Budapest főváros törvényhatósági bizottsága közgyűlési jegyzőkönyvei 1892

4. 1892. február 10. rendes közgyűlés jegyzőkönyve - 125

I 13-án kelt 8444/89Í. m. h. számú térrajz szerint 7Í28/5. hr. számmal biró Összesen 10.275.86 négyszögöl kiterjedésű városi telek néhai Lechner Nep. János utódai Lechner Gyula, Lechner Ödön, dr. Lechner Károly, Cserneczky Lechner lika és Lechner Irma részére fennálló téglagyáruk kibővítésére és illetve tóglagyártási s evvel kapcsolatos agyagipari czélokra eladassák, a következő feltételek mellett: 1. Az eladott területből 9022.34 négyszögölért négyszögölenkint 2, azaz kettő, a fenmaradó s 24 öl mélységben az uti homlokzatra eső 1253.52 négyszögölért négyszögölenként 3, azaz három forint fize­tendő vételár fejében. 2. Utóbbi 1253.52 C-öl kiterjedésű terület, mely az eladott teleknek a maglódi-úti homlokzatra eső részét képezi s innen számítva 24 öl mélységnek felel meg, ki nem aknázható. 3. Az előbbi pontban meghatározott területet követő területből, valamint az eladott telek mentén nyitandó új utcza vonalán 3 öl lejtőre tartandó fenn. 4. A megjelölt 1253.52 Q-öl területen az utczai homlokzatra csupán állandóbb jellegű szilárd épületek az utczai homlokzatra vonat­kozólag érvényes követelményeknek megfelelő kivitelben emelhetők. 5. Ugyanezen 1253.52 • öles utczai homlokzatra eső terület 15 évig kizárólag gyári czélokra s gyári czélokra szolgáló épületek és munkásházak létesítésére használható, ellen esetben a terület minden­kori tulajdonosa a Q-ölenkénti 3 frt vételáron felül négyszögölenként még három forintot lesz köteles fizetni. 6. A 2—5 pontokban felsorolt kikötések telekkönyyileg bizto­sitandók. Jelen határozat felsőbb jóváhagyást igényelvén, az összee ügyiratok kíséretében belügyminister úrhoz felterjesztendő. !125. Tárgyaltatott a bizottmány és tanács 2577/892. VI. számú előterjesztése, több fővárosi teleknek eladása iránt tartott árverés eredményéről. Annak előre bocsátása után, hogy a jelen ügy tárgyalásánál az 1872. évi XXXVI. t.-cz. 100 és 60. §-ainak rendelkezései betartattak. A mennyiben a mai közgyűlés napja az idézett törvény 100. §-ának megfelelőleg a tárgy megnevezésével 8 nappal előbb kitűzetett és a törvény 60. §-a szerint jelen határozat meghozatalánál a törvény­hatósági bizottságnak több mint egynegyed része jelen volt, a köz­gyűlés a pénzügyi és gazdasági bizottmány, valamint a tanács indokolt és egybehangzó javaslata alapján következő hat fővárosi talajdont képező telekre nézve 1892. évi február hó 1-én a pénzügyi és gazda­sági bizottmány ülésében a IV. ker. régi városház tanácstermében megtartott nyilvános szó- és írásbeli árverés eredményét, mely szerint, mint legtöbbet ígérők és pedig: A VII. ker. Izabella-u. 4576/b. hr. számú 100.15 négyszögöles telek négyszögöléért Fischer Sándor 66 frt, azaz hatvanhat forintot. A VIII. ker. Teleki-téren fekvő 5875/911. b. hr. sz. 170.70 négy­szögöles telek négyszögölóért Nagy Sándor 50, azaz ötven frtot. A X. ker. Orczy-uton fekvő $&/*• hr. számú 380.39 négyszögöles telek négyszögöléért Baranyay Géza 22 frt 20 krt, azaz huszonkettő forint 20 krt. A X. ker. külső kerepesi-út és köztemető-út sarkán fekvő'-"x"/ 1 '" hr. számú 242.60 négyszögöles telek négyszögöléért Baumgarteu test­vérek 140, azaz egyszáznegyven forintot. A X. ker. külső kerepesi-úton fekvő 7a80 2 " 7281 /a. hr. sz. 216 négy­szögöles telek négyszögöléért Bucher és Hőlfrigl czég 101 frtot, azaz egyszázegy forintot. A X. ker. köztemető-úton 7 ^~~/b. hr. számú 202.50 négyszög­öles telek négyszögöléért Baumgarten testvérek 82 frt, azaz nyolczvaii­kettő forintot Ígértek, jóváhagyja, illetve elfogadja s a közelebbről körülírt telkeket nekik a megajánlott árban az árverés alapját képe­zett, annak idején kellőképen közzétett s általuk sajátkezüleg alá is irt árverési feltótelek mellett eladni határozza.

Next

/
Oldalképek
Tartalom