Budapest főváros törvényhatósági bizottsága közgyűlési jegyzőkönyvei 1895

14. 1895. június 12. rendes közgyűlés jegyzőkönyve - 616 - 617

4 parti oldalon egy, a Duna balparti oldalon két anyakönyvi hivatal állittassék fel, illetőleg anyakönyvi kerület létesíttessék s felhívta a közigazgatási bizottságot, hogy tegyen javaslatot arra nézve, vájjon a főváros Duna balparti része egy anyakönyvvi kerületet kópezzen-e avagy két anyakönyvi kerületbe osztassók-e be s utóbbi esetben a két kerület mindegyikébe mely közigazgatási kerületek volnának be osztandók. Felhívja továbbá a mínister úr a közigazgatási bizottságot arra is, hogy a felterjesztendő javaslatra vonatkozó határozat meghozatala után késedelem nélkül hívja fel a fő- és székváros közönségét, hogy a két vagy három anyakönyvvezetői és megfelelő számú anyakönyv­vezetö'-helyettesi állásokat az 1872. évi XXXVI. t.-cz. 58. §-ának k) pont­jának alapján rendszeresítse, a vonatkozó határozatokat az idézett törvényczikk 4. §-ához képest belügymínister úrhoz jóváhagyás végett lehetőleg még június hó folyamán terjeszsze fel és egyszersmind gon­doskodjék arról is, hogy a két vagy három anyakönyvi hivatal elhe­lyezésére szükséges helyiségek f. évi október hó l-re rendelkezésre álljanak. A közigazgatási bizottság belügymínister úrnak ezen rendeletét mai napon tartott ülésében tárgyalás alá vévén 3/. alatt másolatban idezárt határozata szerint abban állapodott meg, hogy a főváros dunabalparti részének két anyakönyvi kerületre való beosztását a főváros egész területén, tehát összesen három (a Duna-bal partján két, a Duna-jobbpartján egy) anyakönyvi kerület létesítését hozza belügy­mínister úr ő nagyméltósága előtt javaslatba oly formán, hogy a dunabalparti oldalon létesítendő egyik anyakönyvi kerületbe az V., VI., VII, a másikba pedig a IV., VIII., IX. és X. közigazgatási kerületek osztassanak be. A közigazgatási bizottságnak ezen javaslata, illetve határozata belügymini-ter úr ő nagyméltóságához az anyakönyvi kerületek vég­leges megállapítása végett egyidejűleg felterjesztetvén, belUgyminister úr ő nagyméltósága által a közigazgatási bizottsághoz intézett s egyidejűleg a polgármester úrral, mint a törvényhatóság első tiszt­viselőjével is közölt 46.242. sz. a. kelt rendeletéhez képest van sze­rencsónk a tekintetes törvényhatósági bizottságot tisztelettel felhívni, miszerint a közigazgatási bizottságnak az anyakönyvi kerületek meg­állapítására vonatkozó fenti javaslatához képest, melyre nézve a bel­Ugyminister úr jóváhagyását már előzetesen kilátásba helyezni mél­tóztatott, a három anyakönyvvezetőt s a szükséges számú anyakönyv­vezető-helyettesi állás rendszeresítése iránt az 1872. évi XXXVÍ. t.-cz. 58. §-ának k) pontja alapján sürgősen intézkedni s vonatkozó határozatát a ministeri rendelethez képest, az idézett törvénycikk 4. §-a értelmében, jóváhagyás végett belügymínister úrhoz lehetőleg még június hó folyamán felterjeszteni és egyszersmind az iránt is intézkedni méltóztassék, hogy a három anyakönyvi hivatal elhelye­zésére szükséges helyiségek folyó évi október hó 1-ére rendelkezésre álljanak. Végül van szerencsénk megemlíteni, hogy belügymínister úr ő nagyméltósága idézett rendeletében kijelenteni méltóztatott, miszerint az anyakönyvi hivatalok fen tartásával járó költségek könnyebb elvi­selhetése érdekéből, kész egyrészt az anyakönyvi kivonatokért járó díjakat az 1894. évi XXXIII. t.-cz. 33. §-a alapján a fő- és szók­város közönségének átengedni, másrészt pedig a fő- ós székváros közönségét külön megtérítési összegben is részesíteni, melynek leg­nagyobb összege az első tíz évben évi 15.000 frt, az azután követ­kező öt évben évi 10.000 frt, az erre következő 5 évben évi 5000 forint volna, 20 év elteltével azonban ez a segélyezés teljesen meg­szűnnék. A közgyűlés a közigazgatási bizottságnak ezen előterjesztését mellékleteivel együtt azzal adja ki a tanácsnak, hogy az állami anyakönyvvezetői és az anyakönyvvezető-helyettesi állások szervezése

Next

/
Oldalképek
Tartalom