Budapest főváros törvényhatósági bizottsága közgyűlési jegyzőkönyvei 1883

7.1 1883. áprili 4. rendes közgyűlés jegyzőkönyve - 224 - 225 - 226 - 227

1883 április 4-iki közgyűlés. 224—227 szám. 59 !224. Főpolgármester úr a közgyűlést délután 4 órakor megnyitja s a jegyző­könyv hitelesítésére saját elnöklete mellett Morlin Imre, Ney Ferenc, Harsányi Adolf, Szandtner Károly, Reichl Károly, Nagy István, Jálics Ignác, Sztupa György, Schmidl Sándor, Vimmer Antal, Gundl János, Magyar Gyula bizottsági tag urakat, a tanács részéről pedig Kada Mihály alpolgármester urat kéri fel. !225. Főpolgármester úr meghatott hangon a következő beszédet intézi a közgyűléshez: Mélyen tisztelt Közgyűlés! Egy felette szomorú elnöki kötelességet teljesítek, midőn a hazafiúi fájdalom legőszintébb s legmélyebb érzetével azon, különben tudvalevő megrendítő gyász­esetet a tisztelt közgyűlésnek bejelentem, hogy székhelyi Majláth György ország­bíró, a Főrendiház és a Magy. Kir. Kúria elnöke, közéletünknek egyik legkiválóbb alakja, a magyar hazának egyik legjelesebb, a nemzet köztisztelete által környezett nagy fia és a fővárosnak kitűnő polgára, március 29-én meghalt. A részvét, melyet a kitűnő férfiú szintoly váratlan mint gyászos halála elő­idézett, általános, és nemcsak a magyar haza határain belül minden körökben, hanem a monarchia másik részében is, sőt a külföldön is mindenfelé egyiránt nyilvánul. Mailáth György halála nagy s igen nehezen pótolható veszteség a hazára, mert egyike volt azon kitűnő s ritka férfiaknak, kire a nemzet mindenkor büszkén tekintett és méltán, mert újabb korunk történetében kevés alak van, kit a köztisz­telet és a nyilvános tekintély annyira körűlvett volna, mint körülvette őt. Sokkal ismeretesebb volt hazánk e nagy fiának egyénisége az egész ország előtt; sokkal ismeretesebbek tevékenysége, nemes, hazafias buzgalma és a köz­ügyek, különösen az igazságszolgáltatás terén szerzett hervadhatlan nagy érdemei, mintsem hogy azoknak ismételt részletezésére ez alkalommal szükség lenne. A boldogultnak egész élete s tevékenysége a trón és a haza jólétének, főleg pedig az igazságszolgáltatás magas érdekeinek, a magyar juszticiának, melynek ő egyik leghatalmasabb oszlopát képezte, voltak szentelve; szóval egyike volt azon ritka, azon nagy férfiaknak, kik hazafias tevékenység, alkotmányos szabad­ságérti szilárd s férfias küzdelem, valamint tudományosság, lovagiasság s leg­nemesebb jellem által az egész nemzetnek osztatlan tiszteletét s becsülését vívták ki maguknak. Legyen áldott e kitűnő férfiúnak emléke! kit a közügyek, a haza s az igazság­szolgáltatás terén nehezen, igen nehezen fog nélkülözni a nemzet. Habár a főváros törvényhatósága és tanácsa a nagy hazafi tetemeinek egyházi beszentelésénél testületileg részt vett és kegyeletteljes tisztelete jeléül egy emlék­koszorút tett le a boldogultnak ravatalára, mindamellett kötelességemnek ismertem ezen megrendítő-gyászesetet a mélyen tisztelt közgyűlésnek hivatalosan is bejelen­teni és azt hiszem, hogy csak a- főváros közönségének hazafias fájdalomérzetét tolmácsolom, és a tisztelt közgyűlés egyetértő nézetével találkozom, midőn azon kettős indítványt bátorkodom előterjeszteni: 1) miszerint boldogult Majláth György országbíró iránti köztiszteletnek és a hazát és nemzetet ért nagy veszteség feletti hazafiúi mély fájdalmunknak, mai jegyzőkönyvben kifejezést adni, és az elhunyt nagy hazafi emlékét megörökíteni méltÓztassék 2) indítványozom, miszerint a boldogultnak gyászba borult özvegyéhez s illetve a családhoz a főváros fájdalmát tolmácsoló részvétiratot intézni méltóztassék. A közgyűlés főpolgármester úr előterjesztését mély megindulással fogadván elhatározza, hogy székhelyi Majláth György országbírónak, a főrendiház és Magy. Kir. Kúria elnökének elvesztése felett érzett fájdalma jegyzőkönyvileg megörökít­tessék, gyászoló özvegyéhez pedig részvétirat intéztessék. !226. Elnök úr bejelenti, hogy Domaniczky István úr, az I. kerületi bizottsági tagok sorában ez év elején megválasztott póttag a magy. kir. honvédség tettleges állományában őrnaggyá neveztetvén ki, bizottsági póttagi állásáról lemond. Ezen lemondás tudomásul vétetvén, erről az igazoló választmány jegyző­könyvi kivonaton értesítendő. !227. Elnök úr előterjeszti, hogy Toperczer János bizottsági tag úr elhunyta folytán a likvidáló választmány kebelében 1 tagsági hely jött üresedésbe, melynek mielőbbi betöltése szükséges. A választmány tagjainak megválasztása alkalmával kijelöltek közül még megválasztva nem lettek Mandl J. Ignác, Roszberger Nándor es Schédel István urak, s így főpolgármester úr indítványozza, hogy újabb kijelölés mellőztetvén, a fentebb kijelöltek közül a választás foganatosítása a legközelebbi közgyűlés napirendjére kitüzessék. , . "•' Ezen előterjesztés folytan a likvidáló választmány kebelében Toperczer János úr elhalálozása által üresedésbe jött tagsági hely betöltése a legközelebbi közgyűlés napirendjére kitűzetik. A délután 3—5 óráig folytatandó szavazás vezetésére, a szavazatok besze­désére és összeszámlálására Takácsy Miklós úr elnöklete alatt Bernatsky Antal, Cselka Nándor, Freiszleder Nándor, Gardos Károly, Gebhardt József dr., Heinrich István, Forgó István, Kölber Alajos, Kunewalder Lipót, Mandl J. Ignác, Mérő János,

Next

/
Oldalképek
Tartalom