Budapest főváros törvényhatósági bizottsága közgyűlési jegyzőkönyvei 1878
19. 1878. július 24-25-26-án folytatólagosan tartott közgyűlés jegyzőkönyve - 455. A Gellérthegy, Tabán, Krisztinaváros szabályozása
171 képezendi. Az ilyképpen egyesített iskolaszékek, nevezetesen Vizivárosi, III. kerületi és Terézvárosi 2. sz. iskolaszékek jövőben 30 rendes és 15 póttagból, a többi iskolaszékek miképpen eddig, 20 rendes és 10 póttagból lévén alakítandók. Az iskolaszéki tag választások alapjául, újabb összeírások mellőzésével, az országgyűlési képviselő választások szempontjából folyó évre érvényes választók jegyzékei fogadtatnak el. Ezen választás előkészítésére és végrehajtására egy 44 tagból álló központi választmány küldetik ki azzal, miképp ez minden iskolaszéki kerületbe egy-egy, 5 rendes és 2 póttagból álló választási küldöttséget alakítson. A fent említett központi választmányba Várady Károly bizottsági tag úr elnöklete alatt kiküldetnek: Ráth József, dr. Gombár Tivadar, Iványi Mihály, Magyarevics Jeremiás, dr. Schwartzer Ferenc, Szuper László, dr. Say Mór, Mandl Ferenc, Paulovits László, Hofhauser Lajos, Zehetner Mihály, Klemm Antal, dr. Hoffmann Pál, Högl József, Végh János, dr. Tatay Adolf, Toperczer János, Morlin Imre, Wimmer Antal, dr. Gödl Károly, Gardos Károly, Bachmayer György, Reich Ármin, Kölber Károly, Mendl István, Radocza János, Nasztl Mór, Fuchs Ignác, dr. Batizfalvy Samu, Nádosy György, Forgó István, Szentkirályi Mór, Molnár Endre, Radocsay Ferenc, Szkalla Antal, Pecz Ármin, Kiss Péter, Dobronyi János, Kurcz Vilmos, Bajusz József, Almsteuer Ferenc, Fáczányi Ármin és Schopf Ignác. Megjegyeztetvén, hogy amennyiben Várady Károly bizottsági tag úr az elnöklet átvételében akadályoztatnék, a kiküldött bizottság jogában áll helyettes elnököt választani kebelébő l. A bizottság első összehívásával és az előszületekkel a fővárosi tanács VIII. ügyosztályának vezetője bízatik meg. Miről Várady Károly bizottsági tag úr jegyzőkönyvi kivonaton, a tanács az összes iratokkal értesíttetnek. 455. A Gellérthegy, Tabán, Krisztinaváros szabályozása [262/a.] [Előterjesztés] Tárgy: A középítési bizottmány s tanács előterjesztése: Schedl István ajánlatára a tabáni 110. számú gellérthegyi kis házikó iránt. [Határozat] A középítési bizottmánynak 1878. évi július 5-én kelt javaslata és a tanács pártoló elő terjesztése alapján elvben határozatilag kimondja a közgyűlés, miszerint a Gellérthegy keleti és éjszaki oldalán fekvő apró házak éspedig: a) az Alsó, Közép és Felső Gellérthegy utca házsorai a Tabánban b) a Flórián utca, Szikla utca, Sánc utca, Nyár utca házcsoportjai, a Hosszú utcáig a Tabánban; c) a Kör utca és Felső-Gellérthegy utca a Krisztinavárosban és a szomszédos magason a hegyoldalban fekvő alacsony házak, lassanként habár 10-20 év, sőt esetleg hosszabb idő alatt is a főváros tulajdonába megvétessenek, lebontassanak s egyúttal ezen terület szabályozásának megállapítása és a szabályozási tervek elkészítése iránt a szükséges intézkedések megtétessenek. E végből kimondja a közgyű lés: 1-ször Hogy a kérdéses területen jövőben új építkezésekre engedély kiadatni nem fog, csak helyreállításokra vagy átalakításokra; 2-or hogy ezen házak apránként, idővel, amint kedvező alkalom kínálkozik, megvásároltatnak és lebontatnak, s amennyiben mind megszereztettek és lebontattak, azok területei a megállapítandó szabályozási tervezet értelmében felhasználandók lesznek; 3-or hogy a telkek és házak megszerzése nem tömeges kisajátítás útján, hanem alkalmas időben, pl. akkor történjék, ha közárverezés alá kerülnek vagy ez iránt a tulajdonosok részéről