Budapest főváros törvényhatósági bizottsága közgyűlési jegyzőkönyvei 1888
20. 1888. október 24. rendes közgyűlés jegyzőkönyve - 897 - 898
lata alapján az emiitett végrehajtó bizottságot felhatalmazza ^ arra, hogy a magyar államvasutak menetjegy-irodája által Konstantinápolyból Budapestre legközelebb rendező kéjkirándulásban résztvevő keleti vendégeket fogadhassa s a fogadtatás körül felmerülő költségeket, a takarókosság elvének szem előtt tartása mellett, a bizottság részére már megszavazott 5,000 frtból még rendelkezésre álló összegből fedezhesse azzal, hogy a mennyiben ez összegben a költségek teljes fedezetüket ném találnák, a felmerülő többlet-kiadást utólagosaa jelentse be. Miről a tanács tárgyiratok kiadása mellett megfelelő további intézkedés végett értesítendő. !897. Tárgyaltatott a tanács 17,555/88. eln. számú előterjesztése, az egyes hivatalokban szükséges új munkaerők költségének engedélyezése ügyében. A tanács előterjesztése alapján, tekintettel az abban kifejtett nyomós indokokra és rendkívüli körülményekre, a közgyűlés a tanács által már huzamosabb idő óta évről-évre alkalmazott következő rendkívüli munkaerőknek, nevezetesen az árvaszékhez egy díjnoknak napi egy frt 50 kr. = évi 547 frt 50 krral, a tanács III. ügyosztályához ugyancsak 1 frt 50 kr. napidíjjal egy díjnoknak = évi .... 547 frt 50 krral, a kerületi elöljáróságokhoz hat díjnoknak egyenként 1 frt 50 kr. és egv ideiglenes kézbesítőnek napi 1 írttal - évi . . ." 3,650 frt — krral, a vásárigazgatóságnál 2 díjnoknak egyenként 1 frt 50 kr. napidíjjal és 4 ideiglenes biztosnak napi egy-egy frttal = összesen a múlt évi 332. sz. közgyűlési határozattal már is engedélyezett 732 frt 50 kr. póthitel leszámítása mellett = évi . . . 1,822 frt 50 kr. együtt véve 6,567 frt 50 kr., azaz: hatezerötszázhatvanhót forint ötven krajczárral való folytatólagos alkalmazását engedélyezi és ezen összegnek a jövő 1889. évi költségelőirányzatba az illető rovatoknál leendő felvételét elhatározza. Ezen határozat felsőbb jóváhagyást igényelvén, az e czélból, a vonatkozó iratokkal együtt a nagyméltóságú magyar királyi belügyminister úrhoz felterjesztetni határoztatik. !898. Tárgyaltatott a tanács 1,603/88. eln. számú előterjesztése, özv. Gyöngyösy Alajosné felebbezése ügyében. Minthogy a közgyűlés a tiszti ügyészségnek a tanács által is pártolt, részletesen indokolt véleményes jelentéséből meggyőződött arról, hogy az özv. Gyöngyössy Alajosné, szül. Pákozdy Mária terhére, nyilvántartott következő fővárosi követelések, u. m.: 1. az István-mezői 20. számú telek után l°/o átiratási díj czímén kivetett 131 frt 60 kr., 2. a terézvárosi király- és zug-utczai 689,690. számú ingatlanok után 1% átirási díj czímén kivetett 174 frt 80 kr., 3. a terézvárosi volt fűzfa utczában 152/7. szám alatt levő ingatlan után kivetett 121 frt 60 kr. 17° átiratási díj, 4. a budai 11,056/0-42. hr. számú ingatlan után 17« átiratási díj czímén kivetett 6 frt 60 kr., továbbá: 5. 14 frt regale-díj, 10 frt 56 kr., 10 frt 52 kr. ós 3 frt mérnöki eljárási díjak, végre 6. a józsefvárosi Luther-utczai 1,561/25. hr. számú ingatlan után kiszökelléki díj czímén kivetett 56 frt 25 kr. mindezideig el nem évültek, mert egyrészt felfolyamodó ezen követelések egy részének fennállását még 1876. évben elismerte, midőn annak elengedéséért folyamodott a tanácshoz, másrészt a követelések a behajtásra vonatkozó íratok tanúsága szerint évről-évre szorgalmaztattak s felfolyamodó