Budapest főváros törvényhatósági bizottsága közgyűlési jegyzőkönyvei 1891

18. 1891. augusztus 12. rendkívüli közgyűlés jegyzőkönyve - 764 - 765 - 766

2 !764. Tárgyaltatott a bizottmány és tanács 25.348/891. VIII. sz. előterjesztése, a fővárosi homok-szőlőtelepen elhatározott építkezések végrehajtása tárgyában. A közgyűlés a X. kerületi fővárosi homok-szőlőtelepen emelendő intézői lakház, istálló és oltó-helyiségre vonatkozólag készült, a fő­városi phylloxera-bizottság s a tanács által elfogadott s a fővárosi közmunkák tanácsa által is helyeselt tervek és költségvetéshez hozzá­járul s az építkezésnek még ez év folyamán foganatosítását elrendeli. Minthogy pedig a költségvetés szerint az építkezésre szükséges 20.000 frttal szemben az 1891. évi költségelőirányzatban csak 16.780 forint áll rendelkezésre, ennélfogva tekintve, hogy az építési számlák különben is csak az 1892. év folyamán fognak kiegyenlittetni, utasítja a közgyűlés a tanácsot, hogy a még hiányzó 3220 írtnak az 1892. évi költségelőirányzatba felvételéről gondoskodjék. Ezeu határozat felsőbb jóváhagyást igényelvén, az összes iratok kapcsán a m. kir. belügyminister úrhoz felterjesztetik. Miről a tanács jegyzőkönyvi kivonaton értesíttetik. !765. Tárgyaltatott a bizottmány és tanács 11.487/891. eln. számú előterjesztése, az üllői-uti új kórházi fürdő-szobák csővezetékének gyö­keres átalakítására megkívántató 4800 frt költség fedezete tárgyában. A főváros kezelése alatt álló üllői-úti új közkórház 34 fürdő­szobájához szolgáló s megromlott vizbevezető ólomcsöveknek a kórházi épületek állagának érdekében szükséges eltávolítása s ezek helyett szabadon fekvő horganyozott új vascsövekkel új vezeték létesítésére megkívántató 4800 frt, azaz: négyezernyolczszáz forintnyi első be­ruházásnak tekintendő költséget a közgyűlés a községi alap terhére átvállalja s a pénzügyi gazdasági bizottmány és a tanács előterjesztése értelmében, a községi alapnál a LXVI. rovat alatt »kórházak első felszerelésére« czímén leendő elszámolásra, az 1888. évi XXXV. tör­vényczikk alapján az állami italmérési jövedék tiszta jövedelméből a fővárost megillető 40°/» részesedési jutalék fejében a fővárosnak az 1891. évre az előirányzat keretén kivül utalványozott és bevételi többletként jelentkező 480.000 forintból ez idő szerint még rendel­kezésre álló 132.258 forint terhére engedélyezi. Ezen határozat felsőbb jóváhagyást igényelvén, az a nagyméltó­ságú magyar királyi belügyminister úrhoz felterjesztetik. !766. Tárgyaltatott a bizottmány és tanács 28.718/891. VI. számú előterjesztése, Thury Jánosnak szerződési feltételek módosítása iránt beadott kérvényére. A közgyűlés hozzájárul a pénzügyi és gazdasági bizottmány, valamint a tanács egybehangzó javaslatához s ehhez képest az 1888. évi 935. számú közgyűlési határozat ide vonatkozó részének megvál­toztatásával Thury János és neje született Pozdech Ilona kérelmének annyiban helyt ad, hogy a most nevezettekkel a VI. kerületi Tüzér-, Dévai- és Lehel-utczák sarkán fekvő 2930/8/a. hr. számú telek meg­vétele tárgyában kötendő szerződésben az építkezési kötelezettség és a létesítendő gyár Özembe tételére kitűzendő határidő a szerződés aláírásától számított három esztendőre meghosszabbíttassák és hogy a telekátiratá8i engedély a szerződés megkötése után azonnal kiadassék, ellenben egyidejűleg kiköttessék és erre nézve a zálogjog is telek­könyvileg bekebeleztessék, hogy a mennyiben nevezettek az újabban kitűzött határidő alatt nem harangöntő és nagyszerkovács és az ezen szakmába vágó czikkek előállításával foglalkozó gyárat építenének s azt ugyanazon idő alatt üzembe nem hoznák, a fővárosnak 5000 frt kötbért fizetni tartoznak. A végből pedig, hogy folyamodók a fővárostól megvett ingatlanra pénzintézettől építési kölcsönt felvehessenek, a kötbérre nézve kijelenti a közgyűlés, hogy azon esetre, ha kérvényezők hitelesen igazolni fogják azt, hogy valamely pénzintézettől építési kölcsönt nyertek, erre a kötbér ellenében az elsőbbségi jog is meg fog adatni. Miről a tanács a további intézkedések megtétele végett tárgv­iratok kiadásával értesíttetik.

Next

/
Oldalképek
Tartalom