Budapest főváros törvényhatósági bizottsága közgyűlési jegyzőkönyvei 1890

21.1 1890. november 12. rendes közgyűlés jegyzőkönyve

Budapest főváros törvényhatósága 1890. évi november hó 12-én s folytatva tartott rendes közgyűlésének jegyzökönyve. Jelen voltak: Ráth Károly főpolgármester ur elnöklete alatt: Kamermayer Károly polgármester, Gerlóczy Károly első alpolgármester, Csendics Gyula, Haberhauer János, Horváth János, Kún Gyula, LungGyörgy, Viola Imre, Márkus József tanácsnokok, Rózsavölgyi Gyula főjegyző, Toldy József főügyész, dr. Gebhardt Lajos főorvos, Lampl Hugó főszámvevő, Lechner Lajos középitészeti igazgató és főmérnök, dr. Toldy László főlevéltárnok, Körösi József statisztikai hivatali igazgató; továbbá Adler Lajos, dr. Adler Zsigmond, Arkauer József, A^lsz Samu, Bachát Dániel, Bátori Mihály, Baintner Imre, Back Fülöp, dr. Barbás József, dr. Batizfalvy Samu, Bauer József, Baumann Antal, Báthory Nándor, Becker Károly, beliczi Beliczay Béla, Benke Gyula, Beránek Elek, Bercsényi Béla, dr. Bernátb Béla, Biscara Endre, Bobula János, Bogisich Lajos, Bogisich Mihály, Bohn József, dr. Bródy Samu, Brüll Lipót, Bubala György, Burg Ferencz, dr. Burszky Dániel, dr. Busbach Péter, Büchler Sándor, Christofuli Fortunato, Császár Jenő, Csepreghy János, Cséry Lajos, dr. Csiky Kálmán, Csilléry Dávid, dr. Darányi Ignácz, dr. Darázsy Albert, Del Medico Ágoston, Devecis Gyula, Dezsényi József, Dégen Titusz, Dobronyi János, Duma György, Eberling Antal, Eckermann Ede, dr. Ebner János, Erczhegyi Ferencz, Fektor Ferencz, Fellner Manó, Felsmann József, Fenyvessy Adolf, Fischer Ignácz, Forgó István, Freiszleder Nándor, Freund Vilmos, Frey József, Freyberger Pál, dr. Fülöpp Károly, Fürst Jakab, Gallner József, Garagos János, Garami Ede, dr. Gebhardt József, Gebhardt Károly, Gergelyi Kálmán, Giczey Samu, Geittner József, dr. Goldzieher Ignácz, dr. Gombár Tivadar, dr. Gonda Ignácz, Görög István, Grauer Miksa, dr. Grosz Sándor, Grosz Mór, Grünbaum Miksa, győri Gschwindt Mihály, Gyárfás Sándor, Gyulányi Adolf, dr. Haas Tivadar, Hahóthy Sándor, Halász Ferencz, Harrer Pál, Havass Károly, dr. Havass Rezső, Hazay Lajos, Hegedüs Ferencz, dr. Hegedüs János, Hegedüs Sándor, Heinrich István, dr. Helfer Vilmos, Herzog Péter, Hindy Kálmán, Hoffmann Sándor, Hofhauser Lajos, Hollánder Bernát, Horánszky Nándor, Horváth József, Horváth Lajos (IX.ker.), Hulitius Károly, Hűvös József, Hüttl Tivadar, Jamnitzky Lajos, Jassovitz Mór, Jálics Géza, báró Kaas Ivor, Kann Emánuel, Kanovich B. Mór, Kaschnitz Gyula, pápa-teszér-nyárádi Kasenczky J., Kauser János, Kauser József, Kármán Lajos, ifjabb Kern Ferencz, Kern István, Kirschhoffer Károly, Kleineisel Jakab, Kleiner Ármin, Kléh István, dr. Kocsis Alajos, Kokesch,Sándor, dr. Kollár Lajos, Komáromy Lajos, Komlósy László, Kölber Alajos, Kőváry Ármin, Krámer Miksa, Krancz Ede, megyeri Krausz Lajos, dr. Kresz Géza, Krist János, Kugler József, Kuklay János, Kunewalder L. M., Kurcz Vilmos, Landauer Ignácz, Légrády Károly, Lindenbach János, Lindmayer Ferencz, Lovrich Gusztáv, dr. Löv Tivadar, szobbi Luczenbacher Pál, dr. Ludvik Endre, ifjabb Ludwigh János, Magyarevits Jeremiás, Mandl J. Ignácz, Mayer József, ifj. Mayer Alajos, Medrey Zsigmond, Mendl István, Mezey Lajos, rákosfalvi Mérő János, Michl Alajos, Mihalovits Antal, id. Molnár József, Morlin Imre, Nádossy György, Nászai Mór, Németh Antal, Német Titusz, dr. Niedermann Gyula, dr. Nyiry Lajos, dr. Országh Sándor, Osztoits Mihály, Osztoits Miklós, Őrley János, dr. Őrley Lajos, Paulovits László, Pártos Béla, Peringer Ferencz, dr. Petsits Márk, Polónyi Géza, dr. Poór Imre, Popper Ármin, Pordán Imre, Preuszner József, dr. Preyer Hugó, Prokesch Antal, Radányi Dezső, Radocza János, dr. Rácz Károly, ifjabb Reichl Károly, Romeiser József, Rosemberszky Ödön, Rupp Zsigmond, Seenger Béla, dr. Siklóssy Gyula, Sitz Károly, Stéger Tamás, Stieber Vincze, dr. Stiller Mór, Scheich Károly, dr. Schermann Adolf, Schmidl Sándor, Schmidlechner Károly, Schneider Alajos, dr. Schnierer Gyula, Schön Vilmos, dr. Schreyer Jakab, Schwertetzky István, dr. Szabó Alajos, Szabó M. Ferencz, Szász Károly, Szászy László, Szelestey Géza, Tarcsay János, dr. Tatay Adolf, Telegdy Károly, Tenczer Pál, Thék Endre, Tolnay Lajos, Tormay Béla, Tőrök György, Turóczy Adolf, Uhl Sándor, Ujhelyi 1

Next

/
Oldalképek
Tartalom