Budapest főváros törvényhatósági bizottsága közgyűlési jegyzőkönyvei 1881

16. 1881. július 27-én tartott rendkívüli közgyűlés jegyzőkönyve - 485. Kerepesi úti telek bérbeadása - 486. A főváros 1880. évi zárszámadása

220 három szakdíjnok 1881. évi szeptember 3-tól számítandó további egy évre alkalmaztassék, s díjazásuk a behajtandó hátralékok rovására történjék. 3.) Tekintettel arra, hogy a holt kézen levő‍ ingatlanok utáni 1 %-os átíratási illető‍leg ezen díjnak megfelelő‍ egyenértéki illetékeknek meghatározása iránti törvényhatósági szabályrendelet még az 1875-ik évben a nagyméltóságú M. Kir. Belügyminisztériumhoz felső‍bb helybenhagyás végett felterjesztetett, azonban mostanig még helybenhagyva le nem küldetett: elrendeli a közgyű‍lés, hogy az a nagyméltóságú M. Kir. Belügyminisztériumnál feliratilag szorgalmaztassék. 4.) Minthogy a tiszti nyugdíj-alap kamatjövedelme a XXVII/a. fő‍rovatnál az alaphoz csatolva tő‍késíttetik, s így külön kitüntetve nem fordulván elő‍, elrendeli a közgyű‍lés, hogy ezen kamatjövedelem évrő‍l-évre a zárszámadásban kimutattassék; tekintve pedig azt, hogy a közgyű‍lés közelebb kelt s a nagyméltóságú M. Kir. Belügyminisztérium által jóváhagyott határozata szerint elrendeltetett, hogy a letéti hivatal által kezelt alapítványi pénzeken, ugyanakkor közelebb meghatározott jó minő‍ségű‍ értékpapírok vásároltassanak, a közgyű‍lés utasítja a tanácsot, hogy ezen határozatnak végrehajtása iránt saját hatáskörében intézkedjék. 5.) Hogy az állandó katonai szállásolási költségek címén a fő‍várost megillető‍ megtérítési hátralékok pontosan be is fizettessenek, miután ezen ügynek szabályozása iránt folytatott tárgyalások eredménye a nagyméltóságú M. Kir. Honvédelmi Minisztériumhoz már régebben felterjesztetett, de arra mostanáig válasz nem érkezett: ezen ügynek elintézése iránt a nagyméltóságú M. Kir. Honvédelmi Minisztériumhoz szorgalmazó felirat intéztetni rendeltetik. 6.) A tüzelő‍ anyag kezelése tekintetében tett Pénzügyi s Gazdasági Bizottmányi észrevételre tett tanácsi azon megjegyzést, hogy a tüzelő‍anyag szabályok szerint kezeltetik, jelesül, hogy minden egyes helyiség fű‍tésére fordítandó tüzelő‍anyag mennyisége a helyiség ű‍rmérete szerint szabatik meg, s hogy különösen az 1879/80-ik évben a tüzelő‍anyagnál felmerült túlkiadás részint a túlságosan tartós, kemény télnek, részint az év közben felállított új iskolák, valamint szaporított hivatali helyiségek többségének tulajdonítandó, tudomásul veszi. 7.) A Pénzügyi s Gazdasági Bizottmánynak a bérkocsi kiadások, úti költségek és élelm ezési átalányoknál felmerült túlkiadás tekintetében tett észrevételeire a közgyű‍lés tudomásul veszi a tanácsnak azon megjegyzését, hogy mindezeknek felhasználása fennálló szabály szerint történvén, s míg egyrészrő‍l a bérkocsi kiadások címén a tanács által igényelt bérkocsik használata tekintetében jelentékeny megtakarítás eszközöltetett, másrészrő‍l ezen túlkiadás a fő‍város terjedelmes kültelkén foganatosítandó mérnöki- s adóbehajtási eljárásban találja indokát, mely kiadások azonban legnagyobb részt vissza is téríttetnek. 8.) A Pénzügyi s Gazdasági Bizottmány észrevétele szerint a községi vagyont terhelő‍ kiadások közt XII. fő‍rovat 3-ik alrovata alatt tő‍kekamat s járadék adó címén jelentékeny többlet-elő‍írás mint túlkiadás mutattatván ki, minthogy lehetnek a városnak tő‍kéi 's ingatlanai, melyek után kamatot nem élvezett, de azok után adók fizettettek volna, a közgyű‍lés felhívja a tanácsot, miszerint ez irányban a számvevő‍ség által vizsgálatot eszközöltessen, s amennyiben ezen vizsgálat azt derítené ki, hogy e címen a fő‍város illetéktelenül adót fizetett volna, ez esetben annak visszatérítését reclamatio útján eszközölje. 9.) Minthogy a Pénzügyi Bizottmány észrevétele szerint a Rudas fürdő‍ nél felmerült mosatási költség 2245 forinttal soknak látszik, a közgyű‍lés utasítja a tanácsot, miszerint ez ügyben a Rudasfürdő‍i házi bizottmány által vizsgálatot tartasson, s annak folytán a takarékosság elvének szem elő‍tt tartásával intézkedjék.

Next

/
Oldalképek
Tartalom