Budapest főváros törvényhatósági bizottsága közgyűlési jegyzőkönyvei 1886

13. 1886. május 26. rendes közgyűlés jegyzőkönyve - 526

8 egyhuszonheted résznyi összeg lesz a kiépítési számla összegből levonva, a hány év az első három éven tul a beváltásig letelt. Ezen közgyűlési határozat felsőbb jóváhagyást igényelvén, az a nagyméltóságú magyar királyi belügyminiszter úrhoz felterjesztetni rendeltetik. Előbb azonban felhivatni rendeli a közgyűlés a budapesti közúti vaspálya­társaságot, hogy ezen határozat kézhez vételétől számítandó 3 nap alatt nyilatkozzék arra nézve: elfogadja-e ezen feltételeket, vagy nem? Miről a tanács a további intézkedés végett az összes iratok kapcsán jegyző­könyvi kivonaton értesíttetik. !526. Tárgyaltatott a pénzügyi gazdasági bizottmány s a tanács előterjesztése, az artézi fürdő kibővítése s az erre szükséges költség fedezete tárgyában. A pénzügyi s gazdasági bizottság, valamint a tanács egybehangzó javaslatai alapján a fővárosi törvényhatósági bizottság közgyűlése, tekintettel arra, miszerint az artézi forrásnak, mint hévviznek gyógyhatása úgy vegyelemzésileg, valamint gyakorlat által constatálva van, hogy a fürdő kibővítését a fővárosi közönség gyógy­igényei követelik s a megkívántató költség az eddigi tapasztalatok alapján bizton várható dus jövedelmezést hajtó befektetés leend, túlnyomó többséggel a nádor­szigeti artézi fürdőnek a megállapított terv szerint leendő bővítését elhatározza, s az erre szükséges és 210,000 forint, azaz: kettőszáztízezer forinttal előirányzott költ­séget a két és fél millió forintos kölcsön terhére megszavazza s ezen határozatát fel­sőbb jóváhagyás végett a nagyméltóságú magyar királyi belügyminiszter úrhoz fel­terjeszti. Miről a tanács tudomásul, tárgyirat kiadásával értesíttetik. Báth Károly s. k. Kada Mihály s. k. főpolgármester. alpolgármester. Kontúr Alajos s. k. Bernáth Béla s. k. Mészner József s. k. Degen Titusz s. k. Frey József s. k. Landauer Ignácz s. k. Scheich Károly s. k. Szabó M. Ferencz s. k. Telegdy Károly s. k. Németh Antal s. k. Márkus József s. k. főjegyző. Második nap. Jelen voltak: Ráth Károly főpolgármester ur elnöklete alatt: Kamermayer Károly polgármes­ter, Gerlóczy Károly, Kada Mihály alpolgármesterek, Alkér Gusztáv, Kun Gyula, Rózsa Péter tanács­nokok, Márkus József főjegyző, Toldy József, főügyész, Baumann Antal, dr. Bernáth Béla, Békey Imre, Degen Titusz, Eckermann Ede, Fellner Manó, Gundel János, Havas Ignácz, Hindy Kálmán, Hüvős József, Kaas Ivor báró, Királyi Pál, Komlósy László, Kontúr Alajos, Legyei Sándor, Mérő János rákosfalvi, Mészner József, Morlin Imre, Németh Antal, Németh Titusz, Órley János, Ott Lajos, Petz Ármin idősb, Prűckler László, Rémi Róbert, Scheich Károly, dr. Schermann Adolf, Schmidl Sándor, dr. Schnierer Gyula, dr. Szabó Alajos, Szabó János gelléri, Szászy László, Sztojanovits István, Tabódy József, Tenczer Pál, Telegdy Károly, Török József, Vajdaffy Gusztáv, Véri Károly, Weisz Bernáth. F. főv. bizottsági tagok. !527. Főpolgármester ur az ülést délután 4 órakor megnyitván, jelenti, misze­rint Nemeshegyi József és Posner Károly Lajos bizottsági tagok bejelentették hozzá, hogy egészségi okokból a fővárosból hosszabb időre eltávozni kénytelenek, minél­fogva a közgyűlésekről és bizottmányi ülésekről való elmaradásukat igazoltnak tekintetni kérik. Tudomásul vétetik. !528. Tárgyaltatott a tanács előterjesztése, néhai Machovszky Anasztáznénak kiházasitási hagyománya tárgyában. A fővárosi tanács ezen előterjesztésével bejelentett azon körülmény, hogy özvegy Machovszky Anasztázné született Prendó Katalin Pesten 1807. évi július hó 15-én alkotott végrendeletében Vretto Demeter Ádám leányának 2000 frt össze­get kiházasitási czélra hagyományozott oly feltétel alatt, hogy ez keleti vallású keresztény férfihoz tartozik férjhez menni, ellenkező esetben a kiházasitási összeghez jogát elveszti, s örökhagyónak végrendeleti végrehajtói feljogosíttatnak ezen összeget más leányok kiházasilására fordítani a közgyűlés által tudomásul vétetik. Miután azonban jelentettek szerint Vretto Demeter Ádám leánya a végren­deleti feltétel teljesítését nem igazolta, s így a kiházasitási összeghez jogot nem szerzett; miután továbbá örökhagyónak végrendeleti végrehajtói, kik időközben

Next

/
Oldalképek
Tartalom