Budapest főváros törvényhatósági bizottsága közgyűlési jegyzőkönyvei 1890

18. 1890. október 1. rendes közgyűlés jegyzőkönyve - 947 - 948 - 949 - 960

10 dott 21.860/90. II. számú tan. határozatot indokainál fogva helyben­hagyja. Miről a tanács további intézkedés végett az iratok kiadásával értesíttetik. !947. Tárgyaltatott a tanács 27.305/1890. II. számú előterjesz­tése, Klimm Mihály és Vohsen szül. Fiscbev Arankának viztúlfogyasz­tási ügyben beadott felebbezésóre. A közgyűlés Klimm Mihály, mint kisk. Klimm Mária és Béla t, ós t. gyámja és Vohsen szül. Fischer Aranka háztulajdonosok által a bomba-téren 3. számú házban 1888. évi deczember hó 12-től 1889. évi deczember 21-ig felmerült viztöbbfogyasztás után terhökre rótt 34 frt 19 krnyi díj ügyében hozott 20.432/90. II. sz. tan. határozat ellen benyújtott felebbezését tárgyalván, azt a hivatkozott határozat helyben­hagyása mellett, az abban kifejtett indokoknál fogva és még azért is elutasítja, mert a felebbezésben a vízmérő ellenőrök eljárása ellen fel­hozottak a kihallgatott házmester pár által meg nem erősíttettek, s így mint puszta állitások figyelembe nem vehetők, mert a vízfogyasztás megállapitása különben sem egyedül a vizmórő ellenőr feljegyzései, hanem a levétel alkalmával a vízvezetéki igazgatóság által is felül­vizsgálni szokott vízmérő tényleges állása után történik. Miről a tanács további intézkedéstétel végett tárgyiratok kiadá­sával értesíttetik. !948. Tárgyaltatott a tanács 31.972/1890. II. számú előterjesz­tése, Lotter Jakabnak víz túlfogyasztási ügyben beadott felebbezésóre. A közgyűlés Lotter Jakab háztulajdonosnak a III. ker. Bécsi-úton 57. sz. a levő házában 1888. évi deczember hó 4-től 1889. deczem­ber 16-ig felmerült víztöbblet után terhére rótt 240 frt 87 kr. túl­fogyasztási díjat méltányosságból felére leszállított 20.343/90. II. sz. tan. határozat ellen benyújtott felebbezését másodfokúlag tárgyalván, azt a hivatkozott határozat helybenhagyása mellett elutasítja, mert Lotter Jakab felebbezósében egy oly érvet sem hoz fel, mely a meg­támadott határozat indokait megdöntené, s mert a többször emiitett határozatban a tanács a rendszabályzat szigorú alkalmazásának mellő­zésével, különben is már eléggé méltányosan intézkedett. Miről a tanács intéz kedésté tel végett, a tárgy iratok kiadásával értesíttetik. !949. Tárgyaltatott a tanács 32.424/1890. 11. számú előterjesz­tése, Goldstein Ignácznak viztúlfogyasztási ügyben beadott felebbezésóre. A közgyűlés Goldstein Ignácz által 277 frt 95 kr. víztöbblet-díj tartozásának törlése iránt az 1890. évi július hó 17-én 23.711. sz. a. hozott tan. határozat ellen beadott felebbezését elutasítja és a meg­támadott 23.711/1890. sz. a. határozatot az abban foglalt indokoknál fogva helybenhagyja. Miről a további intézkedések megtétele végett a főv. tanács tárgyiratok kiadásával értesíttetni rendeltetik. !960. Tárgyaltatott a tanács 1890. évi 19.621/11. számú előter­jesztése, Kovács Sebestyén Aladárnak viztúlfogyasztási ügyben be­adott felebbezésóre. A közgyűlés tárgyalván Kovács Sebestyén Aladárnak az V. ker. Józseftéri 5. számú házában az 1888. évi deczember bó 7-től 1889. évi deczember hóig felmerült viztúlfogyasztás után terhére irt 122 frt 66 krnyi díj kiszabása ellen benyújtott felebbezését, azt figyelembe vehetőnek nem találta s felebbezőt a kérdéses 122 frt 66 kr., szóval egyszázhuszonkettő forint 66 krajczárnyi viztálfogyasztási díj meg­fizetésére kötelezi. Mert a közgyűlés a tanács előterjesztéséből meg­győződött arról, hogy a kérdéses viztúlfogyasztási díj kiszámítása körül tévedés nem forog fenn, továbbá, hogy a felebbező házában a kérdé­ses időben alkalmazott vizmórő órák közül az első a 3.307. számú 1889. évi január hó 23-án azért vétetett le, mivel megállott ós nem muta­tott semmit s igy folyamodó kárára sem szolgált; a 2-ik, a 3.563. számú 1889. augusztus hó 17-én vétetett le, de nem rosszaságáért, hanem mert a vízvezetéki rendszabályzat előírja a vízmérők kicserélését,

Next

/
Oldalképek
Tartalom