Budapest főváros törvényhatósági bizottsága közgyűlési jegyzőkönyvei 1892
4. 1892. február 10. rendes közgyűlés jegyzőkönyve - 117 - 118
5 12. Nagy Sándorné, szül. Viski Rebeka (lak. VIII. ker. gólya-u. 26. szám); 13. Ludwig Ferenczné, szül. Fellner Anna Mária (lak. VII. ker. Vörö8tnarty-u, 6. sz.) okleveles szülésznők okleveleit. Az oklevelek rendben találtatván, a kihirdetési záradókkal ellátva a tiszti főorvos urnak visszaaclatnak, a tanács pedig felhivatik, hogy a nevezett orvostudorokat és szülésznőket az adózók lajstromába vegye föl. Miről a t. tanács és a tiszti főorvos ur jegyzőkönyvi kivonaton értesíttetnek. # !117. Polónyi Géza bizottsági tag ur felszólalván, előadja, miszerint legutóbb a hírlapokban a fővárosi tiszti ügyészség ellen azt a vádat emelték, hogy évek óta nem terjesztett elő semmiféle jelentést működéséről, holott milliókra rugó összegek vannak kezelése alatt és kölcsön, meg adóügyekben igen fontos szerepe van; e közleményben egyszersmind az a megjegyzés is foglaltatott, hogy legközelebb egy fiatal törvényhatósági bizottsági tag ezt interpellatio tárgyává fogja tenni. Miután szóló meggyőződött arról, hogy ez ügyben senki sem jelentett be interpellatiot, holott a fővárosi tiszti ügyészségnek tartozik a közgyűlés azzal, hogy ezen vád és gyanúsítás alaptalanságát ki lehessen deríteni, szóló kérdezi a polgármester urat, hogy mi igaz van az említett hírlapi közleményekben? Gerlóczy Károly h. polgármester ur ez interpellatióra válaszolva kijelenti, hogy a tiszti főügyész tagja a közigazgatási bizottságnak és ott, mint minden szakreferens, köteles működéséről minden hóban és azonkívül félévenként is jelentést tenni, — ezen kötelességének a tisztifőügyész mindenkor pontosan megfelelt. Ezenkivül azonban a fővárosi szervezési szabályok és rendeletek nem irnak elő a tiszti főügyésznek semmiféle időszaki jelentés tételt. A h. polgármester ur megragadja az alkalmat annak kijelentésére, hogy a fővárosi tiszti ügyészség minden tekintetben feladatának magaslatán áll, feladatait kiváló szorgalommal és szakértelemmel mindig gyorsan a lehető legrövidebb idő alatt teljesíti, ugy, hogy a tiszti ügyészség ellen még semmiféle panasz sem emeltetett és hogy a tiszti ügyészség működéséről mást, mint dicséretet nem mondhat. Felszólaló bizottsági tag ur az adott és előre sejtett választ köszönettel tudomásul veszi. A közgyűlés h. polgármester ur válaszát tudomásul veszi. !118. Schober Albert bizottsági tag ur felszólalván, előadja, hogy az összes vasutak egységes zónaidőt fogadtak el, olyképen, hogy az egész földet 24 zónára osztották és mindegyik zónában ugyanazon időt fogadták el, mely idő az egyes zónában 1'—1 órával különbözik. A magyarországi vasutaknál, posta- és távirdaintézeteknél a középeurópai zónaidő van érvényben, mely a budapesti polgári időnél 16 perczczel van hátrább. A polgári és a vasúti idő között fennálló ezen eltérés igen sok anomáliát szül és minthogy a budapesti polgári idő ugy sem felel meg a csillagászati időnek és minthogy Budapesten az égalji viszonyoknál fogva igen előnyös és kellemes lenne, ha óráinkat az egységes vasúti idő szerint 16 perczczel hátrább igazitanók és az iskolákban az előadások, a hivatalokban a hivatalos órák kezdete, este a kapuzárás, szóval minden 16 perczczel későbbre esnék, mint ma, ennélfogva szóló kérdezi a polgármester urat, hajlandó-e megtenni az intézkedéseket arra, hogy az eddigi polgári idő helyett Budapesten az egységes vasúti zónaidő hozassék be, mint azt más helyen, igy például Amerikában és legutóbb Münchenben elhatározták. Gerlóczy Károly h. polgármester ur az interpellatióra azonnal válaszolván, kijelenti, hogy hajlandó e kérdésre vonatkozólag a szükséges tárgyalásokat meginditani. Az interpellatióra adott ezen választ ugy interpelláló Schober Albert bizottsági tag ur, mint a közgyűlés tudomásul veszi. Miről Gerlóczy Károly h. polgármester ur jegyzőkönyvi kivonaton értesítendő. 2