Budapest főváros törvényhatósági bizottsága közgyűlési jegyzőkönyvei 1878
20. 1878. augusztus 21-én tartott közgyűlés jegyzőkönyve - 478. A budai várerődítési telkek átadás-átvétele - 479. A városi alapok számadásainak felülvizsgálata - 480. A közlegelőből kihasított 870 holdnyi parlagföld haszonbérbeadási feltételeinek megállapítása
181 közgyűlésnek utólagosan jelentést tegyen. Ezen bizottmány gyűjtését a főváros közönsége, mint első aláíró, egyelőre 1000 forint, azaz egyezer forint megszavazásával nyitja meg. Elnöklő főpolgármester úr azon bejelentése, hogy a maga részéről ezen hazafias és emberbaráti célra 200 forintot ezennel felajánl, hogy továbbá ugyanezen célra már eddig is a polgármester úr kezeihez a fővárosi egylet 300 forintot, Wolffner Gyula bizottsági tag úr 100 forintot, Fabiny Teofil bizottsági tag úr 20 forintot és Kőrösi József statisztikai igazgató úr 35 forintot beküldött, a közgyűlés részéről köszönettel tudomásul vétetik. 3.) Ezen gyűjtés nemcsak az ország fővárosában létező, hanem a vidéki hason körülmények között levő családok számára befolyandó adakozásokat is fogadja el, mely adakozásokból a helybeliek számára szántak a fővárosi polgármester kezébe juttassanak, az ország más vidékei számára befolyt adakozások pedig a nagyméltóságú m. kir. belügyminiszter úrhoz további intézkedés végett terjesztessenek fel. 4.) Ezen segélyezés a cs. kir. hadsereg és m. kir. honvédség sebesültjeinek és betegeinek ápolásá ra is kiterjesztetik, s emellett egyelőre 20 betegnek fölvételére s ezeknek minden szükségesekkel ellátására kórházainak egyikében alkalmas és a célnak megfelelő helyiséget rendez be. Miről a kiküldött bizottmány tagjai tudom ás végett jegyzőkönyvi kivonaton, a fővárosi tanács pedig a további intézkedések megtétele végett a tárgyiratok kiadása útján értesítendő. 478. A budai várerődítési telkek átadás-átvétele [278.] [Előterjesztés] Tanácsi előterjesztés: a m. kir. pénzügyminiszter úr leiratára a budai várerődítési telkek átadása és átvétele tárgyában. [Határozat] A m. kir. pénzügy m iniszter úrnak ezen magas rendelete egész terjedelmében a közgyűlés előtt felolvastatván, tudomásul vétetik és tárgyalás és véleményezés végett a tanács útján a fővárosi pénzügyi és gazdasági bizottmánynak rendeltetik kiadatni. 479. A városi alapok számadásainak felülvizsgálata [278.] [Előterjesztés] Pénzügyi bizottmányi és tanácsi előterjesztés több városi alapról vezetett számadások felülvizsgálata tárgyában. [Határozat] A fő városi közgyűlés a számadásvizsgálati, illetve fölülvizsgálati jelentéseket tudomásul vevén, azok alapján az illető számadóknak a szokott óvások mellett a fölmentvényeket kiadatni rendeli és e célból jelen ügyet a fővárosi tanácshoz visszaszármaztatja. 480. A közlegelőből kihasított 870 holdny i parlagföld haszonbérbeadási feltételeinek megállapítása [278/a.] [Előterjesztés] Pénzügyi bizottmányi és tanácsi előterjesztés a közlegelőből kihasított 870 holdnyi parlagföldnek gazdasági célokra leendő felhasználása tárgyában. [Határozat] A pénzügyi bizottmány és tanácsi előterjesztés elfogadásával elrendeli a közgyűlés, hogy a kőbányai Újhegy és a magyar államvasút között fekvő, mezei gazdasági