Budapest főváros törvényhatósági bizottsága közgyűlési jegyzőkönyvei 1887
14.1 1887. július 13. rendes közgyűlés jegyzőkönyve - 592 - 593
8 levő nagyterem használati díjának s egy lakás bérének megállapítása iránt. A pénzügyi és gazdasági bizottmány és a fővárosi tanács egybehangzó és indokolt előterjesztései és javaslatai alapján a közgyűlés a IX. kerületi Bakács-téren álló középületben levő nyilvános terem s mellékhelyiségeinek jövedelmezőbbé tétele czéljából, a jelenlegi mellékhelyiségeket, a mellettük levő és Scháffer Andor kávés által bérben birt lakás odacsatolásával kibővíteni s az összeköttetést folyó évi november hó l-jével elkészíttetni rendeli, valamint elhatározza, hogy az ugyanazon épület 1-ső emeletén levő s folyó évi november hó 1-ére felmondott nagy lakás kettéválasztassók, a melyek egyike, t. i. egy 3 szoba, előszoba, konyha és kamrából álló lakás Scháffer Andor kávésnak évi 500 frt, azaz: ötszáz forint bér, illetve miután nevezettnek a kávéházi helyiségek bérlete iránt vele fennálló szerződós értelmében egy évi 300 forintot érő lakás jár, tehát csak a külömbözeti 200 frt bér s 6°/o mellékjárulék mellett átengedtessék, a lakás másik része pedig folyó évi november hó létől évi 750 frt bér s 6%> mellékjárulék mellett kiadassék. Végre hozzájárul a közgyűlés azon javaslathoz is, hogy a szóban forgó terem és mellékhelyiségeinek használatáért, jelenleg érvényben levő díjszabályban megállapított díjak, a kibővített helyiségek arányában felemeltessenek és ehhez képest az 1885. évi október hó 28. és 29-ón tartott közgyűlésben 863/kgy. szám alatt hozott határozattal megállapított díjszabályt a következően módosítja: Az I. pontban foglalt határozmányok változatlanul fentartatnak. A II. pontban foglalt díjak a következően állapittatnak meg: A) Az összes helyiségekért konyhával együtt: az a) alatti időre . . . . . . . 15 frt, a b) alatti időre 18 frt, a c) alatti időre 60 frt. B) A teremért (mellékhelyiségek és konyha nélkül): az a) alatti időre 8 frt, a b) alatti időre 12 frt, a c) alatti időre 30 frt. C) Mellékhelyiségekért (terem- és konyha nélkül): az a) alatti időre 6 frt, a b) alatti időre 8 frt és a c) alatti időre 15 frt. B) A konyháért külön 5 frt. A fentebb hivatkozott közgyűlési határozatban >Jegyzet* alatt foglalt határozmányok szintén változatlanul érvényben tartatnak. Mely újólag megállapított díjak folyó évi november hó 1-óvel lépnek érvénybe. Miről a további megfelelő intézkedések megtétele végett tárgyiratok visszaadásával a fővárosi tanács értesíttetik. !592. Tárgy altatott a pénzügyi-gazdasági bizottmány s a tanács 5,749/1887. számú előterjesztése, a X. kerületi izraelita hitközségnek templomépítés czéljára 365 D-öl ligeti telek átengedése tárgyában. A közgyűlés a szakbizottmányok és a tanács javaslata alapján a X. kerületi ligettelki 145. régi, 7,471. új hr. számú 365-53 D-öl területú városi telket a kőbányai neológ zsidó hitközségnek zsinagógáépítés czéljára használatul átengedi, azon föltétellel, hogy ha ezen telek eredeti rendeltetésétől bármikor elvonatnék, az minden beruházásaival a főváros tulajdonába visszaszáll. Miről a tanács a további intézkedések végett az összes iratok visszaküldése mellett értesíttetik. !593. Tárgyaltatott a pénzügyi-gazdasági bizottmány és a tanács 24,252/1887. számú előterjesztése, a m. kir. belügyministerium folyó évi május hó 15-én 31,255. számú leiratára, a főváros által megtérítendő rendőri többletköltség tárgyában. A közgyűlés elfogadja és határozattá emeli a pénzügyi és gaz-