Budapest főváros törvényhatósági bizottsága közgyűlési jegyzőkönyvei 1881
14. 1881. június 22-én tartott közgyűlés jegyzőkönyve - 383. Ney Ferenc indítványa a honalapítás ezeréves évfordulója tárgyában - 384. Somogy vármegye körlevele az okiratok és üzleti könyvek magyar nyelven történő vezetése tárgyában - 385. Szabolcs vármegye körlevele a közigazgatás reformja tárgyában
170 fenti százalék járulékot az engedély különbeni megvonatás terhe alatt a rendőrségi pénztárba fizetni. X. A IX-ik pontban említett százalék fizetésére a helyben állandóan lakó és vállalatjuk után adózó egyének nem köteleztetnek. XI. Az I. pontban említett díjakat, a fővárosi tanács előterjesztésére, a fővárosi Törvényhatósági Bizottság állapítja meg és fizetteti közvetlen a főváros letétpénztárába; ellenben a többi pontban említett egyszer és mindenkorra járó helyidíjakat, valamint a nyers bevételi százalék-járulékokat a fővárosi rendőrség ezen díjjegyzék szerint veti ki, szedi be, és tartozik azokat minden hó végével a főváros letétpénztárába jegyzék mellett átszolgáltatni, mely jegyzék a saját kebelében a pénztári kezelés ellenőrzésére hivatott közege által előlegesen átvizsgálandó és az átvizsgálás eredményét előtüntető záradékkal lesz ellátandó. E jegyzéknek a következő rovatokkal kell bírnia: a) folyószám, b) az illető engedélyes neve, c) az elő adás vagy mutatvány körülírása, d) a kivetett engedélydíj összege, e) a díjjegyzék pontja, melynek alapján az engedélydíj kivettetett, f) az idő tartam, melyre az engedély adatott, g) összege az egyesektől befolyt nyers bevételi díjaknak naponként, h) fő összege az illető hónapban befolyt összes engedélydíjaknak, i) fő összege az illető hónapban befolyt összes nyers bevételi díjaknak." Ezen határozat, illetve díjjegyzékjóváhagyás végett a belügyi m. kir. miniszter úrhoz felterjesztetni rendeltetik. 383. Ney Ferenc indítványa a honalapítás ezeréves évfordulója tárgyában [260.] [Előterjesztés] Tárgyaltato tt Ney Ferenc bizottsági tag úr indítványa: a honalapítás és hazánk ezredéves fennállása emlékének megörökítése tárgyában. [Határozat] Ezen indítvány oly felhívással adatik ki a fővárosi tanácsnak, miszerint azt az indítványozó urak meghívásával az illetékes szakbizottmányok által tárgyaltatván, saját indokolt véleménye kíséretében mielébb terjessze a közgyűlés elé. 384. Somogy vármegye körlevele az okiratok és üzleti könyvek magyar nyelven történ ő vezetése tárgyában [260/a.] [Előterjesztés] Tárgyaltatott a Jogügyi Bizottmány és tanács előterjesztése: Somogy megye feliratára az okiratok és üzleti könyvek magyar nyelven vezetése tárgyában. [Határozat] Somogymegye közönségének körlevele mellett megküldött felirat tudomásul vétetvén, a tárgyirat levéltárba helyezés végett a tanácsnak kiadatik. 385. Szabolcs vármegye körlevele a közigazgatás reformja tárgyában [260/a.] [Előterjesztés] Tárgyaltatott a Jogügyi Bizottmány és tanács előterjesztése: Szabolcs megye feliratára a közigazgatási rendszer megváltoztatása tárgyában. [Határozat] Szabolcsmegye közönségének körlevele mellett megküldött felirat tudomásul vétetvén, a tárgyirat levéltárba helyezés végett a tanácsnak kiadatik.