Budapest főváros törvényhatósági bizottsága közgyűlési jegyzőkönyvei 1895

23.2 1895. szeptember 26 rendes folytatólagos közgyűlés jegyzőkönyve - 1052 - 1053 - 1054

29 A közgyűlés egyhangúlag hozzájárul a közegészségügyi bizottmány és tanács megegyező előterjesztéséhez, mely sz< riut Buzáth Ferencz gyógyszerésznek »a kútvölgyben építendő új kórházépületben, vagy köz­vetlen közelében« kért gyógyszertár nyithatása engedélyezése iránti folyamodása elutasító javaslattal térj esz te-sék a nagym. m. kir. belügy­ministér úr elé; mert míg egyrészt az a kérdés, hogy a főváros tulaj­donát képező kórházakban miként khánja az ott ápolt betegeknek gyógyszerszükségletét kielégíteni, oly kétségbevonhatatlanul kizárólagos jóga magának a fővárosnak, hogy erre nézve véleménykülönbség fel nem merülhet, az pedig, hogy a kórház területén nyilvános jellegű gyógytár létesíttessék, semmi körülmények között in>g nem engedhető, mert így a kórház környékén lakóknak éjjel-nappal módjukban lenne gyógyszer beszerzésének ürügye alatt a kórházba állandóan be- és ki­járni, mi által nemcsak a kórházakban feltétlenül megkívántató rend és fegyelem lazulna meg, hanem még az a veszély is bekövetkezhetnék, hogy a ragadós betegségeket — az új kórház ilyenek felvételére is szolgálván — elhurczolják, addig másrészt a reáljogú gyógytárakra vonatkozó 1883. évi rendelet szerhd, egy gyógyszerésznek csak egy ily gyógytára lehet, folyamodónak pedig Beregszászon van már gyógyszer­tára s arra nézve, hogy az új gyógyszertárban esetleg mily árenged­ményt volna hajlandó a betegeknek tenni, mint az általánosan gyakor­latban van. nem nyilatkozik, mi, tekintettel az ápolási költségek meg­térítésére, nemcsak a fővárosra s a többi törvényhatóságokra, hanem magára a magas kormányra is fontos kérdés. !1052. Tárgyaltatott a bizottmány és tanács 13.110/1895. eln. B. számú előterjesztése, a takonykor-járvány alkalmával a központi fertőt­lenítő intézetnél felmerült rendkívüli kiadás fedezete tárgyában. A székes főváros törvényhatósági bizottsága a székes főváros taná­csának azon előterjesztéséhez, hogy a takonykór-járvány alkalmával a köz­ponti fertőtlenítő intézetnél felmerült 1.153 frt 15 kr. rendkívüli kiadás fedezetéül a községi alap LIV. 15. fejezet alatt »központi fertőtlenítő intézett czímen leendő elszámolásra, póthitel utján a községi alap CXIV. fejezete alatt »Előre nem látott különféle kiadásokra« felvett. 295.620 frtnyi átalányösszegből ez idő szerint még rendelkezésre álló összeg terhére szavaztassék meg, hozzájárul, s miután ezen határozat felsőbb jóváhagyást igényel, tárgyiratot e czélból a nagym. m. kir. bel­ügyminister úrhoz felterjeszti. !1053. Tárgyaltatott a bizottmány és tanács 5.468/1895. eln. B. számú előterjesztése: a szt. János-kórházhoz egy harmadik díjnoki állás engedélyezése ügyében. A székes főváros törvényhatósági bizottsága a székes főváros taná­csának azon előterjesztéséhez, hogy a Szt.-János közkórházhoz a nagy­mértékben felszaporodott teendők elvégzésére a községi alap terhére harmadik díjnok alkalmaztassák, mely harmadik díjnoki állás azonos az 1887. évben engedélyezett második biztosi állással, hozzájárul s miután ezen határozat felsőbb jóváhagyást igényel, azt e czélból a nagym m. kir. belügyminister úrhoz felterjeszti. !1054. Tárgyaltatott a bizottmány és tanács 18.148/1895. eln. B. számú előterjesztése, a f. évi költségelőirányzat XXXIV. rovatán »házi szemét kihordása« czímen felmerült túlkiadás fedezete kérdésében. A székes főváros törvényhatósági bizottsága a tanács azon javas­latát, mely szerint a IV— X. kei-, elöljáróságoknál az 1895. évi költség­előirányzatban »Házi szemét kihordása* czímen felvett összeggel szem­ben jelentkezett 50.6ÖO frtnyi szükségleti többlet fedezetére első sorban az 1895. évre ezen czímen rendkívüli előre nem látott esetekre elő­irányzott 5000 frt és a szemét-kifuvarozási rendszer javítására előirány­zott 15.000-frt, összesen tehát 20.000 frt átalány-összeg fordíttassák, a további 30.650 frtnyi többlet pedig a házi szemét kihordási rendszeré­nek javítására az 1894. évi zárszámadás kiadási XXXIV. fejezete alatt 1895. évre fentartott 71.926 frt 65 krból, illetve az ennek terhére 8

Next

/
Oldalképek
Tartalom