háromnegyed évben immár eredményezett 18.687 forintnyi többletből ez idő szerint még rendelkezésre álló 1.386 forintból fedeztessék. Ezen határozat felsőbb jóváhagyást igényelvén, az a vonatkozó iratok kapcsán a m. kir. belügyminister úrhoz felterjesztetik. !1542. Tárgyaltatott a bizottmány és tanács 45 279/1896.— III. számú előterjesztése, a kelenföldi átlós úthoz, a cs. kir. szab. déli vasúttól beváltandó terület ügyében. A középitési, valamint a pénzügyi és gazdasági -bizottmánynak a tanács által pártolólag előterjesztett javaslata alapján hozzájárul a közgyűlés ahhoz, hogy az I ker. fehérvári-útból kiágazólag a kelenföldi vasúti állomáshoz vezető 18 öl széles átlós út és annak két végére tervezett köröndök létesitése czéljából a cs. és kir. szab. déli vaspálya társaság tulajdonát képező I. ker. 10.373., 10.374., Ji!£L- 10.376., 10.368., 10.378., 10.379. _ nr SZ 4 m ú ingatlanokból összesen mintegy 5125 négyszögölnyi terület, a nevezett társaság megbízottjaival e tárgyban felvett jegyzőkönyvben foglalt feltételek mellett négyszögölenként hat (6) forintnyi kártalanítási árban barátságos egyezség utján megszereztessék s a mintegy 30.750 forintnyi kártalanítási összeg, a kisajátítási alapnak a közel jövőben felveendő nagy kölcsönből, illetve annak felvételéig a hat millió forintnyi függő kölcsönből adandó 30.750 forintnyi kamatnélküli előlegből fedeztessék, egyúttal azonban a föv. közmunkák tanácsa felkéressék, hogy a most megszavazott kisajátítási összegnek legalább fele részét a kezelése alatt álló föv. pénzalapból a székes főv. kisajátítási alapnak térítse meg. Ezen határozat felsőbb jóváhagyás végett a m. kir. belügyminister úrhoz felterjesztetik. Miről a főv. közmunkák tanácsa átirat kíséretében értesíttetik. !1543. Tárgyaltatott a bizottmány és tanács 46.934/1896.— III. számú előterjesztése, a kelenföldi átlósúthoz még szükséges magánterületek tárgyában. Miután a kelenföldi átlósút megépítésére szükséges azon ingatlanrészek iránt, melyek az első egyezségi tárgyalás alkalmával megszerezhetők nem voltak, a folyó évi február hó 1-én a 46.610/95.— III. t. sz. határozattal adott utasítás alapján megkísértett barátságos egyezkedés sem vezetett eredményre, a közgyűlés a középitési bizottmány és a tanács egyértelmű javaslata alapján elhatározza, hogy egyrészt Bogisich Mihály tulajdonában levő 10.365. hr. sz., az Osztoich Mihály tulajdonában levő 10.326 hr. sz., a dr. Unger Bernát és társai tulajdonában levő 10.274. hr. sz a Jobbágyi Béla és Polesznyák János tulajdonában levő -10-? 6- hr. sz. és a Springer Lipót tulajdonában levő 10 a 2 * 7 : • hr. sz. ingatlanokra, melyek tulajdonosai túlkövetelésekkel álltak elő ; másrészt a 10.556. hr. sz., a l0277b 10aT8- hr. sz , a 10.272. hr.sz. és a 10.273/b hr. sz. ingatlanokra nézve, melyek tulajdonosaival többszörös meghívás daczára meg nem jelenésük miatt a tárgyalások meg nem voltak kezdhetők — a kisajátítási jog a kereskedelemügyi m. kir. minister úrtól kérelmeztessék s a tárgyiratok kiadásával utasítja a tanácsot, hogy a kisajátítási jog kérelmezése iránt szabályszerűen járjon el. !1544. Tárgyaltatott abizottmány és tanács 22 748./1896.— III. számú előterjesztése, VII. ker. Erzsébet királyné-út külső részén fekvő Kaufmann Jakab és neje tulajdonát képező telek kisajátítása tárgyában. Miután a VII. ker. Erzsébet királyné-útját derékszögben metszőleg ÍM? -1963. tervezett új utcza megnyitására szükséges 1959 ~ lstL i^r~ nr . sza m alatt 17. fekvő Kaufmann Jakab és neje tulajdonában lévő ingatlanság nevezett tulajdonosok túlkövetelése miatt barátságos egyezség útján megszerezhető nem volt, elhatározza a középitési bizottmány és a tanács egy-