Budapest főváros törvényhatósági bizottsága közgyűlési jegyzőkönyvei 1883

17. 1883. október 3. rendes közgyűlés jegyzőkönyve - 634 - 635 - 636 - 637 - 638 - 639

1883 október 3-iki közgyűlés. 634—639 szám. 147 !634. Alkér Gusztáv tanácsnok úr Futtaki Gyula bizottsági tag úrnak a gimnáziumok elégtelensége ügyében a.mult közgyűlésen 571 szám alatt tett interpel­lációjára válaszolván előadja, hogy a gimnáziumok létesítése és fentartása kizárólag a kormány feladata lévén, azok elégtelenségének megszüntetése kérdésében a tanács kebelében tárgyalások nem folynak; továbbá, hogy a tanács a kormányhoz való felírást ez idő szerint nem tartja helyén levőnek, mert a főváros részéről ez ügyben 1880-ban és 1881-ben a kormányhoz intézett feliratokra ez ideig válasz nem érkezett, s mert különben is a kormány időközben a Klauzál-utcában új államgimnáziumot állított fel, a kegyesrendiek gimnáziumának kibővítése céljára pedig a kötőutcai városi házat kibérelte. Ez által a bajon egyelőre segítve van, amit igazol azon körülmény, hogy a növendékek visszautasítása a folyó tanév elején távolról sem volt oly mérvű, mint a megelőző években. Fúttaki Gyula az adott válaszban megnyugszik. A közgyűlés a választ tudomásul veszi. !635. Dr. Halász Géza bizottsági tag úr következő interpellációt intézi polgár­mester úrhoz: 1) A házbérkrajcár községi adó lévén, mi az oka, hogy dacára az említett körülménynek a házbérbevallási ívekben ez adónem részére is külön rovat van felvéve; mi az oka továbbá annak, hogy jóllehet a házbérkrajcár 3V2°/o, az adó­alapul bevallott házbéjövedelemből mégis csak 3°/o vonatik le házbérkrajcár címén; 2) a folyó évi bevallás 3 évi kivetésnek fog-e alapjául szolgálni, és ha igen, úgy erről a közönség a házbérbevallási ívek benyújtása tárgyában kiadott hirdet­ményben mi okból nem lett értesítve? Haberhauer János tanácsnok az interpellációra a tanács nevében azonnal válaszolván előadja, hogy az előtt külön bevallási űrlapok voltak a házbérjöve­delemre és külön a mellékjárulékokra. Ezek kezelése azonban sok nehézséggel járván, a közigazgatási bizottság albizottságot küldött ki, mely azután új mintát állapított meg, mely szerint jövőre a bruttó-bérjövedelem vallandó be s ebből mellékköltségek címén 6°/o, házbérkrajcár címén pedig 3% levonandó. Házbér­krajcár címén 3% azon okból vonatik le, mert a házbérkrajcár tulajdonképen csak 3°/o, az azon felüli rész pedig, mely esetről-esetre változhatik, s mely azon város­részekben, hol szemétkihordás nincs, nem is szedetik, a házi szemet kifuvarozá­sának költségekép van kivetve, s mint ilyen a mellékköltségek címén levonandó 6%-ban már bennfoglaltatik. Arra nézve, vájjon a folyó évi bevallás 3 évi kivetésnek fog-e alapjául szol­gálni, ma még határozott felelet nem adható, mert az új adókezelési törvény csak 1884 január 1-én fog életbelépni s az ezen törvény végrehajtására vonatkozó uta­sítások és szabályrendeletek csak most készíttetnek a pénzügyminisztériumban. Valószínű, hogy e bevallások 3 évi kivetés alapjául fognak szolgálni, de miután ez még nem bizonyos, e részben a hirdetménybe közlés nem volt felvehető. Halász Géza dr. bizottsági tag úr az adott válaszban nem nyugszik meg. A közgyűlés a választ tudomásul veszi. !636. Tárgyaltatott a tanács előterjesztése Kemény Ferenc dr. polgári iskolai tanító részére félévi szabadságidő engedélyezése tárgyában. Miután folyamodó a szabadságoltatást további kiképezhetése céljából kérel­mezi, részére a mai naptól számítandó 6 azaz hat havi szabadságidő a közgyűlés által engedélyeztetik, azon határozott kikötéssel azonban, hogy távolléte alatt a szükséges helyettesítés a folyamodó fizetése terhére történjék. Miről folyamodó tudomás végett jegyzőkönyvi kivonattal értesítendő; az összes iratok pedig a helyettesítés iránt teendő szükséges intézkedések eszközlése végett a fővárosi tanácshoz visszaszármaztatnak. !637. Tárgyaltatott a tanács előterjesztése Göth Lujza neveltetési pótlékának meghosszabbítása tárgyában. A közgyűlés folyamodó kérelmének helyt adván, 1877 évi július hava 11-én 515 szám alatt kelt közgyűlési határozattal engedélyezett 136 azaz egyszázharminchat frt neveltetési évi pótlékot tanulmányai befejezéséig, illetve folyó évi szeptember hava 7-től számítandó még további két évre Göth Lujza részére megszavazza, és ezen neveltetési pótléknak ehhez képest leendő további kiutalványoztatása végett jelen ügyet a főváros tanácshoz visszaszármaztatja. !638. Tárgyaltatott a középítési bizottmány és tanács előterjesztése a Fényffy­féle ház kisajátítása tárgyában érkezett belügyminiszteri leiratra. A közgyűlés a belügyminiszter úrnak folyó évi 72,747 számú leiratát tudomásul veszi s az összes iratokat a tanácsnak további intézkedés végett kiadja. !639. Tárgyaltatott a középítési bizottmány és a tanács előterjesztése az I. kerü­leti sarkantyusutcai 1622 helyrajzi számú ház kisajátítása tárgyában. A középítési bizottmány és a fővárosi tanács előterjesztése alapján a közgyűlés az I. kerületi tabáni sarkantyusközi Baumgartner József tujajdonát képező 1621 és 1622 helyrajzi számú 2 üres teleknek 500 frt ár mellett és a kisajátítási alap ter­hére leendő kisajátítását engedélyezi. Miről az összes iratok kiadása mellett a fővárosi tanács a további intézkedések megtétele végett értesíttetik.

Next

/
Oldalképek
Tartalom