Budapest főváros törvényhatósági bizottsága közgyűlési jegyzőkönyvei 1890

8. 1890. március 26. rendes közgyűlés jegyzőkönyve - 248 - 249 - 250 - 251 - 252

i !248. Főpolgármester ur a mai napra összehívott rendes köz­gyűlést délután 3 órakor megnyitván, előadja, hogy a napirend első tárgyát az üresedésben lévő II. osztályú tanácsjegyzői állásnak választás utján való betöltése, képezi és hogy ezen állásra a kijelölő választmány által első helyen: Jandek János, második helyen: Bencze Benő, harmadik helyen: Toperczer Péter Ill-ad osztályú jegyzők jelöltettek ki. Fölkéri ennek folytán a Heinrich István ur elnöklete alatt kiküldött szavazatszedő küldöttséget, hogy működését azonnal megkezdeni, dói­utáni 5 óráig a szavazatok elfogadni, ekkor a szavazást bezárni, s az eredményről a közgyűlésnek jelentést tenni szíveskedjék. Egyúttal főpolgármester ur az ülést délután 4 óráig felfüggeszti. !249. Főpolgármester ur az ülést délután 4 órakor ismét meg­nyitván, a jegyzőkönyv hitelesítésére saját elnöklete alatt Kasenczky József, Scheich Károly, dr. Burszky Dániel, Landauer Ignácz, Dezsényi József, Szelestey Géza, Hűvös József, Mészner József, Gergelyi Kálmán, Eckermann Ede, Winter Sándor és Szabó M. Ferencz bizottsági tag urakat, a tanács részéről pedig Gerlóczy Károly alpolgármester urat kéri fel. !250. Főpolgármester ur bejelenti, hogy ő császári és apostoli királyi Felsége legkegyelmesebb Urunk Királyunk legutóbbi itt tartóz­kodása alkalmával, a helybeli szegények között leendő szétosztás végett, magánpénztárából 4000 forintot méltóztatott legkegyelmesebben ado­mányozni, mely összeg szétosztása iránt a kellő intézkedések már megtétettek. Lelkes éljenzés közt hódolatteljes tisztelettel tudomásul vétetik. !251. Főpolgármester ur bejelenti, hogv a fővárosi tauács az új épitési rendszabályok tervezetét a Tek, Közgyűlés elé terjesztette, azonban azt, kiváló fontosságánál ós nagy terjedelménél fogva a mai közgyűlés különben is bő napirendjére felvenni már azért sem lehetett, mert habár maga a tervezet a törvényhatósági bizottság tagjainak nyomtatásban meg is küldetett, nem történt azonban egyúttal intéz­kedés arra nézve, hogy az e tárgyra vonatkozó szakbizottmányi jelen­tések is kinyomattassanak, illetve a > Fővárosi Közlöny c-ben közöl­tessenek. Végül annak megjegyzése mellett, hogy az utóbbi iránt a szükséges intézkedéseket megtette és hogy a fővárosi közmunkák tanácsának az épitési ügy szabályozása tárgyában kiadott »Utasítás*-a már tavai ki lett nyomtatva és a bizottsági tag uraknak megküldve, azon kérdést intézi főpolgármester ur a közgyűléshez: váljon az új épitési rendszabályok ügyét rendkívüli közgyűlésen, vagy pedig a legközelebbi rendes közgyűlésen kívánja-e tárgyalni ? A közgyűlés az új épitési rendszabályok tervezetének tárgyalására a legközelebbi rendes közgyűlés napját tűzi ki. Miről a főpolgármester ur, a t. tanács és Rózsavölgyi Gyula főjegyző ur jegyzőkönyvi kivonaton értesíttetnek. !252. Olvastatik gróf Szapáry Gyula magyar királyi ministerelnök urnák folyó évi márczius hó 18-án 845. M. E. sz. a." kelt következő leirata: >Budapest főváros közönségének ó csász. ós apostoli királyi Felsége Tisza Kálmán valóságos belső titkos tanácsos urnák ós hivatalbeli elődömnek, ministerelnöki állásáról való lemondása következtében folyó hó 13-án kelt legfelsőbb elhatározásával engem magyar minister­elnökévé legkegyelmesebben kinevezni s előterjesztésem folytán e hó 15-én kelt legfelsőbb kézirataival báró Orczy Béla urat Ő Felsége személye körüli ministeróvó, továbbá báró Fejérváry Géza urat honvédelmi, Baross Gábor urat kereskedelmi, gróf Csáky Albin urat vallás- és közoktatásügyi, dr. Wekerle Sándor urat pénzügyi, Szilágyi Dezső urat igazságügyi, Josipovich Imre urat horvát szlavon-dalmát­országi tárczanélküli ministeróvó legkegyelmesebben újólag kinevezni, illetőleg ezen eddig is viselt állomásaikban megerősíteni, továbbá gróf Bethlen András urat, Bras3Ó és Szeben vármegyék főispánját ós szász ispánt földmivelési ministerévé legkegyelmesebben kinevezni, a belügy­ministerium vezetésével pedig engem megbízni méltóztatott. A midőn ezen legfelsőbb elhatározásokról új állásom elfoglalása

Next

/
Oldalképek
Tartalom