Budapest főváros törvényhatósági bizottsága közgyűlési jegyzőkönyvei 1885

18. 1885. november 11. rendes közgyűlés jegyzőkönyve - 914

3 szerződésileg kikötöttnél, másrészt hivatkozva arra, hogy Temesvár városában a villanyvilágítás már egy év óta egész sikerrel és a közönség teljes megelégedésére életbe van léptetve, de a fővárosban is több helyen, nevezetesen: a nemzeti szinházb.m, az országos kiállítás területén és ehhez közel fekvő tereken, továbhá a magyar államvasutak pályaudvarában sikerrel használtatik; azon meggyőződésé­nek ad kifejezést, hogy a villany világítási rendszerrel egyik-másik utczában is már nyugodtan kísérlet volna te­hető. Minthogy pedig a légszesztársulattal kötött szerző­dés értelmében a fővárosi hatóságnak jogában áll a fő­város egy ötödrészét világítási tekintetben, bármely új találmánynyal, saját kezelése alá venni, indítványozza: miszerint a tanács utasittassék, hogy a szakbizottmányok­kal együttesen ezen ügyet komoly tanulmányozás alá vegye oly czélból, hogy legalább az Andrássy-út a lehető legrövidebb idő alatt villanyvilágítással ellátva legyen, s a mennyiben az sikerülne, ez esetben az új világítási rendszer a váczi-, Károly-, mnzeum- és vámházkörutra is kiterjesztessék. Az ügyrend értelmében ezen indítvány a tanácsnak adatik ki,, oly felhivással, miszerint a szakbizottmányok meghallgatása mellett ezen ügyre vonatkozólag véleményes előterjesztést tegyen. !914. Fuchs Gusztáv bizottsági tag ur szót kérvén, kiemeli, hogy a fővárosi adóügyi kezelés terén fenforgó és általános panasz tárgyát képező bajokkal szemben im­már elódázhatlanul szükségessé vált, miszerint az adóügy rendezése mielőbb megtörténjék. Minthogy pedig a fő­városi hatóság már több év előtt hajlandónak nyilatkozott a bajon segiteni, sőt e czélból annak idején egy bizott­mányt küldött ki az ügy tanulmányozására, mely a kér­déssel behatóan foglalkozván, egy javaslatot ki is dolgo­zott, e javaslatra nézve azonban, ámbár az a nagyméltó­ságú magyar királyi pénzügyminister úrhoz már régebben felterjesztetett, mindeddig válasz nem érkezett, minthogy továbbá a bajon csak a rendszer megváltoztatása utján lehet gyökeresen segiteni, mert daczára annak, hogy az adóügyi személyzet időközben már többször szaporítva lett, mindamellett az adókezelés körül lényegesb javulás nem észlelhető, ennélfogva azon kérdést intézi a polgár­mester úrhoz: van-e tudomása arról, hogy az előbb emii­tett javaslat feletti tárgyalások mily stádiumban állanak és szándékozik-e intézkedést tenni arra nézve, hogy az adóügy rendezése mielőbb keresztülvitessék. Kamermayer Káról) 7 polgármester ur helyett Haber­hauer János adóügyosztályi tanácsnok ur az interpella­tióra azonnal válaszolván, a következőket adja elő: Mint­egy 7 három év előtt a magyar királyi pénzügyministerium­ban egy törvényjavaslat készült, mely a fővárosi adó­kezelésnek államosítását czélozta; ezen törvényjavaslat a fővárosnak oly felhivással küldetett le, hogy arra nézve

Next

/
Oldalképek
Tartalom