Budapest főváros törvényhatósági bizottsága közgyűlési jegyzőkönyvei 1884

7. 1884. április 2. rendes közgyűlés jegyzőkönyve - 224 - 225 - 226 - 227

1884 április 2-iki közgyűlés. 223—227 szám. 71 engedtetik meg, s hogy ezen tulajdonjogi bekeblezéssel egyidejűleg azon tulajdon­jogi korlátozás, mely szerint az eladott telek csak vegyészeti gyár céljára használható, a főváros javára telekkönyvileg feljegyzendő, illetve bekebelezendő lesz. Miről a tanács további intézkedés végett tárgyiraton értesíttetik. !224. Tárgyaltatott a tanács előterjesztése a behajthatlan követelésekről szer­kesztett XX. és XXI. számú törlési kimutatás tárgyában. A fővárosi tanács ezen indokolt előterjesztése folytán, a fővárosi számvevőség által készített XX. és XXI. számú törlesztési kimutatásban felsorolt, behajthatlan városi követelések és pedig a XX. számú kimutatás szerint a házipénztárt illető 865 frt 5172 kr. és a XX. számú szerint a letétpénztárt illető 624 frt 82 krnyi összegek, miután ezen hátralékok behajtása körül mulasztás el nem követtetett, a közgyűlés által a számadásból töröltetni rendelletnek, s ennek foganatosítására tárgyiratok kiadása mellett a fővárosi tanács utasíttatik. !225. Tárgyaltatott a tanács előterjesztése az 1880 évről vezetett gyámpénztári számadások felülvizsgálása tárgyában. A közgyűlés a számadásokat felülvizsgáló- és a pénzügyi- s gazdasági bizottmány és a tanács előterjesztése alapján, Purmann János gyámpénztárnok és Verderber Gyula számadóknak, a szokásos óvás fentartása mellett a felment­vényeket kiadatni rendeli, s ennek eszközlése végett tárgy, a tanácsnak visszaadatik. !226. Tárgyaltatott a pénzügyi-gazgdasági bizottmány és a tanács előterjesztése a fővárosi biztosok és szolgák lakbérének felemelése tárgyában. Tekintve, hogy a helybeli lakbérletek körüli drágasági viszonyokkal, amelyek a közgyűlést, a kisebb fizetésű fővárosi hivatalnokok lakbérfelemelés iránti kérelmének figyelembe vételére indították, a fővárosi biztosok, becsüsök és hivatalszolgák is áldozatok árán küzdeni kénytelenek, amennyiben egy 1 szobából és konyhából álló tisztességes, egészséges lakás 150—180 frt évi béren alul a főváros területén alig kapható s így 120 frt s azon alóli lakbérökre különben is csekély fi/.etésőkböl ráfizetni kénytelenek; tekintve továbbá, hogy a lakbérek szabályozására is kiterjeszkedő általános szervezés megtörténtéig, mely előreláthatólag hosszabb idő múlva álland be, a kérelem teljesítésével várni nem volna méltányos: ennélfogva a közgyűlés, a tanács és az illető szakbizottmányok pártoló elő­terjesztéseihez képest a fővárosnál alkalmazott s a községi alapból díjazott biztosok, becsüsök, iskola- és hivatalszolgák lakbérilletményét, az általános szervezés meg­történtéig egyenkint évi 150 frt azaz egyszázötven forintban állapítja meg és az ekként felmerülő s 5217 frtra rugó évi költségtöbblet ez évi fedezetéül, az előre nem látott, rendkívüli kiadásokra előirányzott 80,000 írtból még rendelkezésre álló mintegy 26,000 forintot jelöli ki, jövőre pedig ama költségtöbbletet, a költségvetés illető rovatai alatt felvétetni határozza. Jelen közgyűlési határozat felsőbb jóváhagyást igényelvén, a magy. kir. belügyminiszter úrhoz fel terjesztetni rendeltetik. !227. Tárgyaltatott a pénzügyi és gazdasági bizottmány és a tanács előterjesz­tése az Országos Kisdedóvó-Egyesület részére egy telek átengedése tárgyában. A közgyűlés a pénzügyi- és gazdasági bizottmány s a tanács egyhangú elő­terjesztése alapján a Magyar Országos Kisdedóvó Egyesületnek a főváros VII. kerületében a Szegényház-téren fekvő intézete kibővítésére a Szegényháztér és Óvoda-utcára sarkot képező telkek kftzfll a 4401 helyrajzi számú és 184.90 Q-Ö1 kiterjedésű sarok telket négyzetölenkint 20 írtjával, a 4402 és 4403 helyrajzi számú 175·06D-öl térfogatú óvoda-utcai telket pedig négyzetölenkint 15 írtjával, vagyis összesen a két telket 6324 frt 05 krért azaz hatezerháromszázhuszonnégy forint 5 krért a Magyar Országos Kisdedóvó Egyesületnek örök áron átengedni határozza a következő feltételek alatt: 1) Ezen két telek az egyesület már létező intézetének kibővítése végett és kizárólag ezen intézet céljaira engedtetik át és e tekintetben mindazon feltételek alkalmaztatnak, amelyek az intézet telke iránt 1875 évi október hó 9-én 34,214 szám alatt jóváhagyott szerződés 2., 3. és 4. pontjaiban foglaltatnak; 2) köteles az egyesület az átengedett telkeket a Szegényháztér és az Óvoda­utca felől 5 év alatt a létező intézeti épület modorának megfelelő építési mo­dorban beépíteni; 3) mindaddig, míg az egyesület az építést meg nem kezdi, a tűzoltói mászó­ház megmarad és a tűzoltóság úgy a mászóházat, mint a telket gyakorlataira fogja használni, s ezen használat az építkezés megkezdésének bejelentése után fog megszüntettetni; 4) az átengedési árnak méltányos összegben történt megállapításáért viszont­szolgálatul köteles lesz az egyesület az intézetében lévő árvaházában évenkint 5, oly a fővárosi tanács által felvételre kijelölt budapesti születésű és illetőségű árvát, kiknek ellátása egyébként a főváros terhére esnék, ingyen 3 éves koruktól 7 éves korukig ellátni; végül 5) köteles az egyesület a fentiekben megállapított eladási árat a telkek birtokba­vétele napján a főváros házipénztárába egyszerre s egész összegében lefizetni, kijelentvén e helyütt a közgyűlés, hogy a telek tulajdonjoga az egyesület javára csakis a vételár teljes lefizetése s az építés befejezte után engedtetik meg, mely

Next

/
Oldalképek
Tartalom