Budapest főváros törvényhatósági bizottsága közgyűlési jegyzőkönyvei 1877
19. 1877. szeptember 5-én tartott közgyűlés jegyzőkönyve - 672. Schallern Frigyes Vigadó bérlő kérvényére, a jövő két évre negyedévi bér elengedése tb. - 673. Andaházi László kérelmének elutasítása, városi átíratási díj elengedése tb. - 674. Gergelyi Kálmán beadványának elutasítása: háztelkéhez, a IV. kerület Aldunasor 29. sz. alatti terjedék vételárának lefizetésére halasztásért
204 részesíteni kívánja, azonban mindenkor a főváros határozza meg, hogy az évi bevételek eredményéhez képest van-e helye jutalmazásnak. Ennek alapján felhatalmaztatik a tanács, miszerint a főváros ezen m. kir. fogy. adóhivatali tisztviselőket félévenként a fogy. adópótlék és kövezetvám bevételek elszámolása után a kiküldött választmány által meghatározandó arány szerint jutalmazza, egy tisztviselőnek adandó jutalom összege azonban egész évre többet, mint 200 forint, azaz: kétszáz forintot nem tehet. Az e jutalmazásokra fordítandó összeg a bevételeknek, nevezetesen azon fogyasztási adópótléknak, - mely állami fogy. adó nélkül szedetik, - fél, s a kövezetvámnak egy és fél százalékát összesen meg nem haladhatja, - azon pótlék után, mely az állami fogy. adóval együtt szedetik be, mint bor stb. után -jutalmazás nem számíttathatik. Azon arányt, hogy kinek és mily összegű jutalom lesz adható, e tisztviselők működésének minősége és mérvéhez képest egy választmány állapítja meg, mely egy alpolgármester, egy tanácsnok, a főszámvevő s vásárigazgatóból fog állani s a M. Kir. Pénzügyigazgatóság erre megnevezett kiküldöttjével fog eljárni. A jutalmazás 1878. évben a bevételek első elszámolási eredménye alapján fogja kezdetét venni; mely határozat helybenhagyás végett a nagyméltóságú M. Kir. Belügyminisztériumhoz is felterjesztetik. 672. Schallern Frigyes Vigadó bérlő kérvényére, a jövő két évre negyedévi bér elengedése tb. [252/a.] [Előterjesztés] Tárgyaltatott a Pénzügyi Bizottmánypgb és tanács 36.841. számú előterjesztése Schallern Frigyes Vigadó bérlő kérvényére, a jövő két évre, negyedévi bér elengedésért. [Határozat] Schallern Frigyes Redoutei bérlőt a közgyűlés bérelengedés iránti kérelmével ugyanez évi június 1-én kelt 335. kgy. számú határozatával már elutasítván, ugyanazon célból megújított jelen kérelmének sem ad helyet. Tárgy a tanácshoz visszaszármaztatik. 673. Andaházi László kérelmének elutasítása, városi átíratási díj elengedése tb. [253.] [Előterjesztés] Tárgyaltatott a Pénzügyi Bizottmány és tanács 36.785. számú előterjesztése Andaházi László felfolyamodványára városi átíratási díj tárgyában. [Határozat] Hivatkozással az 1873. évi 145. kgy. számú határozatra, mely szerint a főváros egész területére a Pesten gyakorlatban volt 1 % ingatlan átíratási illetékszedés tekintet nélkül a jogügylet címére, az egyénenkénti 1 forint 60 krajcár eng. díjszedéssel együtt kiterjesztetett s 1874. január 1-től érvényre emeltetett, - s a f. évi 32.904. számú tanácsi végzést helybenhagyva a közgyűlés felfolyamodót fellebbezvényével elutasítja. Tárgy a tanácshoz visszaszármaztatik. 674. Gergelyi Kálmán beadványának elutasítása: háztelkéhez, a IV. kerület Aldunasor 29. sz. alatti terjedek vételárának lefizetésére halasztásért [253.] [Előterjesztés] Tárgyaltatott a Pénzügyi Bizottmány és tanács 36.845. számú előterjesztése Gergelyi Kálmán fellebbezésére háztelkéhez (IV. kerület Aldunasor 29. sz. alatt) volt terjedek 2000 forintnyi vételárának lefizetésére halasztásért. [Határozat] A közgyűlés annak kijelentésével, hogy ily nagyobb összeg lefizetésére halasztást nem ad, s a f. évi 29.427. és 32.935. számú tanácsi végzést, illetve határozatát fenntartva,