Budapest főváros törvényhatósági bizottsága közgyűlési jegyzőkönyvei 1894

11.2 1894. május 10. rendes folytatólagos közgyűlés jegyzőkönyve - 528 - 529 - 530

14 sedós helyett a bruttójövedelemben való részesedós állapittatik meg és pedig a következő módon : a) a vasúti Özem első tiz évében a székes főváros a bruttójöve­delemben egyáltalán nem részesül; b) a második tiz évben l°/o ot; c) a harmadik tiz épben 2°/o-ot; d) a negyedik tiz évben 3°/o ot; e) az ötödik tiz évben 4°/o-ot; f) az utolsó 25 évben pedig 5°/o-ot köteles az összes forgalom után elért összes bruttójövedelmeiből a vállalat, illetve a vasút mindenkori tulajdonosa a főváros közönségének a székes főváros központi pénztárába fizetni. Végül feltétel gyanánt megállapíttatik, miszerint tekintve azt, hogy a jelen határozat 1. ós 2. pontjában körvonalazott feltótelek és kikötések a budapesti villamos városi vasut-rószvónytársasággal megkötött ós kormányhatóságilag jóváhagyást nyert egységesített területátengedési szerződósben kifejezést nyert alapelveknek felelnek meg : a szóban levő villamos kerekű sodronykötél pályára szükséges közterület átengedése iránt kötendő szerződésbe mindazon rendelkezések és határozmányok felveendők lesznek, a mely rendelkezések és határoz­mányok a tarifa-revideálási jognak ós a jövedelemben való részese­désnek az előadottak szerinti szabályozásához tartoznak, avval kap­csolatosak 8 annak kiegészítő részét képezik. Ezen határozat felsőbb hozzájárulás végett a nagym. m. kir. belügyminister úrhoz főlterj esztendő. !528. Tárgyaltatott a bizottmány és tanács 6088/94— II. számú előterjesztése, a Kelenföldre tervezett vízvezetéki csőfektetés ügyében. Tekintettel árra, hogy a Kelenföldre tervezett vízvezetéki cső­vezeték költségeinek nyolez százalékos jövedelmezősége kellően bizto­síttatott s a csőfektetés ellen műszaki tekintetben akadály fenn nem forog; a tanács javaslata alapján elrendeli a közgyűlés, hogy a jóvá­hagyott terv szerint a fehérvári-úti csővezetékből elágazólag egy­felől a Mattoni-féle Erzsébet-sósfürdő telephez, másfelől pedig a ni. kir. államvasutak kelenföldi pályaudvarához vízvezetéki közcső fektettessék. A csőfektetéshez szükséges 15.420 frt költséget a közgyűlés az 1893. évi költségvetésben CIV. fejezet alatt a 25 millió forintos kölcsönből vízvezetéki csőhálózat további kiterjesztésére felvett átalány­összeg terhére engedélyezi. Ezen határozat felsőbb jóváhagyást igényelvén, felterjesztendő a nagym. belügyminister úrhoz. !529. Tárgyaltatott a bizottmány és tanács 16.096/94—11. számú előterjesztése, a X. ker. füzér-uteza csatornázási költségeinek fedezete tárgyában. A tanácsnak abbeli intézkedését, hogy a X. ker. füzér-uteza belső jászberényi- és kápolna-utak közötti részeinek csatornázásáról gondoskodott, a közgyűlés jóváhagyólag tudomásul veszi és a tanácsnak e tárgybani 14.268/94— II. számú határozatát helybenhagyja, egy alka­lommal pedig a csatornázási munkálattal fölmerült 1146 frt 41 kr., szóval egyezerszáznegyvenhat forint 41 kr. költségnek fedezésére a pénzügyi gazdasági bizottmánynak és a tanácsnak egyetértő javas­latához képest a múlt évben eszközölt csatornaópitkezéseknól az árlejtési kedvezmények folytán elért és rendelkezésre álló 3011 frt 85 krt jelöli ki. Ezen határozat felsőbb jóváhagyást igényelvén, az összes iratokkal együtt a nagym. belügyminister úrhoz fölterjeaztendő. !530. Tárgyaltatott a bizottmány és tanács 14.261/94— II. Bzámú előterjesztése, a IX. ker. Mátyás-utczának újonnan megnyitott részében VÍZCSŐ fektetése és tűzi csap felállítása iránt. A tanács ós a közópitési bizottmány egyértelmű javaslata alapján elhatározza a közgyűlés, hogy a IX. ker. Mátyás-utczának soroksári-

Next

/
Oldalképek
Tartalom