Budapest főváros törvényhatósági bizottsága közgyűlési jegyzőkönyvei 1896
10. 1896. május 11. rendkívüli közgyűlés jegyzőkönyve - 606
1896 május 11-én.— 606. szám. Azon közérzés, mely már évtizedek óta élt Buda és Pest városok lakosainak lelkében, hogy t. i. e két város ne maradjon mintlig egymástól különvált individualitás, elősegittetve a nemzeti kormány jóindulatától is, lassanként konkrét alakot kezdett ölteni. Az országgyűlés szem előtt tartván, hogy két egymással szemben fekvő város, melyek egyikét dicső múltja és hagyományai, másikát .természeti és egyéb viszonyai jelölik ki az elsőségre, nem maradhat továbbra is egymástól különváltan, megalkotta az 1872-iki XXXVI. törvényczikket, melynek értelmében Buda, a vele közvetlen szomszédságban fekvő Ó-Buda és Pest s a Margitsziget egy várossá egyesittettek. Ez által lehetséges volt a mindegyikükben rejlő előnyöket egy irányba összpontosítani, s azt, mi az egyiknél hiányzott, a másiknak feleslegével kiegyenlíteni. így keletkezett végre a három városból az egy: Budapest, melyet a törvény is véglegesen az ország fővárosává tett. És ez alkalommal lehetetlen hálás kebellel meg nem emlékeznem törvényhatóságunk egy érdemekben gazdag, a főváros ügyeit mindenkor lelkesen felkaroló tagjáról, Steiger Gyuláról, kinek a főváros magyarosodása körül hervadhatatlan érdemei vannak. Ő volt az, kinek bátor kezdeményezésére a törvényhozás az 1872: XXXVI. törvényczikk 89. §-át egyhangúlag elfogadta és ezzel a főváros magyarosodása most már látható nagy lendületet nyert. Elérkeztem, tekintetes Közgyűlés, városunk történetének legújabb korszakához. — Nehéz erről alapos bírálatot mondanom, annál inkább, mert szerénytelenség nélkül elmondhatom: quorom et ego pars fui! De annyit mondhatok, s annyit mindenki el kell, hogy ismerjen, hogy a főváros egységesítése hiven betöltölte azon reményeinket, melyeket ahhoz fűztünk. Ez egységesítés óta még csak 22 x /2 év múlt el, de ezen aránylag rövid idő alatt is oly fejlődésnek indult szeretett fővárosunk, melynek alig van párja az európai városok történetében. Mindnyájunk előtt ismeretes dolgokra kellene hivatkoznom, ha ezt a fejlődést jellemezni és részletezni akarnám. Hiszen ama élő nemzedékek közül csak az nem volt e fejlődésnek öntudatos tanúja, a mely ez idő óta született, s ezen nemzedék idősbjei is már szemlélhették ezt a fejlődést. És ha vannak is hiányai városunk administratiójának, ezek oly természetűek, melyek a korral megszűnnek, mert a kor meghozza a tapasztalást és a tanulságot, melyek segítségével a hiányok és tökéletlenségek orvosolhatók. Nem akarok ugyan bővebben kiterjeszkedni ezen 2272 esztendő fejlődésére, de nem nyújtanék hű és biztos képet, ha főbb mozzanataiban meg nem emlékezném az ez alatt történtekről. Ezen idő alatt szaporodott fel a főváros népessége 300 ezer emberről fél millióra; épültek paloták ezrei az újonha.n megnyitott utczában és szabályozási vonalakon, fejlődött kereskedelmünk és iparunk és a Dunánkon közlekedő hajók seregei, a városunk területén találkozó, vagy innen kiinduló vasutvonalak sűrű hálózata, magán a város területén és szomszédságában keletkezett helyi közlekedési eszközeink, mindez bizonyítéka a rendkívüli arányú fejlődésnek. Az iparnak majd minden ága meghonosodott nálunk; nagy ipartelepek keletkeztek, melyek a külföldi termeléssel kiállják a versenyt. Kereskedelem tekintetében Budapestnek máris jelentékeny szerepe van a nemzetközi forgalomban, s még nagyobb lesz ezentúl, mint a kelet és nyugat közvetítőjének. És ehhez a külső, hogy úgy mondjam, közgazdasági fejlődéshez járul a főváros belső kulturális fejlődése is. A közegészség feltételeit óriási áldozatokkal igyekezünk megteremteni, s e részbeni törekvéseinket a legszebb siker koronázza. A járványos betegségek, melyek lakosságunkat éveken át tizedelték, megszűntek, a halandósági arány tetemesen csökkent. Administratiónk fentartására minden áldozatot meghoztunk s az e téron felhangzó jogosult panaszokat orvosoltuk, A közmívelődés oltárára is letettük köteles áldozatunkat. Népnevelési czélokra az utolsó 25 év alatt közel 30 milliót fordítottunk. S ez
