Budapest főváros törvényhatósági bizottsága közgyűlési jegyzőkönyvei 1890

16. 1890. július 9. rendes közgyűlés jegyzőkönyve - 762 - 763

24 személyzet járandóságai rendezése tárgyában alkotott szabályzat 4. §-a értelmében a fizetési fokozat megállapítása, illetőleg előléptetés tekin­tetében be fog számíttatni. A háziszolgai, illetve kapusi állás évi 420 frt fizetéssel, ruha­illetménynyel és természetbeli lakással láttatik el, nyugdíjra való igény nyel. A felügyelő tanítói állásokra csak nőtlen egyének választhatók, illetve nevezhetők ki s csak addig maradhatnak ez állásokon, míg nőtlenek. Mely határozat végrehajtás előtt a nagyméltóságú magyar királyi belügyminister úrhoz jóváhagyás végett fel terjesztő tik. !762. Tárgyaltatott a bizottmány és a tanács 1890. évi 2.364/V. számú előterjesztése, a közmunkaváltsági díjaknak 1890. évre való megállapítása tárgyában. A közgyűlés a tanácsnak az adóügyi szakbizottmánynyal egyet­értőleg tett javaslata alapján a közmunkamegváltási árakat a folyó 1890. évre egy gyalog napszám után 40 krban, egy egyfogatú igás napszám ntán 1 frt 20 krban, egy kétfogatú igás napszám után pedig 2 frt 30 krban állapítja meg erről a fővárosi közmunkák tanácsát átiratban értesítvén, egyidejűleg felkéri a nagyméltóságú kereskedelem­ügyi magyar királyi minister urat, hogy az ekként megállapított váltságárakat helybenhagyni méltóztassék. !763. Tárgyaltatott a bizottmány és a tanács 1890. évi 25.302/VIII. számú előterjesztése, a rákos-keresztúri dűlőben fekvő fővárosi homok­földeknek homokszőlő-kultura czéljára leendő értékesítése tárgyában. A közgyűlés Rupp Imre fővárosi bizottsági tag ur indítványának mellőzésével, mikóp másodsorban a középosztály, mely szőlővel bir, de azt viuczellérek által mívelteti, részesittessók, a javasolt kedvez­ményekben s ezeknek 2, 4, 6, 8 és 10 holdas (magyar) parcellák is adassanak elsőbbséggel birván természetesen azok, a kik kisebb terü­letet igényelnek s magától értetvén, hogy ezek szőlőtelepüket maguk saját költségükön kötelesek beültetni; a tanács, valamint a pénzügyi­gazdasági bizottság javaslataiban ajánlott módositások mellett a fővárosi phylloxera- és a telekeladó bizottság javaslatait fogadja el és azokhoz képest a rákos-keresztúri dűlőben lévő fővárosi homokföldek­nek a homokszőlő-kultura czéljára és a phylloxera által sújtott szőlő­mívesek felsegitése érdekében történendő felhasználásának és értékesí­tésének feltóteleit következőleg határozza meg: 1. a X. kerületben a rákos-keresztúri dűlőben fekvő fővárosi homokfőldek két (magyar) holdas részekre osztandók és csak mint ilyenek adandók el helybeli szőlőmívelőknek, kik eddig is maguk művelték meg szőlőiket, vagy a mellett még napszámba is jártak és a kikre nézve az illetékes kerületi elöljáróság hivatalosan igazolja, hogy a főváros Duna jobbpartján lévő szőlőiket a phylloxera egészben vagy részben elpusztította. Két holdnál nagyobb terület senkinek sem adható; 2. a földeknek ez alkalommal azon részei adandók el, melyek a mellékelt térrajzon vörössel és kékkel vannak feltűntetve és melyek 190 holdat és 11667 négyszögölet tesznek ki. Az osztályozásnál a földeknek immunitása a legszigorúbb vizsgálat alá veendő és csakis azon területek bocsátandók eladásra és engedendők át a homok szőlő­mívelésre, melyekről a vizsgálat az immunitást feltótlenül kiderítette. A két (magyar) holdas részekben megszerzett terület 20 (húsz) évig csakis s a szőlőgazdaság üzésére használható, mely megszorítás az ingatlanra telekkönyvileg feljegyeztetik. Ez által az esetre, ha az ingatlan más, mint szőlőmívelésre használtatnék, a fővárosnak jogában áll az ingatlant a vételár kamatnólküli visszafizetése mellett vissza­venni, a nélkül, hogy a tulajdonos a befektetés fejében bármi kár­térítést igényelhetne. Egyidejűleg telekkönyvileg feljegyzendő az is, hogy az ingatlan a főváros beleegyezése nélkül sem haszonbérbe nem adható, sem el nem idegeníthető, sem meg nem terhelhető.

Next

/
Oldalképek
Tartalom