Budapest főváros törvényhatósági bizottsága közgyűlési jegyzőkönyvei 1880

12. 1880. május 19-20-án folytatólagosan tartott közgyűlés jegyzőkönyve - 322. A különféle közművek létesítésére felveendő hat millió forint kölcsön jóváhagyásáról belügyminiszteri leirat

124 teljes név szerinti értékükben, az ezen hat hó leteltéig járó szelvénykamatokkal együtt, minden levonás nélkül beváltatni fognak. A kisorsolt kötvény az összes illetéktelenné vált hátralevő‍ szelvényekkel együtt mutatandó be. Amennyiben ilyen szelvények hiányoznának, azok kamatösszege a kötvényre kifizetendő‍ tő‍ke összegbő‍l levonásba fog hozatni. Az első‍ sorsolás kivételesen f. 1880. évi december hó 1-én tartatik, és az akkor kisorsolt részkötvények kivételképpen már három hó leteltekor, vagyis 1881. március hó 1-ső‍ napján váltatnak be. Megjegyeztetvén, hogy ezen első‍, valamint a kölcsön lefizetésére az alábbi 8 pontban kitű‍zött határnapok lejárása elő‍tt tartandó további sorsolások alkalmával csak azon kötvények számai fognak kisorsolás alá vétetni, amely kötvények a kölcsönre teljesített kifizetések alapján kölcsönadónak már tényleg átadattak. Ezen kívül fenntartja Budapest fő‍város azon jogot, hogy a fennebb meghatározott negyven éven belő‍l, és pedig az első‍ öt év letelte után, vagyis 1885. évi szeptember hó 1-tő‍l kezdve bármikor, a hátralevő‍ kölcsöntő‍két az eredeti kisorsolási tervtő‍l eltérve, egészben, vagy tetszése szerinti részletekben, elő‍bb is sorsolás útján visszafizethesse. 4.) A kisorsolás Budapesten, a fő‍város Tanácsa által kir. közjegyző‍ közbenjöttével teljesíttetik, s eredménye által a fő‍város költségén a hazai, valamint az osztrák hivatalos lapban közzététetik. 5.) A lejárt félévi kamatszelvények és a kisorsolt, s esedékessé vált részkötvényeknek Budapesten és Bécsben leendő‍ beváltásáról a fő‍város fog gondoskodni. A beváltott szelvények és részkötvények a fő‍város által azonnal megsemmisítendő‍k. 6.) A kamat- és tő‍kerészletek fejében évenként fizetendő‍ összeg biztosítására szolgál Budapest fő‍városának minden javadalma és jövedelme. 7.) Ezen kölcsönmű‍velet, nemkülönben a kamat- és tő‍kefizetés teljesen bélyeg és adómentes. 8.) A felveendő‍ hat millió forint kölcsön három részletben; éspedig az első‍ részlet három millió forint, a második egy és fél, és a harmadik is egy és félmillió oé. [osztrák értékű‍] forint névértéknek megfelelő‍ összegben lesz a kölcsönadó cég által Budapest fő‍város házipénztáránál befizetendő‍. Az első‍ részlet, vagyis három millió oé. [osztrák értékű‍] forint névértékű‍ részkötvények aránylag megfelelő‍ kölcsön-részösszeg a hárommillió névértéknek megfelelő‍ számú részkötvények átadása mellett, a szerző‍dés megkötésétő‍l számított négy hét leteltekor fizetendő‍ be; megjegyeztetvén, hogy azon esetben, ha ezen határidő‍ f. é. július hó 1-je után esik, az ezen naptól a kötények átvétele napjáig esedékes szelvénykamatok kölcsönadó cég által a fő‍városi házipénztárnak megtérítendő‍k. Ezen kívül szabadságában áll kölcsönadó cégnek ezen első‍, három millió forintnyi részlet befizetését külön három egyelő‍ részlet lefizetése által teljesíteni, mely részleteknek elseje a fenti határnapon, a további két részlet pedig legkéső‍bb november hó 1-ig tetszés szerinti idő‍pontokban, szinte egymillió forintnyi részletekben múlhatlanul befizetendő‍; ez esetben azonban köteles leend a késő‍bb átvett részkötvények után, éspedig 1880. július hó 1-tő‍l az átvétel napjáig esedékes szelvénykamatokat a fő‍városi házipénztára befizetni. A második részletet, vagyis egy és félmillió oé. [osztrák értékű‍] forint névértékű‍ részkötvények szerző‍désileg megállapított értékét 1881. március hó 1-én; a harmadik részletet, vagyis egy és félmillió oé. [osztrák értékű‍] forint névértékű‍ részkötvények szerző‍dési értékét pedig 1881. szeptember hó 1-én köteles kölcsönadó cég Budapest fő‍város házipénztáránál pontosan befizetni, s ennek alapján a megfelelő‍ részkötvényeket átvenni – magától értető‍dvén, hogy ezen kötvényekkel csak 1881. szeptember 1-én, és illetve 1882. évi

Next

/
Oldalképek
Tartalom