Budapest főváros törvényhatósági bizottsága közgyűlési jegyzőkönyvei 1893

6. 1893. március 22. rendes kögyűlés jegyzőkönyve - 291 - 292

II b) állandóan fölügyelni arra, hogy ugy az ezen szabályrendeletben valamint a helyszínén eljárt bizottság véleménye alapján hozott fő- és székvárosi tanácsi határozatokban megállapított biztonsági intéz­kedések az egész idény alatt pontosan betartassanak. E végből a rendőri főkapitányságnak a főkapitány által e czélra kijelölt tisztviselője a fővárosi mérnöki hivatalnak a polgármester által meghatározandó közegével az összes Duna-fürdőket és uszodákat minden idényben legalább háromszor a főkapitány kívánatára esetleg többször is alaposan megvizsgálják s az eljárásról fölveendő jegyző­könyv alapján az ezen szabályrendeletben, valamint az ezen szabály­rendelet 13. §-ához képest hozandó fő- ós szók városi tanácsi határo­zatban foglalt megállapítások alapulvétele mellett is a netán tapasz­talt mindazon hiányok tekintetében, a melyeknek megszüntetése az életbiztonság ós testi épség megóvása czéljából rögtöni intézkedést igényel, a főkapitány van hivatva rendelkezni. A határozat a fő- és székvárosi tanácscsal is közlendő. 16. §. Ezen szabályrendelet áthágása kihágást képez, és a mennyiben az illető cselekmény vagy mulasztás az 1879 : XL. t. ez. határoz­mányaiba ütközik, az illető törvényben megszabott büntetéssel, különben pedig 50 frtig terjedő pénzbüntetéssel, behajthatatlanság esetén pedig 5 napig terjedhető elzárással büntetendő. 17. §• Az 1879 : XL. t.-cz. valamelyik §-a alapján kiszabott pénzbünte­tésekből befolyt összegek az 1892. évi XXVII. t.-cz. 3. és 4. §-aiban jelzett czélokra, a szabályrendeletileg kiszabottak pedig a fő- és szék­városi szegényalap javára lesznek fordítandók. 18. §• Ezen szabályrendelet megtartására felügyelni s annak áthágóit büntetni a fő- és székvárosi rendőrség, első fokban a ker. kapitány, másodfokban a rendőri főkapitány, harmadfokban a m. kir. belügy­minister hatáskörébe tartozik. 19. §• Ezen szabályrendeletben foglalt intézkedések 1893. évi április hó 15-ik napjával lépnek életbe. Felhivatik tehát a tanács, hogy az ekóp újonnan megállapított szabályrendeletet megerősítés végett a nagyméltóságú m. kir. belügy­luinister úrhoz terjessze föl. Miről a tanács tárgyivaton órtesitendő. !291. Tárgyaltatott a bizottmány és tanács 11.409/1893 -III. számú előterjesztése, a VIII. ker. népsziuház-utcza, József-körút és fecske-utcza közötti részének szabályozása tárgyában. A közgyűlés a középitési bizottmány ós a tanács előterjesztése értelmében hozzájárul a józsefvárosi népszínház ntcza, József-körút és fecske-utcza közti részének a közmunkák tanácsa által már elfogadott szabályozásához és erről a közmunkák tanácsát értesiti. !292. Tárgyaltatott a tanács 8143/1893— III. számú előterjesztése, a IX. ker. Boráros-téri vasúti átjáró tárgyában. A közgyűlés a középitési bizottmány és a tanács indokolt elő­terjesztését elfogadván, fölterjesztésileg fölkéri a nagyméltóságú m. kir. kereskedelemügyi minister urat, hogy a József- ós Ferenczváros részére a Boráros-téren gőzhajó-állomás létesítése czéljából a m. kir. állam­vasutak által az ottani vaspályái sinek felett a térről a partra a Boráros­téren át gyalogosok számára főiüljáró vashidat méltóztatnék lehe­tőleg még a nyár beálltáig létesíttetni, hogy az érdekelt közönség azt már a folyó nyári évadban használhassa.

Next

/
Oldalképek
Tartalom