Budapest főváros törvényhatósági bizottsága közgyűlési jegyzőkönyvei 1889

14.2 1889. június 21. rendes folytatólagos közgyűlésének jegyzőkönyve - Szabályrendelet

11 rendelet tervezetét a jogügyi, mint szervező bizottmány s a tanács javaslatában foglalt indokokból a részletes tárgyalás alapjául elfogadja. A részletes tárgyalás során Scheich Károly bizottsági tag urnák azon indítványát, hogy a kerületi mérnökök hivatalos helyisége a kerületi elöljáróságoknál legyen; továbbá, ugyancsak nevezett bizott­sági tag urnák azon indítványát, hogy a szakosztályok vezetői a javaslatba hozott főmérnöki czím helyett szakosztály-főnöki czimet nyerjenek, a közgyűlés mellőzi; ellenben világosan kimondandónak tartja a közgyűlés a szabályrendeletben azt, hogy a szakosztályvezető főmérnököket azon jog, a melyet az 1872: XXXVI. t.-cz. 66. §-a a közgyűlés által választott főmérnök (ez idő szerint középitési igazgató) részére biztosit, meg nem illeti. Pártos Béla bizottsági tag urnák azon indítványa, hogy az állások megjelölésénél az első-, másod- és harmadrendű jelzők mellőztessenek, elfogadtatik. Ehhez képest a közgyűlés a mérnöki hivatal szervezetéről szóló szabályrendeletet következőkép állapítja meg: Szabályrendelet a fővárosi mérnöki hivatal szervezetéről. 1. §. A mérnöki hivatal a fővárosi tőrvényhatóság műszaki közege. Feladata: a fővárosi hatóságot intézkedéseiben és eljárásában a kor igényének és a technikai tudomány haladásának megfelelő szak­véleményekkel támogatni, továbbá saját kezdeményezéséből is oly javaslatokat, általános tervezeteket és költségvetéseket készíteni ós azokat kellő indokolással a hatóság elé terjeszteni, a melyek a főváros szabályozása, gyáriparának emelése, a közlekedés könnyítése, továbbá szépitési, kényelmi tekinteteknél fogva, szóval a fővárosi jelleg fej­lesztése szempontjából szükségeseknek vagy kívánatosaknak mutat­koznak. Különös feladata a főváros fölmérési, lejtmérési ügyeit és tér­képeit rendben tartani; mindennemű középitkezések kezdeményezésé­nél és végrehajtásánál közreműködni, a fővárosi közművek és köz­épületek jókarban tartása felett őrködni és az ő közreműködésével létre­jött mindennemű vállalkozási szerződések föltóteleinek pontos megtar­tására felügyelni; a főváros ingatlan vagyonát nyilvántartani; a magán­építkezéseket ellenőrizni és általában a közgyűlés, tanács, polgár­mester és az ügyosztályok vezetői által hozzá intézett utasí­tásoknak, felhívásoknak és megkereséseknek — akár írásban, akár sürgős esetekben szóval történjenek azok — készséggel megfelelni és a kívánt felvilágosításokat vagy véleményeket, kisebb és külön költ­ségeket nem igénylő tervvázlatokat, rajzokat, költségvetéseket ós egyéb mérnöki adatokat rövid utón kiszolgáltatni. 2. §. A mérnöki hivatal feladatát szakosztályokban teljesíti, a melyek ismét alosztályokra oszlanak. A szakosztályok a kővetkezők: I. A földmérési szakosztály. Alosztályai: 1. a gazdasági alosztály: 2. a nyilvántartási alosztály; 3. a telekrendezési alosztály. II. A közlekedési szakosztály. Alosztályai: 1. az útépítési alosztály; 2. a vasúti alosztály; 3. a kertészeti és világítási alosztály. 3*

Next

/
Oldalképek
Tartalom